22_03_29_erdmost_nincskep

Kosár: nem tudtak törleszteni

22_03_29_erdmost_nincskep

Kosár: nem tudtak törleszteni

Rossz kezdés után hazai pályán kapott ki a BLF KK-tól a BKG-VMG DSE férfi kosárlabda csapata az NB II Közép B-csoportjának 23. fordulójában.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A játékos-edző, Valaczkay Gábor nélkül, a játékot betegen is vállaló Svéger Gáborral a soraiban, foghíjasan vágott neki a BLF elleni mérkőzésének az érdi kosárlabda csapat. A Vörösmarty Mihály Gimnáziumban rendezett találkozót nagy lendülettel kezdte a fővárosi együttes, amely az első negyedet majd’ húsz ponttal, 26–7-re nyerte meg.

Ezt követően feljavult a hazaiak játéka, akik Takács Áron vezetésével folyamatosan faragtak hátrányukból, sőt, egy pontra is felzárkóztak, de a kipontozódott Takácsot már nem sikerült pótolni a hátralévő tizenöt percben. A hajrában ugyan kozmetikázott az eredményen a házigazda, de így is 82–74-es vereséget szenvedett.

– A küzdéssel elégedettek vagyunk és a huszonháromról egy pontra való felzárkózással, de sokadszorra kezdünk nagyon gyengén és sok energiát elvesz a végjátékra a húsz pontról való zárkózás – értékelt Valaczkay Gábor, a BKG-VMG DSE edzője.

Az érdiek a következő fordulóban, április 9-én, 19.30-tól a KKS DSE vendégeként folytatják szereplésüket.

Férfi kosárlabda NB II, Közép B-csoport, 23. forduló
BKG-VMG DSE–BLF KK 74–82 (7–26, 20–15, 28–26, 19–15)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email