22_03_29_erdmost_nincskep

Birkózás: A csapatoké volt a főszerep

22_03_29_erdmost_nincskep

Birkózás: A csapatoké volt a főszerep

Az Érdi Spartacus diák, serdülő és női együttesekkel vett részt a hétvégi csapatbajnokságokon. A diákok és a serdülők Nyársapáton, a női birkózók Dunaharasztin léptek szőnyegre.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Előbb Nyársapáton, a Közép-Magyarországi szabadfogású csapatbajnokságon mérték össze tudásukat a diák és serdülő korosztályú csapatok. A diákoknál az érdiek kezdésként szoros vereséget szenvedtek a Ceglédtől, de ezt követően a csoportban az Abonyt legyőzve jutottak tovább a második helyen, így a másik csoport másodikjával, a Dunaújvárossal csaptak össze, amelyet legyőztek és harmadik helyen végeztek.

A serdülő korosztályban több hiányzója is volt a Spartacusnak, így az egyébként is kis létszámú csapat esélyeit rontotta, hogy még egy sportoló a verseny közben esett ki, ennek ellenére a negyedik helyet szerezték meg.

Aztán Dunaharasztiban tartották az utánpótlás szabadfogású és felnőtt női csapatbajnokságot. Az először megrendezett viadalon az utánpótláskorú fiúknál az érdiek kezdésként kikaptak a végső győztes ESMTK-től, a vigaszágon azonban a Ceglédet és a Kertvárost legyőzték, majd a Dorogtól kikaptak ki, ezért az ötödik helyért rendezett meccset a Tatabányával vívták, ahol ugyancsak alulmaradtak, s hatodikként végeztek.

A nőknél az érdiek a válogatottak sorát felvonultató Vasas és Csepel mögött birkózott a bronzéremért a Kecskeméttel, ahol 3–3-as döntetlen született, ám a tusarányok miatt a Bács-Kiskun megyeiek 20–19-re nyertek, így a Spartacus negyedikként végzett.

Diák csapattagok: Bori Richárd, Narancsik Bence, Szenicza Nimród, M. Kovács Keve, Jakab Dániel, Kaszás Elza, Bokros Márk, Gazsi Máté, Bákai Ferenc, Sipos Milán, Gazsi Blanka, Finta Patrik, Gyenes Bence, Virlics Marcell

Serdülő csapattagok: Balogh András, Madarassy Zoltán, Nagy Gergely, Nedvig Máté, Kovács Dániel, Sipos Alex

Utánpótlás csapattagok: Kertész Márton, Ónodi Ozor, Berta Mike, Végh Artúr, Végh Richárd, Varga Dániel, Délceg Edvárd, Kopasz Boldizsár

Felnőtt női csapattagok: Kyparissi Vassiliki, Sipos Boglárka, Dénes Mercédesz, Varga Lilien, Nánási Fatime, Száraz Nikoletta

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email