22_03_29_erdmost_nincskep

Az idény eddigi legnagyobb tornaversenye lesz

22_03_29_erdmost_nincskep

Az idény eddigi legnagyobb tornaversenye lesz

Október 27-én, 8.30-tól rendezik meg az ÉTC Viktoria Kupát a B-kategóriás akrobatikus tornászoknak, majd ezt követően 11 órától a nagyobbak indulnak az ÉTC Kupán, melynek a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tornacsarnoka ad otthont.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Tavasszal már négy pontszerző viadalt rendeztek az országos döntőbe jutásért az akrobatikus tornászoknak, akiknek őszi idénye október 27-én folytatódik Érden. Az abonyi és mórahalmi, valamint a Fradi és a BASE által szervezett viadalokat követően a nyári szünetben sem pihentek a tornászok, akik legutóbb Budapesten, egy nemzetközi viadalon szereztek hasznos tapasztalatokat.
Ezúttal az érdiek hazai pályán mutathatják meg tudásukat. A tizenegy ÉTC-s egységet felvonultató verseny az évad eddigi legnagyobb seregszemléje lesz, hiszen 117 soros lesz a kupa!

– Úgy gondolom, sikerült javítanunk, de még mindig nem vagyok teljes mértékben elégedett a felkészüléssel. A kisebb korcsoportokban jobban állunk, míg a nagyobbaknál még becsúszhatnak hibák

– fogalmazott Baloghné Papp Ildikó, az Érdi Torna Club akrobatikus torna szakosztályának vezetője, aki elmondta, az újoncoknál lett egy vegyespárosuk, akik az érdi kupán debütálnak, mellettük további tíz egység méreti meg magát. A manóknál Horváth Hanna lesz érdekelt. Az újoncoknál két formáció vesz részt (Kovács Kíra–Dávid Fruzsina, Katona Lilla–Csurgai Jázmin), a gyermekeknél három kategóriában, vegyespárosban (Balogh Máté–Töpler Natasa, Schuman Márton–Csákány-Csáfordi Míra), kettesben (Tari Gabriella–Hidvégi Kinga) és hármasban (Mák Virág–Pelczel-Nagy Eszter–Mezei Boglárka, Nagy Réka–Pohly Jována–Purgel Hanna) lesznek érdekeltek. A youth korosztályban Koszta Melinda, Krausz Kitti és Gerzanics Csenge egysége vesz részt, míg a 11-16-osoknál Kis Vanda, Balogh Dorka és Sárdi Borbála triója indul.

Az Érdi Torna Club indulói az ÉTC Kupán
manó:
Horváth Hanna
újonc vegyespáros: Verbinyecz Dániel–Szloszjár Ajsa
újonc kettes: Kovács Kíra–Dávid Fruzsina, Katona Lilla–Csurgai Jázmin
gyermek vegyespáros: Balogh Máté–Töpler Natasa, Schuman Márton–Csákány-Csáfordi Míra
gyermek kettes: Tari Gabriella–Hidvégi Kinga
gyermek hármas: Mák Virág–Pelczel-Nagy Eszter–Mezei Boglárka, Nagy Réka–Pohly Jována–Purgel Hanna
youth hármas: Koszta Melinda–Krausz Kitti–Gerzanics Csenge
11-16: Kis Vanda–Balogh Dorka–Sárdi Borbála
 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email