Minden hír
Ez már nem az első csőtörés a nap folyamán, amivel meg kell küzdeniük az ÉTV munkatársainak.
Wischin Tibor fiatal kora óta alkot, ma ő a KÉK-ek korelnöke. Idős korában nem akármilyen megoldást választott arra, hogy továbbképezze magát.
Anno egy meg nem valósult víztározóhoz hordták oda a földet, a gyerekek időközben kerékpáros pályaként vették birtokba a dombokat, most mégis el kell szállítani őket.
Ezúttal a város volt a tanterem: az érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium diákjai az október 21-i pályaorientációs nyílt napon számos érdi intézmény mindennapjaiba pillanthattak be.
Egy melegítőpárna miatt csaptak fel a lángok a Facélia utcában, az esethez az érdi hivatásos tűzoltókat is riasztották.
Fontos bejelentést tett Karácsony Gergely főpolgármester és Csőzik László polgármester.
A Masters SE Antigravity táncformációja az ötödik helyen zárta a krakkói akrobatikus rock and roll világkupát.
Nincs víz az Alsóvölgyi úton és környékén, az ÉTV már dolgozik a hiba elhárításán.
Az Érték.Lánc program etikus működés kategóriájában a Szikra zsebelhette be a legtöbb voksot. Az elnyert összegből érzékenyítő programot indítanak.
Egyetlen fagyos éjszaka is több tízezer forintos kárt okozhat, ha nem gondoskodunk időben a vízóra és a vezetékek védelméről.
November 26-án közmeghallgatást tart Érd közgyűlése a Polgárok Házában.
Az ÉTV a rendelkezésére álló forrásokból a legkritikusabb szakaszokat újítja fel: itt idén már négy csőtörés okozott gondot.
November 4-én, a nemzeti gyásznapon megemlékezést tartott a város az '56-osok terén.
Az U17-es érdi labdarúgók 2-0-ra győztek, így újabb értékes bajnoki pontokat szereztek.
Lámpás felvonulással, táncházzal, zsíros kenyérrel és teával készül a Márton-napra az Érdi Nemzetiségi Önkormányzat, az ingyenes programon szeretettel látnak minden érdeklődőt.
Egyes járatok Érd alsó helyett Érd felsőn állnak majd meg. Mutatjuk a vágányzári menetrendet.
Két autó karambolozott a Mecseki és a Bakonyi utca kereszteződésében.
Az eredeti, évszázados Kálmán körtét az Elvira majorban szaporították, aki vesz a csemetékből, egy jó ügyet is támogat.
A fővárosi versenyen az egyesület középső és nagyobb csoportjának sportolói ugrottak a medencébe, akik összesen 21 érmet szereztek a hétvégén.
Több ezer gyerek és felnőtt járta szombat este Érd utcáit, ahol 117 halloweeni fogadópont várta a családokat.
A szakember eddig is a tankerület vezetője volt, most azonban további öt évre kapott megbízást, új kinevezése november 5-én lép hatályba.
A növények többsége túlélte a nyári szárazságot a közösségi kertben, szombaton azon dolgoztak, hogy a telet is kibírják.
A Szociális Gondozó Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálat pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében családsegítő munkakör/feladatkör betöltésére.
A Szociális Gondozó Központ Család- és Gyermekjóléti Központ pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében óvodai és iskolai szociális segítő munkakör/feladatkör betöltésére.
Valóban attól gondozott egy kert, hogy mindent eltüntetünk belőle, amit a fák visszaadnának a talajnak?
Az egyeztetésen elhangzottak alapján az építkezés várhatóan egy-két éven belül kezdődhet meg.
A női kézilabda NB I/B legutóbbi játéknapján a Tempo KSE szerezte meg a bajnoki pontokat a Gyáli Sportcsarnokban.
Különleges kiállítás nyílt a Magyar Földrajzi Múzeumban az érdi kötődésű mézeskalácsos dinasztiáról.
Érdemes előre, vagy akár újraterveznie az útvonalát annak, aki Tárnoknál hajt fel az M7-esre.
Az Érdi Kincses Óvoda és tagóvodái pályázatot hirdet köznevelési foglalkoztatotti jogviszony keretében óvodapedagós munkakör/feladatkör betöltésére.
Az ellopott járgány néhány óra alatt előkerült, idős tulajdonosa örömmel vette át a rendőrségen.
Az NB III-as bajnokság legutóbbi játéknapján a BFC Siófok volt a vendég az Ercsi úton.
Csőtörés történt a területen, az ÉTV munkatársai már dolgoznak a hiba elhárításán.
Hétfőtől az M0-s diósdi szakaszán, csütörtöktől pedig az M7-es Budapest felé vezető oldalán végez burkolatjavítást a Magyar Közút Zrt.
Már 114 érdi fogadóponton várják a gyerekeket halloween délutánján és estéjén.
Érdemes előre megtervezni az útjukat azoknak, akik szeretteik sírjához látogatnak a hétvégén. Mutatjuk a fontosabb változásokat, tudnivalókat.