22_03_29_erdmost_nincskep

Kicsit drágább, de lesz elég

22_03_29_erdmost_nincskep

Kicsit drágább, de lesz elég

Elegendő hal lesz idén az ünnepekre. A közepesnek mondható termés ellenére az árak tavalyhoz képest csak mintegy 5-7 százalékkal emelkednek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a drágulás hátterében több tényező áll. Példaként említette a termelési költségek emelkedését, a dráguló takarmányt, az aszályt, a kötelező béremelést és a súlyadórendelet kedvezőtlen hatását. Ennek ellenére az áremelkedés mértéke az országban sehol nem haladja meg a 10 százalékot.
  
A karácsonyi forgalom  65 százalékát a ponty adja; a harcsák, a süllő és a pisztráng aránya 25 százalékot tesz ki, 10 százalék körül vannak a választékbővítő, olcsóbb halak, például busa, amur, kárász, keszegek és a törpeharcsa. A ponty ára idén kilogrammonként 1100-1300 forint körül mozog.
   
Lévai Ferenc elmondta, hogy az elmúlt három évben az eladott hal mennyisége kismértékben emelkedett, ezért idén is bővülésre számít. Karácsonykor egyre többen vásárolják az értékesebb, igényesebb és jobban feldolgozott halakat, például a konyhakész pontyot, az afrikai harcsát, süllőt és a pisztrángot, szemben az olcsóbb busával.

Idén a tógazdaságokból 13-14 ezer tonna hal kerül ki, az intenzív telepekről pedig mintegy háromezer tonna, amelynek 90 százaléka afrikai harcsa.

A szóvivő javasolja a fogyasztóknak, hogy ne hagyják a karácsony előtti utolsó napokra a halvásárlást, mivel a konyhakész, friss halak nagy választékban már december elejétől beszerezhetők, a néhány hetes mélyhűtés nem árt a halaknak. Kitért arra is, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrzései minimális hiányosságokat tártak fel az elmúlt három évben, a magyar hal biztonságos és kifogástalan minőségű élelmiszer.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email