A napokban országszerte jelentős mennyiségű hó esett, amelytől teljesen elszoktunk, hiszen az elmúlt évek során valahogy úgy érezhettük, hogy az időjárás már nem olyan, mint amilyennek lennie kellene az év leghidegebb hónapjaiban. Most azonban valamit visszakaptunk abból, amit a mai gyerekek már csak a szülők, nagyszülők történeteiből ismerhetnek.

Harminckilenc évvel ezelőtt, 1987. január 10-én vette kezdetét az a négy napon át tartó havazás, amely maga alá temette az országot és ma már csak “nagy havazásként” emlegetjük. A meteorológusok ugyan jelezték, hogy jelentős mennyiségű csapadék érkezik, ennek ellenére nem tudott felkészülni az ország a helyzet kezelésére.

“Egy hideg északi ciklon, valamint egy mediterrán ciklon ütközött a Kárpát-medence felett, ami addig soha nem tapasztalt havazást eredményezett. Már január 12-én 20-40 centi vastag hótakaró fedte az országot, de az 50-70 cm sem ment ritkaságszámba a hegyvidéken”

– emlékezik vissza a koponyeg.hu oldal.

A nagy mennyiségben lezúdult hó mellett pedig sorra dőltek meg a hidegrekordok. A fővárosban és környékén -20 fok alá csökkent a hőmérséklet, de az ország többi részén sem volt enyhébb az idő -10, -15 foknál. A legalacsonabb hőmérsékletet Pakson mérték, ott volt ahol -30 Celsius-fokot mutatott a hőmérő. Ha ez még nem lett volna elég, akkor meg kell említeni az erős széllökéseket is, amelyek hófúvást okoztak, helyenként több méteres hótorlaszok alakultak ki.

A korabeli újságok mind beszámoltak a kialakult helyzetről, a Pest Megyei Hírlap január 21-i, szerdai száma szerint az időjárás okozta legsúlyosabb helyzet Pest megyében, a Dunától nyugatra eső területeken, köztük Érden és környékén alakult ki.

„Január 12-én, hétfő reggelre járhatatlanná váltak a 6-os és a 70-es fő közlekedési útvonalaink, valamint az érdi és a környező községek útjai. A személyszállítás szinte teljesen megbénult, akadozott az áruszállítás, rendkívüli erőfeszítések árán sikerült a nagyobb üzleteket ellátni kenyérrel, tejjel”

– írták a korabeli lapszámban.

Valahogy magukra maradtak az emberek az időjárás elleni harcban, ezt gyorsan megérezte mindenki, így egymást segítve vészelték át a nehézségeket az érdiek. Senki sem várta, hogy felülről érkezzen a segítség, mindenki tette, amit tennie kellett, végezte a feladatát.

A korabeli beszámoló szerint a kialakult állapotra tekintettel a reggeli órákban a városi pártbizottság irányításával operatív bizottság alakult az életvédelmi feladatok, az egészségügyi ellátás biztosítására, a közúti forgalom helyreállítására, gépek, gépjárművek mentésére, hóakadályok elhárítására, a lakosság legfontosabb élelmiszerekkel történő ellátására, a városi pártbizottság, a városi tanács, a rendőrkapitányság, a Volánbusz, a költségvetési üzem, valamint a mentésben segíteni tudó vállalatok részvételével.

„A körzet tanácsai, üzemei, szövetkezetei és lakossága szinte egy emberként mozdult. A hó eltakarítását a városi tanács költségvetési üzeme négy munkagéppel megkezdte, az Érdi Építőipari Szövetkezet két tolólapos munkagépet bocsátott a város rendelkezésére”

– írták.

A környező települések közül Pusztazámor került a legnehezebb helyzetbe, hiszen a havazás teljesen elzárta a külvilágtól a települést. A korabeli beszámolókból kiderült az is, hogy Diósdon az ercsi katonai alakulat vett részt a hóeltakarításban, a 70-es út Diósd és Budapest közötti szakaszának megtisztításában, hogy biztosítsák a közlekedést. Ez január 13-án, kedden hajnalra, a mínusz 25 fokos hideg ellenére is sikerült, a forgalom megindulhatott.

Érden hétfőn dél körül beindították a helyi autóbuszjáratok többségét, de a hideg miatt az üzemanyag annyira megderemdt, hogy gyakran meghibásodtak a járművek. Mindenesetre – Pusztazámor kivételével – valamennyi környező települést sikerült legalább egy útvonalon elérhetővé tenni, a tömegközlekedés hellyel-közzel beindult a főváros felé, az M7-es autópályát a hótorlaszok ellenére sikerült járhatóvá tenni.

A lakosság nagy része azonban mégsem tudott eljutni a munkahelyére, hiszen Érd egyes részeiről nem lehetett eljutni a városközpontba, a belső részeken az autóbuszforgalom alig-alig üzemelt, kiszámíthatatlan volt.

A Pest Megyei Hirlap tudósítása szerint mindvégig biztosították az egészségügyi ellátást, valamennyi egészségügyi intézmény a meghatározott terv szerint látta el feladatát. A gyermekintézmények — óvodák, iskolák, bölcsődék — ügyeletet tartottak. A gyermekeket megfelelő körülmények között látták el.

Ahogy teltek a napok, egyre inkább javult a helyzet, január 14-én, szerdán a havazás is elállt, a tanítás valamennyi iskolában, órarend szerint megkezdődött. A körzet üzemei, szövetkezetei ugyan csökkentett kapacitással, majd a hét második felében már a megszokott munkarend szerint dolgoztak. Ennek ellenére még napokig a tüzelővel való ellátásban a tüzelőolaj- és a pb-gázellátás okozott gondot,  mivel a szállítás a hóakadályok miatt lehetetlenné vált.

Érdiek emlékei a „nagy havazásról”

A mostani havazás kapcsán megosztott korábbi bejegyzésünkben mutattunk olvasóinknak egy fotót, amelyen egy lovasszán közlekedik a Hivatalnok utcában – mindez pedig sokaknál indított el emlékeket. A hozzászólásokból kirajzolódik, hogy ez az időszak mind a mai napig meghatározó élményként él az emberek emlékezetében.

Volt, aki életének egyik legmeghatározóbb időszakát élte éppen akkor. Egy édesanya például arról írt, hogy fia születésének napjaiban temette maga alá a várost a hó. Az utcában az emberek összefogtak, lapátoltak, segítették az időseket és a kismamákat, mindenki azon dolgozott, hogy szükség esetén a mentőautó be tudjon jutni.

„Összefogott az egész utca, hisz több idős ember és kismama élt az utcában. A szerencsések házi pálinkával melegítettek. Barátságok szövődtek.”

– írta Ilona.

Irénke pedig felidézte, hogy hétfőn reggel ugyan elindult a munkába, de a térdig érő hóban száz méter után belátta, hogy aznap ez lehetetlen vállalkozás. Volt, aki középiskolásként indult útnak, és a vonattal csak Hárosig jutott el. Onnan gyalog próbált továbbmenni a Pöttyös útig, hiszen tiniként akkoriban sem tűnt semmi akadálynak, a megbeszélt találkozás a barátokkal fontosabb volt bárminél – mobiltelefon híján nem lehetett csak úgy odaszólni.

„Akkor a szél és a -22 fok okozta a bajt, szántóföldön ment a tejeskocsi Érdnél”

– emlékezett vissza István.

Az ellátás sok helyen csak ideiglenes megoldásokkal működött. Margit elmesélte, hogy a fiatalabb szomszédok dzsippel hozták a kenyeret a kenyérgyárból. Ezt az összetartozást, az egymásra való odafigyelést jó volt megélni – tette hozzá.

Mindez azt jelenti, hogy az 1987-es nagy havazás Érden egy olyan fejezet volt a város történelmének, amikor a nehézségek közepette erősebben megmutatkozott az összetartozás és a helyi közösség ereje. Talán ez az, ami miatt az a tél, közel négy évtizeddel később is ilyen élénken él az érdiek emlékezetében, és szívesen idézik fel a nehéz pillanatokat is.