Az éremtáblázat harmadik helyén végzett a Diósdi DSE és Érdi Judo Club a siklósi serdülő országos bajnokságon, miután az egyesület növendékei egy arany- és két ezüstérmet szereztek.
Day: november 27, 2018
Az Érdi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója tartott előadást a törökbálinti Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola hetedik osztályosainak.
Hornung Zsuzsanna, az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium német szakos mentortanára tartott az Őszi Pedagógiai Napok keretében interaktív előadást az érdeklődő pedagógusoknak "A tanulás tanítása" címen, ahol megismertette a résztvevőkkel az agyféltekék funkcióit, és azt, hogyan lehet a tanulást is, a tanítást is sikeresebbé tenni egyrészt azzal, hogy mindkét agyfélteke működését ösztönzik a pedagógusok, másrészt, hogy a diákok kedvenc agyféltekének megfelelő tanítási módszereket, feladatokat, sőt, akár felmérőket használnak.
Talpraesett diák, izgalmas továbbtanulási terveket dédelget, igazi csapatjátékos – így jellemezhetnénk Érd negyedik diákpolgármesterét, aki szoros napirendet alakított ki magának, hogy a versenysport, az iskola és a diák-polgármesterség mellett még jusson ideje a kapcsolatok ápolására, a közös programokra a barátokkal és persze a pihenésre is. Családja büszke elért sikereire, hiszen a húga számára is követendő példát mutat személyiségével. Lázár Evelinnel beszélgettünk.
A november elején megtartott kiképzéssel egybekötött nyílt nap után vasárnap a nagyközönség előtt ismét megmutatták magukat a huszárok, akiknek ezúttal is három napos kiképzést szerveztek a Simonpusztai Lovasparkban - a Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület, a Honvédelmi Sportszövetség támogatásával és a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetséggel karöltve. A rossz idő ellenére a lovasparkba ellátogató érdeklődőket a szervezők végigkalauzolták hazánk történelmének főbb állomásain - a lovak és lovasaik segítségével. Volt itt ágyúdörgés, huszár karüsszel, sőt még lovas birkózás is.