Minden hír
Régi győzteseket is üdvözölhettünk a mostani nyertesek között. Volt, aki három kategóriában is helyezést tudott elérni.
Ráadásul most még a térfigyelő biztonsági kamera is eltűnt.
A Sirius Állat- és Természetvédelmi Alapítvány lehet a befutó a Vegan Summit közönségszavazásán, ehhez mindössze egy online szavazólapot kell kitölteni.
A LevenDuna északi szakaszát járhatjuk végig, szakvezetéssel, péntek délután. A séta zárásaként gyönyörködhetünk a naplementében és a csillagokban is.
Az Érdi VSE U13-as csapata a Soroksár SC-t látta vendégül a Novák Ferenc Érdi Sportközpontban.
A kézműves termékek mellett hagyományőrző játékok, kézműves program és jótékonysági sütivásár is várja az érdieket szombaton, a főtéren és a Galériában.
Október 1. és 22. között végzi az éves vízmérő-leolvasást a női, folyó- és virágneves utcákban, illetve környékükön az ÉTV.
A közelgő idősek világnapja alkalmából Nyári Károly és Illényi Katica műsora varázsolta el a művelődési központ közönségét.
Október 9-én zárul a jelentkezés, a legjobbak érmet, oklevelet és csokit is kapnak.
Mohos Lajos és Tóth Katalin 1956. szeptember 29-én kötötték össze az életüket. Az érdi házaspár hetven év nehézségeiről és boldog pillanatairól mesélt nekünk.
A hétvégi túrán sok érdekesség derült ki az ártéri erdő múltjáról, jelenéről és jövőjéről, és arról, milyen fákat ültetnek a régiek helyére.
Csoma Zsolt szeptember 24-én tűnt el, azóta nem adott életjelet magáról.
A Parkvárosi Közösségi Házban elevendtek meg a horvát népszokások, táncok, viseletek, mesterségek és gasztronómia az Érdi Horvát Önkormányzat szervezésében.
Pályázati felhívás az Érd, Mühlgang utca 2. szám alatti, 26249/7 helyrajzi számú, az önkormányzat tulajdonában álló ingatlan értékesítésére.
A balatoni sztráda átépítése és bővítése is szóba került a testület ülésén. Csőzik László polgármerster szerint a projektet meg kellene valósítani, csak az eredetihez képest más konstrukcióban.
Ötszettes csatákkal indították a bajnokságot az U14-es érdi röplabdázók.
Higiéniai termékeket helyeznek ki az iskolákban és az önkormányzati intézményekben, hogy azok is hozzáférhessenek, akiknek nincs pénzük megvásárolni őket.
Telket kap az önkormányzattól az Érdi Civil Állatmentők Alapítvány, ahol a mentett állatok – főleg cicák – elhelyezését szolgáló állatvédelmi központot alakíthatnak ki.
Itt a második kör, amelynek keretében újabb tartályok találnak gazdára az önkormányzat jóvoltából.
A balesetben senki nem sérült meg, de a gépkocsit áramtalanítani kellett.
Az Érdi VSE 4-1-es vereséget szenvedett az NB III-as bajnokság legutóbbi játéknapján.
Érd MJV Polgármesteri Hivatala Intézményi Gondnokság pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gazdasági vezető (magasabb vezető) munkakör/feladatkör betöltésére.
Az Érd nyugati oldalán élőknek érdemes kikészíteniük a zöldzsákokat, illetve a kötegelt nyesedéket.
Szégyenkoszorút kapott a Budapest–Érd–Százhalombatta kerékpárút húsz éve lerakott alapköve.
Ma már szinte semmi nem emlékeztet arra, hogy Ófaluban egykor egy komoly repülős élet zajlott. Az 1920-as évektől működő érdi sportrepülőtéren több mint 200 pilótát képeztek, repülőgépeket terveztek, építettek és próbáltak ki – köztük olyan legendás típusokat is, mint a Vöcsök vagy a Gerle.
Egy épület gyulladt ki a Gyopár utcában, valamint egy magas fenyőfa is lángra kapott.
Aki szeretne többet megtudni a Duna-part élővilágáról, most itt a jó alkalom: Tóth Péter erdészetvezető és Szerényi Júlia biológus vezetésével sétálhatunk végig szeptember 26-án, szombaton a szigeten.
A MÁV-csoport és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság pályázatán értékes kamerát nyerhetnek a fiatalok egy olyan alkotással, amely a vasúti átjárók biztonságos használatára hívja fel a figyelmet.
Az önkormányzat új iskola, új körzet kialakítását szorgalmazza a Bem téren, a tankerületi igazgató a testületi ülésen vázolta, szerinte lehetne ismét nyolcosztályos iskola a Törökbálinti úton.
Születésének 125. évfordulóján a sírjánál tartott koszorúzással, könyvtári előadással és kiállítással tisztelgett Érd.
Összegyűjtöttünk minden fontos információt, amit a biztonságunk érdekében nem árt szem előtt tartani.
Több mint húsz előterjesztést tárgyalnak ma a városatyák, a településterv módosításától a menstruációs szegénység mérsékléséig.
Szeptember 24-én, csütörtökön városüzemeltetési munkák és közműépítések miatt több helyszínen várható forgalomkorlátozás Érden.
Csőzik László azt kéri a pénzügyminisztertől, hogy a még fennmaradó 200 millió forintot már idén engedjék el.
A Szociális Gondozó Központ Intézményi Koordináció pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében munkaügyi ügyintéző munkakör/feladatkör betöltésére.
Érd MJV Önkormányzata pályázatot ír ki az Érd, Alsó u. 2. sz. alatti, 22712 hrsz-ú, önkormányzati tulajdonában álló ingatlan étteremhez tartozó helyiségei hasznosítására.