A Kutyaváriban múlt hét csütörtökön minden picinek leesett az álla, amikor ha nem is angyal, de Harris-ölyv szállt el fölötte a tornateremben. Történt mindez azért, mert Kisteleki Gergely solymász, a Madárkórház külső munkatársa, aki ha nem éppen madarakat ment szerte az országban, madárbemutatókat tart óvodákban és iskolákban, elhozott egy Harris-ölyvet, sőt Deltát, a kárókatonát is.

-Az emberek attól félnek, amit nem ismernek. Ha viszont már kiskorban testközelből találkozhatnak ezekkel a csodálatos élőlényekkel a gyerekek, talán megismerik és megszeretik őket eléggé ahhoz, hogy felnőttként tiszteletben tartsák és megbecsüljék őket – mondja Gergő, akit már gyermekként lenyűgözték a madarak. Olyannyira, hogy óvodásként kitalálta, ő bizony sas lesz, ha felnő.

– Aztán rájöttem, hogy nem lehetek sas, legfeljebb csak farsangkor, úgyhogy kiscsoportban annak is öltöztem, nagycsoportban pedig már solymásznak. Aztán felnőttkoromra is így maradtam – teszi hozzá.

Persze lehet, ezzel a vérrel, ami az ereiben folyik, könnyű volt a dolga, hiszen a családjában volt már előzménye ennek a szenvedélynek: nagyapja galambász volt, édesapja pedig fácánokat tenyésztett.

Gergő elmeséli, hogy a legtöbbször áramütéshez hívják.

–Ilyenkor, ha túléli azt a madár, olyan is előfordul, hogy egy-két napig még repülni is tud, aztán szép fokozatosan csökken a röpképessége, és elszáradnak az áramütött végtagjai. De ha időben sikerül megtalálni és diagnosztizálni, akkor digitális idegstimulálóval még akár a végtagot is meg lehet menteni, és vissza lehet engedni őket a természetbe.

A solymász-madármentő jelenleg huszonvalahány madárral él együtt, de persze a cél az, hogy ha már megerősödött a mentett madár, akkor visszaengedje őt a természetbe. Vannak azonban olyan szárnyasai is, akik nagyon ragaszkodnak hozzá, mert fiókaként kerültek ide, és Gergő szerint emiatt kicsit más az identitásuk, mint vadon élő fajtársaiknak.

-Ilyenkor előfordul, hogy nem tudják magukról, hogy madarak, emiatt nem biztos, hogy sikerül elszakadniuk tőlem – magyarázza a solymász.

Ilyen madár Delta is, a kárókatona, aki ügyesen egyensúlyoz Gergő kezén az óvodában, és akit eddig akárhányszor próbált szabadon engedni Gergő, mindig visszajött hozzá. A másik madár, aki nagy sikongatást kelt az óvodásokban, amikor ide-oda repked a tornateremben, már más tészta. A Harris-ölyv nem mentésből került hozzá, hanem Németországban vette.  A mexikói ragadozó, aki hazájában sivatagi nyulakat szokott vadászni, itthon pedig dolmányos varjúra vagy szarkára, teljesen magabiztosan és nyugodtan repked a tornateremben, nem zavarja a gyerekek visítozása sem, állítólag a budapesti tömegközlekedést is jól bírja. A solymász szerint azért, mert bízik benne. Tudja, hogy ha vele van, akkor rossz dolog nem történhet vele.

-A harriseket David Attenborough nagyon találóan a levegő farkasainak nevezi, mert ez a faj a ragadozó madarak világában egyedülálló módon falkában vadászik, ugyanúgy, mint a farkasok – meséli Gergő az ovisoknak, akik tátott szájjal nézik a solymászt is és madarait is.

Sőt, azt is megtudjuk a madarásztól, aki – saját bevallása szerint inkább rabszolgája ezeknek a madaraknak, mint gazdája-, hogy annyira ügyesen kommunikálnak egymással ezek a ragadozók, és olyan jól működnek együtt zsákmányszerzés céljából, hogy nagyjából ugyanolyan intelligensek, mint a varjak. A Harris-ölyv pedig azt is tudja, hogy hiába, hogy itthon éppen dolmányos varjakra vadászna, Csibészt, aki az egyik Gergő mentett madarai közül, és történetesen varjú, tiszteletben (és épségben) tartja.

Gergő azért járja az országot, hogy közel hozza a levegő (és a vizek) szárnyas urait az emberhez. A Kutyaváriban ez csütörtökön minden kétséget kizáróan sikerült. Ami nem rossz, ha arra gondolunk, hogy ezekből az ovisokból egyszer felnőttek lesznek, akik majd dönthetnek úgy is, hogy nem vágnak ki fészkeknek otthont adó fákat, vagy hogy nem lövöldöznek passzióból gólyákra, esetleg hogy nem verik le a fecskék fészkeit. Sőt, lehet hogy ez nekik ezután és még sok ehhez hasonló élmény után már meg sem fordul a fejükben.

A Kisteleki Gergellyel készült interjút itt tudja végighallgatni: