Bélyegkép

Élen a Tanulásban, Élen a Sportban!

Nagy megtiszteltetés érte Botos Botondot. Az Európa-bajnok, világbajnoki ötödik helyezett korosztályos érdi karatés Budapest Főváros Önkormányzatától átvezette az „Élen a tanulásban, élen a sportban” díjat.

A Koroibosz KRSE érdi sportolójának, a Szent II. János Pál Iskolaközpont kéttannyelvű osztályának tizedikes tanulójának remek eredményeit nem csak Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata ismerte el, ugyanis Budapest 1969 óta díjazza azokat a fiatalokat, akik a tanulásban és a sportban kimagasló eredményt érnek el. Idén 41-en vehették át ezt a rangos elismerést. A díjakat Budapest főpolgármester-helyettese Szalay-Bobrovniczky Alexandra adta át, és a rendezvény színvonalát emelte Deutsch Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke is. Botos Botond az „Élen a tanulásban, élen a sportban” pályázat díjazottjaként hasznos tárgyi nyereményeket kapott.

Emellett az elmúlt időszakban sportteljesítményével is felhívta magára a figyelmet az érdi karatés, hiszen szombaton rendezték meg Szigetszentmiklóson a Nyílt Magyar Nagydíjat, a Saman Kupát.  A nemzetközi megmérettetés a Magyar Karate Szakszövetség kvalifikációs versenysorozatának pontszerző versenye is volt a jövő évi, dániai korosztályos Európa-bajnokságra.

Botos Botond egy kisebb betegséggel vágott neki a küzdelemnek, de így is bronzérmes lett, hiszen az első helyezett szlovák ellenféltől 1–1-es döntetlent ért el, ám döntetlen esetén az nyer, aki hamarabb kapta a pontot), ezért a kvalifikáció szabályai szerint két pontot kapott, így összesítettben hét pontot szerezve kivívta az indulás jogát a junior kumitések 61 kilogrammos súlycsoportjában a kontinensviadalra.
 

További cikkeink

A szünidőben is zajlik az élet a Gárdonyi iskolában: a (tisztasági) festés mellett a tornatermet is felújítják, és új gázkazánokat kaptak a nyáron.

Korhű római folyami hajó köt ki a Duna-parton augusztus 15-én délután Százhalombattán. A nemzetközi projekt részeként megvalósuló, római kori hagyományőrző programba bekapcsolódhatnak az érdeklődők is.

További cikkeink

Két tizenegyes, piros lap, az emberhátrány ellenére érdi mezőnyfölény – a vendég Érdi VSE

Facebook

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest
Share on reddit
Reddit
Share on telegram
Telegram
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email