Bélyegkép

Ezúttal tizenhét érem!

Két helyszínen volt jelenése a mögöttünk hagyott hétvégén az Érdi Spartacus SC birkózóinak, akik Mezőfalván a Közép-Magyarországi Területi Diákolimpián, illetve Kecskeméten a junior szabadfogású és női magyar bajnokságon léptek szőnyegre.

Október 13-án rendezték meg Mezőfalván a Közép-Magyarországi Területi Diákolimpiai bajnokságot, ahol a diák I-es és II-es korcsoportban az érdiek tizenöt sportolója mérette meg magát.
A viadalon az érdiek közül aranyérmes lett a diák kettesek között a 42 kilógrammos Jakab Dániel, míg ezüstérmet többen is szereztek. Diák I-ben Bákai Ferenc (46 kg), Balogh András (63 kg), diák II-ben Bori Richárd (26 kg), Narancsik Bence (32 kg) és Bokros Márk (46 kg) is a dobogó második fokára állhatott.
Bronzéremből összesen hét is jutott a Spartacusnak. A diák egyeseknél Feik Lázár (42 kg), Gazsi Máté (50 kg), Sipos Milán (54 kg), Hegedűs-Nagy Bence (58 kg), Gyenes Bence (63 kg) és Virlics Marcell (69 kg), míg a diák ketteseknél M. Kovács Keve (38 kg) nyakába került a harmadik helyért járó medál.
Az érmek mellett még Finta Patrik 54 kilóban, illetve Szenicza Nimród 32 kilóban zárt a pontszerző, ötödik helyen.
 

Október 14-én, vasárnap Kecskeméten a junior korosztály indult a szabadfogású, illetve női magyar bajnokságon. A tavaly még a kadeteknél viaskodó Sipos Boglárka remekül küzdött az ob-n, hiszen mind a ceglédi Rehor Orsolyát, mind a földesi Faragó Nikolettet legyőzte, így aranyérmes lett!
A szabadfogású fiúknál Berta Mike a 65 kilogrammosok között a legjobb nyolc között ceglédi ellenfelet vert, de az elődöntőben újpesti riválisától kikapott. A vigaszágon a dunaharaszti Nagy Bencét felülmúlta, így bronzérmet szerzett.
92 kilóban két érdi is versengett. Végh Richárd és Pataki Sámuel már a csoportkörben találkoztak egymással, ahol még Végh győzött, de mindketten továbbjutottak az elődöntőbe, ahol viszont ESMTK-s és csepeli ellenfelektől kaptak ki, azaz a bronzéremért egymás ellen vívtak meg, ahol Pataki Sámuel visszavágott Végh Richárdnak, így előbbi harmadik, utóbbi negyedik lett.

Eredmények:
Közép-Magyarországi Területi diákolimpia, Mezőfalva
diák I

42 kg: Feik Lázár III.
46 kg: Bákai Ferenc II.
50 kg: Gazsi Máté III.
54 kg: Sipos Milán III., Finta Patrik V.
58 kg: Hegedűs N. Bence III.
63 kg: Balogh András II., Gyenes Bence III.
69 kg: Virlics Marcell III.
diák II.
26 kg: Bori Richárd II.
32 kg: Narancsik Bence II., Szenicza Nimród V.
38 kg: M. Kovács Keve III.
42 kg: Jakab Dániel I.
46 kg: Bokros Márk II.
Junior szabadfogású és női magyar bajnokság, Kecskemét
női:

53 kg: Sipos Boglárka I.
szabadfogású férfi
65 kg: Berta Mike III.
92 kg: Pataki Sámuel III., Végh Richárd IV.
97 kg: Molnár Tamás III., Végh Artúr IV.
125 kg: Tamás Patrik V.
 

További cikkeink

További cikkeink

Útjavítás, fűnyírás közműépítés – ezeket a munkákat végzik szerdán az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény munkatársai.

Facebook

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest
Share on reddit
Reddit
Share on telegram
Telegram
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email