A kutyabőrét elkártyázó dzsentrire vagy a Nobel-díját elmakaózó tudósra – Rejtő Jenő örökbecsű regényében (A tizennégykarátos autó) – inkább mint hóbortos, „egyszerélünk, de akkor nagyon” mentalitású, ártalmatlan, bolondos figurákra tekintünk. A betegség kifejezést éppúgy kerüljük rájuk gondolva, mint ahogy az alkoholistát is inkább „nagyivónak” mondjuk, tulajdonképpen megengedően.

Valójában 1980 óta a szerencsejáték-függőség önálló betegségként bekerült a pszichiátriai betegségek kézikönyvébe, a „mentális és viselkedési zavarok” közé. Azoknál állapítják meg, mint diagnózist, akiknél megfigyelhető a kontrollvesztés, vagyis az, hogy az illető nem tud ellenállni annak a késztetésnek, hogy játsszon.

Az ő baja, mondják talán sokan erre. Nem így gondolja azonban az illető családja, barátai, akik tapasztalják, hogy szerettük számára mindennél fontosabb a szerencse megkísértése, bármilyen áron is. Milyen érdekes, hogy a magyar nyelvben a játék szót használjuk a jelenség szépítésére, holott ez a „játék” egy határon túl vérre megy, a társadalom legalább 0,5 – 1,5 százalékánál. Ennél is többen tekinthetők „problémás játékosnak”, akik azért még nem tennék kockára a házukat, de haladnak ezen az úton. A problémás viselkedés lelki hátteréről sok érdekességet lehet olvasni a Szerencsejáték Zrt. által működtetett weboldalon.

Az online szerencsejáték-lehetőségek megjelenése és a pandémia időszaka szinte belobbantotta a szerencsejáték-piacot – és persze megnövelte a „problémások” számát. Ami pedig pár éve kiemelt figyelmet kap, az a nők előretörése ezen a pályán is.

Ez ma még Magyarországon inkább csak feltevés, épp ezért szeretné egy szenvedélybetegségekkel foglalkozó pszichológusokból álló kutatócsoport – Demetrovics Zsolt, Kaló Zsuzsa és társaik – egy kérdőíves kutatás keretében megvizsgálni a helyzetet. A nők ugyanis egyrészt másképpen vadásszák a szerencsét, mint a férfiak, másrészt sokkal inkább titkolják.

Az Érd FM 101.3 Családban marad című műsorába meghívtuk Kaló Zsuzsa egyetemi docens, tanszékvezető, tanácsadó szakpszichológust egy beszélgetésre, amely egy későbbi időpontban hangzik majd el, addig is megkérünk minden nőt, aki – akár ritkán is – szokott kaparós sorsjegyet, online nyerőgépeket használni, kaszinóba járni, vagy egyéb módon megkörnyékezni Fortunát, hogy segítse a kutatók munkáját egy kérdőív kitöltésével. A kutatók természetesen garantálják, hogy eközben megőrizheti névtelenségét. Különösen akkor tanácsos megtudni, hogyan is áll valaki a szerencsejáték-használattal, ha bizonyos jellemzőkben magára ismer.

A műsorban Zsuffa Péterrel együtt megkérdeztük Kaló Zsuzsát, hogy miben különbözik a két nem problémás szerencsejáték-használata. A kutató leszögezte, hogy a szerencsejáték-használati zavar is több férfit érint mint nőt, de az utóbbi években azt mutatják a nemzetközi felmérések, hogy jönnek föl a nők.

Először is tisztáztam beszélgetőtársunkkal, hogy a nagymamám, aki 94 éves koráig minden héten föladott egy lottószelvényt a családtagok születési dátumaival, mentálisan vajon tökéletesen egészségesnek volt-e mondható. És hát – Isten nyugosztalja! –megnyugodhattam.

Kaló Zsuzsa elmondta: „Ha a nagymama hetente egyszer kitölt egy lottószelvényt, és ezzel nem kockáztatja a nyugdíját, nem ehhez a fél órához igazítja a hetét, nem hanyagolja el a családját és a teendőit, hogy ezt megtehesse, nem tulajdonít különösebb jelentőséget e szokásának, nem ettől teszi függővé a tevékenységeit és a jövőjét, tehát nem válik e szokása az élete rendező elvévé, akkor nincs baj.”

Arra már érdemes felfigyelni, ha egy ilyen szokásnak megváltozik a jelentősége – tette hozzá a kutató.

„Ha valamilyen, akár érzelemszabályozási problémájára válaszul azt mondja, hogy akkor most kitöltök inkább hármat. Illetve, ha bármilyen szempontból is a kontroll elvesztésének jeleit mutatja a szerencsejáték használata.”

A viselkedési függőségek sokszor annak talaján alakulnak ki, hogy a fogyasztói társadalmi közegből folyton az az üzenet érkezik hozzánk, hogy nincs rendben, ha olykor rosszul érezzük magunkat.

„Már azt is rendellenesnek éljük meg, ha negatív érzéseink vannak – magyarázza Kaló Zsuzsa -, miközben a rossz döntéseink miatti bűntudattal, a minket élt méltánytalanságokkal érdemes szembenézni, mert abból tudunk fejlődni. A viselkedési függőségekkel sokszor ezeket a szembesüléseket próbáljuk megúszni, elnyomni. A játék ugyanis, hasonlóan az alkoholos befolyásoltsághoz, olyan másfajta tudatállapotot hoz létre, amelybe belefeledkezve egy időre el lehet távolítani a valóságot.”

Brit tudósok érdekes megfigyelést tettek – folytatta a kutató -: a férfi és a női szerencsejáték függőség több jellemzőjében is különbözik.

„A férfiak továbbra is vezetnek érdeklődés tekintetében, de a nőknél találtak egy olyan korosztályt, mégpedig az 50-es 60-as generációt, akiknél szignifikáns az emelkedés. Egyre több nő vallja be ebből a korosztályból, hogy problémája van a szerencsejáték-használattal. Ennek ez lehet a magyarázata – fogalmazta meg a kutatók feltételezését Kaló Zsuzsa -, hogy az online tér megkönnyítette ennek a korosztálynak a hozzáférést, anélkül, hogy ezt a szenvedélyt föl kellene vállalni. Nem kell sehol megjelenni, nem kell kiöltözni, nyugodtan lehet szórni a pénzt anélkül, hogy bármilyen stigmatizációnak ki lenne téve az illető. Az is látszik, hogy míg a férfiak inkább a stratégiai téteket kedvelik, a nők az egyszerűbb játékokat, ilyen például a félkarú rabló vagy a kaparós sorsjegy.”

De miért kaptak rá az 50-es – 60-as nők az online szerencsejátékokra? Az nyilvánvaló, hogy anyagilag már jobban állnak, hiszen, ha vannak is gyerekeik, már a saját lábukon állnak, és ráérnek, ha a nagymama-szerep nem találta meg őket. Ráadásul sokan elváltak, elmagányosodtak, de ami talán a leginkább kiszolgáltatottá teszi őket a nehéz érzéseknek, az a menopauzával együtt járó sok testi változás.

„A társadalom ezeket a változásokat nem tudja megfelelően kezelni – tette hozzá a kutató. – A fiatal test kultusza olyan erős a társadalomban, hogy egy idősödő nőnek nagyon nehéz megélnie nőiségét ép lélekkel a menopauza okozta változások mellett. Sokan olyan érzéshez hasonlítják a fiatalság utáni vágyat, mint amilyen a heroin utáni sóvárgás. Komolyan kell tehát venni a biológiai változások hormonális-szociológiai hátterét. Könnyebb ez azokban a kultúrákban, ahol a női test változásait meg lehet ünnepelni – akár az első menstruációt, vagy a gyermekvállalást -, különböző rituálék keretében, és ahol a fiatalság elvesztése nem jár együtt elértéktelenedéssel. Fontos, hogy az életet lehessen komplexitásában élni, lehessen egyszerre örülni és szomorúnak lenni. Akár egy várandós nőnek, hiszen az anyaság sem folyamatos diadalmenet, és egy nagymamakorúnak is, anélkül, hogy a valódi érzelmei kinyilvánítása miatt szégyenkeznie kellene.”

Aki tehát szívesen kitöltené a kutatók kérdőívét, kattintson ide.