Dudás Krisztinát is ezekről a bemutatkozásokról ismerjük, no, meg a hagyományos gyerekrajzpályázatról, mint az egyik legaktívabb pályázó iskola, a Kőrösi rajztanárát, akinek az alkotásai olyannyira a fotográfiában gyökereznek, hogy az említett összefonódást minden kétséget kizáróan tetten érhető. Dudás Krisztina – ahogy ez kiinduló megállapításunkból egyenesen következik – kedvelt technikája a kollázs, a montázs, s ezek alapja a fénykép.

Jól rímel ez képzettségére, hiszen már a középiskolában tanult rajzolni, van dekoratőri-kirakatrendezői végzettsége, s ezt fejelte meg a főiskolai vizuális kommunikáció szak, a sokféle tudás összecsiszolódására pedig az erdőtelki, nagycenki és szombathelyi művésztelepek adtak alkalmat. A fotográfiák által a valóság elemeit – mozdulatokat, gesztusokat, kezeket, ráncokat, arcfoszlányokat – gyűjti be Dudás Krisztina, s a kapcsolatot absztrakt formákkal teremti meg köztük – ahogy ezt már méltatója, Fazekas Edina tervezőgrafikus mondta a megnyitón.

A valóságmorzsák fiktív összefüggésekké, rendszerekké állnak össze a képeken, a fényképdarabok különálló tereit „absztrakt minták fércelik össze”, láthatatlan viszonyokat hozva így felszínre. Dudás Krisztina leggyakrabban használt képi elemei a kör és a háromszög, kiaknázva ezeknek az idomoknak szinte minden szimbolikus jelentését, amit árnyékok, foltok, csíkok árnyalnak tovább vagy harsány, kontrasztos színek hangsúlyoznak. Az alkotó tanárnő képei leplezetlenül vallanak kísérletező kedvről, új anyagokat próbál, összefüggéseket keres, de mindez együtt egy irányba mutat.

Ez az irány pedig, amit a tárlat címe – Testemlékek – is kijelöl: nála ugyanis a testrészek, testtöredékek új értelmezést kapnak – idézzük tovább Fazekas Edinát–, a kéz például lehet nyíló virág, fenyegető karom, oltalom vagy épp a táj építőeleme, a szem pedig érzékelésünk kapuja. A test nem tud felejteni – üzenik ezek a képek is –, sejtjeinkben hordozzuk saját előzményeinket, sebhelyek, elváltozások, idővel ráncok, foltok mutatják történetünket. De nemcsak saját életünket hordozzuk, hanem a felmenőinkét is, megörökölt külső és belső tulajdonságokat, sorsokat. S ezek által emlékezünk a múltra és tekintünk a jövőbe – tehetjük hozzá a méltató és értékelő gondolatokhoz.

A kiállítás március 12-ig tekinthető meg a Szepes Gyula Művelődési Központban.