22_03_29_erdmost_nincskep

Kosárlabda: a szünetig bírta a Haraszti tempóját a VMG

22_03_29_erdmost_nincskep

Kosárlabda: a szünetig bírta a Haraszti tempóját a VMG

92–73-as vereséget szenvedett hazai környezetben a BKG-VMG DSE férfi kosárlabda csapata, amely az NB II Közép B-csoportjának 16. fordulójában a Dunaharaszti MTK-t látta vendégül.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A találkozó esélyese a vendég Dunaharaszti MTK volt, amely 10–5-ös győzelmi aránnyal, a dobogósok mögött, az ötödik helyen várta az érdi mérkőzést, míg a hazaiaktól két meghatározó játékos, Takács Áron és Kerényi Gergő sem tudott pályára lépni.

Ennek ellenére az első negyedet 19–18-ra hozta a BKG-VMG, majd a második tíz percben is tartotta a lépést a DMTK-val, amely ugyan fordított a nagyszünetre, de az érdiek így is látótávon belül maradtak (17–22, 36–40).

A térfélcsere után viszont kijött a magasság- és súlybeli különbség a felek között, a Dunaharaszti palánk alatti remek teljesítményének köszönhetően a harmadik negyedet 24–15-re, a negyediket 28–22-re nyerte, így végül 92–73-ra győzött.

Az érdiek továbbra is tizenegyedik helyen állnak a tizenhat csapatos bajnokságban. A 17. fordulóban ismét hazai környezetben szerepelnek Valaczkay Gáborék, amikor a negyedik helyezett TF-BP SE-t látják vendégül a Vörösmarty Mihály Gimnázium tornacsarnokában.

Férfi kosárlabda NB II Közép B-csoport, 16. forduló
BKG-VMG DSE–Dunaharaszti MTK 73–92 (19–18, 17–22, 15–24, 22–28)
A BKG-VMG DSE pontszerzői: Valaczkay Gábor 22/12, Miháczi Ádám 17, Nyitrai Ákos 14/3, Kern Péter 8, Morauvszki Gergely 8, Matika Patrik 2, Darabant Zsolt 2

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email