22_03_29_erdmost_nincskep

Cselgáncs: ígéretesen kezdték az évet

22_03_29_erdmost_nincskep

Cselgáncs: ígéretesen kezdték az évet

Hat cselgáncsozóval vett részt 2019 első versenyén, az ifjúsági korosztály számára rendezett győri válogatóversenyen a Diósdi DSE és Érdi JC, amelynek versenyzői háromszor is dobogóra állhattak.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Hajdu Ilang a 48 kilogrammos lányok versenyén a nyolc között kapcsolódott a küzdelmekbe. Első körben a miskolci Kis-Törő Angelika legyőzésével jutott a négy közé, ahol az újpesti Szládovics Patríciát is felülmúlta, a döntőben pedig a szintén UTE-s Bognár Inezt győzte le és lett aranyérmes.

Az 57 kilósoknál ketten voltak érdekeltek a diósdi és érdi csapatból. Bodor Sára első meccsén kikapott, míg Büki Viktória az elődöntőben szenvedett vereséget. Bodor a vigaszágon aratott két sikerével végül bronzérmes lett, igaz, a kisdöntőben épp csapattársát, az így ötödik helyezett Bükit győzte le.

A 63 kilogrammosok versenyében a még csak serdülőkorú Kovács Boglárka az elődöntőben a BHSE-s Vit Lilit verte, de a döntőben kikapott a szatymazi Sipos Dorinától, s másodikként végzett.

Dávid Éva a négy indulót felvonultató 70 kilogrammos mezőnyben mindhárom csoportmérkőzését elveszítette, végül a negyedik helyet szerezte meg.

Az egyetlen fiú versenyző a 90+ kilósok versenyében Kurdi Benedek volt, aki ötfős csoportjában egy győzelem mellett háromszor kapott ki, s lett negyedik.

Ifjúsági válogató verseny, Győr
Hajdu Ilang (48 kg) 1. hely
Bodor Sára (57 kg) 3.
Büki Viktória (57 kg) 5.
Kovács Boglárka (63 kg) 2. hely
Dávid Éva (70 kg) 4.
Kurdi Benedek (90+ kg) 4.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email