22_03_29_erdmost_nincskep

A legszebbek álltak kamera elé

22_03_29_erdmost_nincskep

A legszebbek álltak kamera elé

A II. Pest Megye Szépe verseny döntőjébe bekerült legszebb 16 lány állt a fotós Csizmazia Zsolt kamerája elé vasárnap a törökbálinti Munkácsy Mihály Művelődési Házban, köztük két érdi hölggyel: Kis Korinnával és Krausz Ágnessel. A lányokat profi sminkesek, fodrászok és stylistok vették a kezükbe, hogy minden flottul menjen, és csak úgy tündököljenek a szépségek a képeken. A fotók pedig fontos szerepet kapnak majd a későbbiekben, hiszen ezek alapján tudja majd a közönség a verseny hivatalos facebook oldalán eldönteni, kire szavazzon, azaz ki legyen a II. Pest Megye Szépének közönségdíjasa.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Még a székeken előkészítve várják a Pest Megye Szépe feliratú pólók a lányokat, hogy belebújjanak, amikor megérkezem a fotózás helyszínére vasárnap kora délelőtt. A 16 döntős hölgy ismerkedik a tereppel, ami nem is baj, hiszen kevesebb, mint 3 hónap múlva itt, a törökbálinti Munkácsy Mihály Művelődési Házban vár majd rájuk a nagy este, amikor egy egész színházteremnyi ember előtt vonulhatnak fel, és kerülhet aztán az egyikük fejére a vándorkorona.

Két érdi, világhírű fodrászmester készíti a hölgyek frizuráját: Kászonyi Ildikó, aki legutóbb Hajvágás Mester kategóriában hozta el az első helyezést az OMC fodrász világbajnokságról és fia, Kászonyi Gergely, aki édesanyjához hasonló szép sikereket ér el világversenyeken.

Először Krausz Ági kerül ki a kezük, azaz a hajsütővasak közül, aki most először jelentkezett szépségversenyre, illetve életében először vett részt profi fotózáson vasárnap, de ezt talán senki sem mondta volna meg róla, aki látta, milyen ügyesen pózol a kamerák előtt. A döntős érdi lány elsősorban az önbizalmát szeretné növelni a versenyen való részvétellel, illetve nagyon kíváncsi a többi döntősre is, és velük is szeretett volna megismerkedni, amihez a fotózás remek alkalmat kínált.

A két érdi döntős közül Kis Korinna már tapasztaltan áll a kamera elé, magabiztosan nyilatkozik, amikor a tévé munkatársai kérdezik, hiszen ő volt két évvel ezelőtt a III. Érd Szépe verseny győztese. Korinna számára is az önfejlesztés a verseny célja, ő már tapasztalatból tudja, hogy egy ilyen fajta verseny „nőt farag a lányokból”, ahogy mondja. ” Számomra az igazi szép nőt a belső sugárzása teszi azzá, ami. Nem a külső, nem a szép haj vagy smink, hanem az összhang”, teszi hozzá.

Bada Zoltán, a Pest Megye Szépe verseny igazgatója és alapítója azt hangsúlyozza, hogy értéket kívánnak teremteni a megyében, de közben soha nem felejtik, hogy az Érd Szépéből nőtte ki magát a verseny, ezért is nagy öröm számára, hogy az I. Pest Megye Szépe koronája egy érdi hölgy fejére került tavaly, Kerepesi Réka személyében, és ezért is büszke arra, hogy idén is két érdi hölgy bekerült a döntőbe.

A két érdi döntős bemutatkozását korábbi cikkünkben olvashatja el.

 (képek: Csizmazia Zsolt)

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email