22_03_29_erdmost_nincskep

Aranyos lányok a Parkvárosiban

22_03_29_erdmost_nincskep

Aranyos lányok a Parkvárosiban

Aranyos lányok címmel nyílt fotókiállítás Cseh Péter, a Magyar Kézilabda Szövetség fotósának képeiből a Parkvárosi Közösségi Házban. A tárlat 44 képben mutatja be a tavalyi női junior kézilabda világbajnokságot – azaz két hét történéseit dolgozza fel.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Cseh Péter fotós pályafutása régre nyúlik vissza, egészen fiatalon, a Magas-Tátrában lőtte első képeit, egészen pontosan három tekercsnyi filmet tíz nap alatt. Ez ma, a digitális fényképezőgépek korában egészen elképzelhetetlennek tűnik, amikor egy óra alatt akár ezer képet is elkattintunk. Akkor, tizenhárom évesen mégis meghatározó élményt jelentett ez az utazás későbbi fotós pályafutásában.

Mint ahogy megtudtuk tőle, húsz éve került a Magyar Kézilabda Szövetséghez, akkor még egyetemistaként rakta ki a meccsek előtt a reklámanyagokat. Ugyan még nem fotósként, de már akkor ott volt a tűzvonalban – emlékezett vissza. A sport fotózásával később, a strandkéziversenyek megjelenésekor kezdett foglalkozni, akkor főként gyerekeket kapott lencsevégre. Aztán tavaly, mint mondta, az a szerencse érte, hogy ő fotózhatta a kézis lányokat a női junior kézilabda világbajnokságon.

– Fotósként egy ilyen horderejű sporteseményen az a kihívás természetesen, hogy a legnagyobb pillanatokról ne maradjak le. Ez folyamatos koncentrációt igényel, és fejben ott kell lenni. Már előre gondolkodni kell azon, hogy milyen jelenetek zajlanak majd le. Nekem ez olyan szempontból előnyös, hogy tíz éves korom óta a kézilabda pályán vagyok, így könnyebb előre gondolkodni, hogy mikor mi zajlik a pályán – mondta el Cseh Péter.

A tárlatot Firnicz József, az érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola testnevelő tanára nyitotta meg, aki korábban a Magyar Kézilabda Szövetségen belül utánpótlás igazgatóként dolgozott. 

– Amikor elindult a strandkézilabdázás Magyarországon, akkor megjelent Péter a fotóapparátjával, a fején egy bevizezett sállal és leült a pálya sarkába. Egészen addig ott ült, amíg a víz el nem párolgott a fejére tekert sálból. Akkor én azt gondoltam, hogy ez a pali nem százas. Amikor megláttam a képeit, akkor azt mondtam, hogy ezt kizárólag így lehet csinálni.

Ezek a kiállított képek teljesen lenyűgöznek – maga az esemény is ilyen volt, lenyűgöző. És ilyen fantasztikus képeket csak az tud készíteni, aki ezzel azonosulni tud. Peti úgy tudja a jeleneteket megfogni, hogy az valami félelmetes. A képei érzéseket közvetítenek, az ember ennek köszönhetően mindent tud arról, amit a fotós át akar adni – hangsúlyozta Firnicz József köszöntőjében. 

A kiállítás február 22-ig látogatható a közösségi ház nyitvatartási idejében.
 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email