22_03_29_erdmost_nincskep

Birkózás: Kovács Bence kijutott az Eb-re!

22_03_29_erdmost_nincskep

Birkózás: Kovács Bence kijutott az Eb-re!

Magyar bajnoki címet szerzett az U23-as korosztály mogyoródi országos bajnokságán az Érdi Spartacus SC 55 kilogrammos birkózója, Kovács Bence, aki ezzel indulási jogot szerzett a márciusi, szerbiai Európa-bajnokságra.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

21 egyesület nyolcvan birkózója lépett szőnyegre a mogyoródi U23-as országos bajnokságon, mely egyben kvalifikációs verseny is volt a március 4. és 10. között a szerbiai Újvidéken rendezett korosztályos Európa-bajnokságra.

A versenyen az Érdi Spartacus SC-t 55 kilóban Kovács Bence képviselte, aki csoportjában a BVSC-s Tóth Róbertet és a nagyszénási Borgulya Márkot is legyőzte, majd az elődöntőben a másik csoport másodikját, az OSBK-s Rácz Richárdot felülmúlva jutott fináléba. Ott Kovács Bence aztán a ceglédi Kecskeméti Dávidot is megverte, ezzel országos bajnok és Eb-résztvevő lett.

Mellette Berta Mike csoportjában harmadik, összesítésben hatodik lett a 67 kilogrammosok mezőnyében, 87 kilóban Végh Richárd kikapott a nyolc között, de a vigaszágon egészen a bronzéremig menetelt, miután a kisdöntőben a dunaújvárosi Farkas Zoltánt győzte le.

A 97 kilósoknál pedig Végh Artúr szerepelt, aki ötfős csoportjában harmadik lett az ESMTK-s Szőke Alex és a honvédos Érsek Róbert mögött, így bronzérem került a nyakába.

A 130 kilogrammosoknál Molnár Tamás szerepelt, aki a negyeddöntőben a dunaújvárosi Szabados Mártontól kapott ki, majd a vigaszágon sem folytathatta a küzdelmeket.

Ezt követően vasárnap az U23-as nők, illetve a kadet kötöttfogású férfiak szerepeltek Kaposváron.

A nőknél Sipos Boglárka az 53, illetve a betegséggel küszködő Varga Lilien az 59 kilósoknál mérette meg magát. Sipos aztán négyfős csoportjában egy győzelmet aratott két vereség mellett, ezáltal bronzérmes lett, míg Varga kétszer kapott ki a csoportküzdelmek során, ezáltal az ötödik helyet szerezte meg.

A kadet fiúknál csak az 55 kilogrammos Nedvig Máté szerepelt, aki a tizenhat között kikapott a későbbi bronzérmes Kovács Gábortól, így tizenhatodikként zárt.

U23-as kötöttfogású országos bajnokság, Mogyoród
55 kg: Kovács Bence 1. hely
67 kg: Berta Mike 6.
87 kg: Végh Richárd 3.
97 kg: Végh Artúr 3.
130 kg: Molnár Tamás 10.

U23-as női országos bajnokság és kadet kötöttfogású fiú országos bajnokság, Kaposvár
53 kg:
Sipos Boglárka 3.
59 kg: Varga Lilien 5.
55 kg: Nedvig Máté 16.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email