22_03_29_erdmost_nincskep

Vízilabda: mindkét meccs a második negyedben dőlt el

22_03_29_erdmost_nincskep

Vízilabda: mindkét meccs a második negyedben dőlt el

A Budapesti Honvéd SE érdi szakosztályának serdülő és 2006-os együttese is vízbe szállt saját bajnokságának rájátszásában. Mindkét együttes mérkőzése már a második negyedben eldőlt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A budapesti serdülő bajnokságban szereplő BHSE a rájátszás A-csoportjának első körében a Nyéki Imre uszodában az FTC-vel csapott össze. Fazekas Márton csapata ugyan az első negyedben Reményi Tamás duplájának köszönhetően próbálta tartani a lépést a zöld-fehérekkel, ám a második nyolc percet 6–0-ra nyerte a Fradi, amely innentől kezdve végig irányított és végül 20–4-re győzött.

A 2006-osok épp a Népligetben szerepeltek a C-csoportos rájátszás második fordulójában. Itt Vargáné Gazdag Erika csapata az első negyed után csak 2–1-es hátrányban volt, de a második nyolc percet 6–1-re hozta a Rába-parti ellenfél. A folytatásban ugyan feljavult az érdiek játéka, 3–3-as harmadik negyed után a záró felvonást hiába nyerte meg a Gáspár Bence által vezérelt érdi együttes 5–2-re, így is 13–10-es vereséget szenvedett.

Budapesti Serdülő Bajnokság, Rájátszás, A-csoport, 1. forduló
BHSE–FTC-Telekom 4–20 (2–4, 0–6, 1–6, 1–4)
A BHSE gólszerzői: Reményi Tamás 3, Páka Richárd 1

Markovits Kálmán Gyermekbajnokság, 2006, Rájátszás, C-csoport, 2. forduló
Győri VSE–BHSE 13–10 (2–1, 6–1, 3–3, 2–5)
A BHSE gólszerzői: Gáspár Bence 4, Szabó Bálint 2, Bánhidi Bíborka, Nagy Gréta Szabina, Szakács Péter, Tar Dániel 1–1

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email