22_03_29_erdmost_nincskep

Prioritási listát állítottak az emberek a nemzeti konzultáción

22_03_29_erdmost_nincskep

Prioritási listát állítottak az emberek a nemzeti konzultáción

Prioritási listát állítottak az emberek a családok védelméről szóló nemzeti konzultáción, amelynek kérdőívét mintegy 1,4 millióan töltötték ki - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Novák Katalin azt mondta, egyetértés van a magyar emberek között abban, hogy a magyar gyerekek születésében látják a jövőt, és nem külső forrásokra szeretnének támaszkodni, ugyanis minden kérdésnél 90 százalék fölötti volt az igen válaszok aránya.

Ez komoly felhatalmazást ad a kormánynak – hangsúlyozta.

Kitért arra is, hogy a legtámogatottabb a gyermekek biztonságáról szóló kérdés volt. Ez alapján jól látszik, hogy ebben a kérdésben az államnak komoly feladatai vannak. A fiatalok életkezdését szolgáló segítséget is fontos feladatként jelölték meg, ezért erre is javaslatokat készítenek – ismertette az államtitkár.
 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email