22_03_29_erdmost_nincskep

A legfontosabb tárnoki találkozási pont

22_03_29_erdmost_nincskep

A legfontosabb tárnoki találkozási pont

Átadták a kibővített és megújult tárnoki művelődési házat, azaz a Heinrich Antal Házat április 25-én, egy egész napos ünnepség keretében.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

2017-ben a tárnoki művelődési ház nagytermét biztonsági okokból kellett bezárni, ekkor döntöttek a felújítás és bővítés mellett. A csütörtökön átadott, új épületben korszerű színpad-, fény- és hangtechnikát is kialakítottak, és ahogy azt Szolnoki Gábor polgármester elmondta, sok szeretettel várják helyi és környékbeli magánszemélyek és civil szervezetek jelentkezését programajánlatokkal, hogy sose kelljen bezárni a Heinrich Antal Ház kapuit.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a beszédében a közösség erejére és összefogására hívta fel a figyelmet, amivel a tárnokiak megálmodták és létrehozták az új művelődési házat, majd kiemelte, hogy közösség és kereszténység nélkül nem maradunk meg.

dr. Aradszky András, a térség országgyűlési képviselője szintén a közösségek összefogásának erejéről beszélt:

– Most azt lehet érezni, hogy ahol közösségek vannak, ott az utat is megtalálják, és az ahhoz szükséges eszközöket is meg tudják teremteni, hogy végigmenjenek rajta. Tárnokon is ez történt, amihez gratulálok. Ez egy óriási lépés, óriási esemény. Biztos vagyok abban, hogy ahogy a Heinrich családra emlékszünk most vissza, úgy fognak majd ránk, a tárnokiakra is emlékezni remélhetőleg, hogy amikor kellett, akkor egységet mutattak, erős akaratot bányásztak elő a lelkükből, és megépítették ezt az építményt. Bízom benne, hogy Tárnok jövője innen újabb lendületet kap, és élhető, közösséget erősítő, lokálpatriotizmust elmélyítő élet lesz Tárnokon, amilyen volt korábban is. Hozzátette, szeretné, ha a közös magyar-szlovák identitásunk színtere is lenne az új művelődési ház.

-150 millió ft-os költségen épült fel az új művelődési ház, ami nagy áldozatvállalás volt a település részéről, de kikerülhetetlennek tűnt, hiszen művelődési ház nélkül nem tudunk élni – mondta el az Érd Tv kérdésére Szolnoki Gábor polgármester.

-Amikor a művelődési ház megadta magát az időnek, és eldöntöttük, hogy újat építünk, akkor egy kedves hölgy azt mondta, ha ezek a falak beszélni tudnának, mi mindent el tudnának mondani nekünk. Ezek a falak ma még nem őriznek semmit, most még csak puszta anyag, egy művelődési ház, egy épület, egy csodálatos lehetőség arra, hogy ugyanúgy, ahogy a művelődési ház névadója megálmodta, a következő évszázadban is lehetőséget adjon nekünk arra, hogy a kultúra, a művelődés, a civil szervezetek központja legyen – tette hozzá a polgármester, aki minden közreműködőnek megköszönte a segítségét és munkáját, valamint hangsúlyozta, a Heinrich Antal Ház egy olyan találkozási pont lesz ezentúl, ahová mindet helyit és környékbelit sok szeretettel várnak.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email