22_03_29_erdmost_nincskep

Röplabda: Kupagyőztes a Delta Mini csapata!

22_03_29_erdmost_nincskep

Röplabda: Kupagyőztes a Delta Mini csapata!

Aranyérmes lett a Delta RSE Érd a leány röplabda Országos Mini Kupa kiemelt kategóriájában a hétvégén. A kétnapos budapesti tornán megkoronázták a szezont Czidor Dániel tanítványai.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Három győzelemmel és egy vereséggel vívta meg csoportmérkőzéseit a Delta Röplabda Sportegyesület a Folyondár utcában lezajlott torna első napján. Másnap a keresztjátékban a Szombathely ellen nyertek 2:0 arányban az érdi gyerekek. Az elődöntőben a Kertváros ellen ugyancsak 2:0-ra győztek, majd a fináléban a Jászberény felett diadalmaskodtak 2:1-re.

– A kétnapos tornára felkészülten, elszántan érkezett a csapat, ami látszott a hét mérkőzés teljesítményén is. Természetesen voltak mélypontok, azonban ezek számunkra a legszerencsésebb időben jöttek, hiszen a csoportmérkőzések alatti nem veszélyeztette a legjobb nyolc csapat közé jutást, a másik hullámvölgyből – épp a döntő alatt – pedig sikerült gyorsan talpra állni. Az embert próbáló torna alatt végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak a lányok, ráadásul a formaidőzítés is kiváló volt, hiszen az elődöntőben és utána a döntőben játszottak a legjobban. A mérkőzések körülményei nem könnyítették meg a csapatok dolgát, nagyon meleg és párás volt a csarnok, ahol mindkét nap több mint nyolc órán keresztül kellett a lehető legnagyobb koncentrációval játszani – értékelt Czidor Dániel, a Delta korosztályos csapatának edzője.

A Delta RSE Érd kettes számú csapata az OMK alap első osztályában indult és végül a tizenkilencedik helyet szerezte meg.

Eredmények, Országos Mini Kupa, Kiemelt, Folyondár utca, Budapest
D csoport

Delta RSE Érd-1–UTE Lila 2:1
VSD-1–Delta RSE Érd-1 2:1
Delta RSE Érd-1–KESI „A” 3:0
MTK Budapest „A”–Delta RSE Érd-1 0:3
Keresztjáték
Szombathelyi SI-1–Delta RSE Érd-1 0:2
Elődöntő
Kertvárosi SE-1–Delta RSE Érd-1 0:2
Döntő
Delta RSE Érd-1–Jászberényi RK-1 2:1
 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email