Talán kevesen tudják, de az Érd és Térsége Víziközmű Kft. Környezetvédelmi Laboratóriuma nemcsak a szolgáltatott és termelt ivóvíz, valamint az elvezetett szennyvíz minőségét ellenőrzi és vizsgálja folyamatosan, de magánszemélyek vagy cégek megrendeléseit is várja - például kútfúrás, állattenyésztés vagy egyéb olyan tevékenység kapcsán, amihez kötelezőek időszakonként a laboratóriumi víz-szennyvíz vizsgálatok.
Day: november 3, 2018
Csütörtöktől egészen szombatig a huszárokat és a polgárőröket kemény képzés, a közönséget pedig programokkal gazdag, élményteli nyílt nap várta Simonpusztán, ahol otthont adtak a huszárok és polgárőrök alaki, földi és lovas képzésének a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség szervezésében.
Érdi emelkedő címmel Matzon Ákos Munkácsy-díjas festőművész kiállítása nyílt meg az Érdi Galériában. A tárlatot Pataki Gábor művészettörténész ajánlotta a közönség figyelmébe, s szokás szerint – ahogy ezt már nyugodtan elmondhatjuk – Dresch Mihály szolgáltatott alkalomhoz és a hangulathoz illő dallamokat szaxofonon.
Csaknem ötvenéves volt, amikor felfedezte, hogy az agyagozás a „kezeiben van”. Műszaki rajzoló volt egy nagyvállalatnál, de ma már hálás, hogy a rendszerváltáskor a cég megszűnésével elveszítette a munkahelyét, mert így került felszínre rejtett tehetsége. Közel tíz évig saját otthonát kínálta fel az érdi keramikusok nyári alkotótáborának. Kerámiái országszerte megtalálhatóak a galériákban. Vaád Évával beszélgettünk.
Aki már vesztette el közeli hozzátartozóját, az tudja, van egy különös, szívszorító időszámítás is, amiről a nagy könyvek általában nem írnak: az idő szeretteinkkel és az idő nélkülük, haláluk után. Ebben az időben fontos szerepet kellene, hogy kapjon a gyász is, amire azonban manapság már sem időnk nincs, se technikánk nincsen. Polcz Alaine Gyászban lenni című könyve ebben segíthet.