22_03_29_erdmost_nincskep

Osztályfőnöki órák újragondolva és a tanulás tanítása

22_03_29_erdmost_nincskep

Osztályfőnöki órák újragondolva és a tanulás tanítása

Az átmenetek pedagógiája volt annak az Őszi Pedagógiai Napoknak a kiemelt témája, amit a Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ november 19–23. között szervezett meg, és amihez, idén immár második alkalommal, az Oktatási Hivatal bázis intézményeként a Vörösmarty Mihály Gimnázium is csatlakozott előadásokkal.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Pedagógiai Napok keretében a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban szerdán délelőtt Maróti Zsolt Viktor magyar-történelem szakos, diákönkormányzatot patronáló tanár tartott előadást, bemutató órát és műhelyfoglalkozást az érdeklődő pedagógusoknak Rövidfilmek és drámapedagógiai gyakorlatok az osztályfőnöki órákon címmel. 

Az előadáson kiderült, hogy a résztvevő pedagógusok többsége volt már osztályfőnök, de módszertani képzést csak elenyésző hányaduk kapott az egyetemen vagy a főiskolán arra nézve, mit lehet kezdeni az osztályfőnöki órán a diákokkal, ha, jobb esetben, nem a lemaradásunkat akarjuk behozni történelemből vagy magyarból, vagy a hiányzások adminisztrációjának szenteljük az egész órát. Mert hogy lehet és kell is mással foglalkozni ezeken az órákon – például a diákokkal és az őket érdeklődő kérdésekkel. De mi is érdekelheti őket? Maróti Zsolt Viktor 10.-es osztályának érdeklődési listáján előkelő helyen szerepel például egymás megítélése vagy a karrierválasztás. A bemutató órán pedig a konfliktusok kezelését, annak módjait vitatták meg a diákok tanárukkal közösen egy erről szóló rövidfilm megtekintése után.

Hornung Zsuzsanna német szakos mentortanár „A tanulás tanítása” témakör rejtelmeibe vezette be egy interaktív előadás keretében az érdeklődő pedagógusokat, aminek során a résztvevők önmagukon is kipróbálhatták az agyféltekék működésének interferenciáját, megismerkedhettek az agyféltekék funkcióival és az ebből adódó, a tanítást-tanulást befolyásoló tényezőkkel.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email