Minden hír

A Képzőművészek Érdi Közössége igyekszik kihasználni a lehetőséget, amit azzal kaptak, hogy az új Parkvárosi Közösségi Házban évi négy alkalommal kiállítási lehetőségük van. Idén már a harmadik tárlatukat szervezték meg, ezúttal a mindenkor, minden műfaj alkotóit erősen inspiráló – ahogy erre László Bandy képzőművész is felhívta a figyelmet megnyitójában – ősz jegyében.
Érdi rablókat keres a rendőrség. A feltételezett elkövetők, Völgyi Adrián és Huttka Martin Richárd a Budai úton megtámadtak egy férfit, és annak hátizsákjával elmenekültek a helyszínről. A támadás október 30-án, öt óra körül történt. Az érdi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik, hogy mihamarabb azonosíthassák és elkaphassák a tetteseket.
November első napján ünnepeljük az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, november 2-án, halottak napján pedig megemlékezünk minden elhunytról, különösen a tisztítótűzben szenvedő lelkekről. Általános szokás szerint halottak napja előtt való délután, a „halottak estéjén” rendbe hozzák a sírokat; virágokkal, koszorúkkal feldíszítik, és az este közeledtével gyertyákkal, mécsesekkel kivilágítják, „hogy az örök világosság fényeskedjék” az elhunytak lelkének.
Több, az érdi főútvonalakon végzett közműmunka is befejeződhet novemberben – jelentette be T. Mészáros András polgármester szerdai sajtótájékoztatóján. Fontos, hogy november 5-11. között lezárják a Folyondár utca–Alsóerdősor utca útvonalat, ugyanis ekkor úgynevezett remix technológiával megerősítik az útalapot.
Már hagyomány a Batthyányban, hogy az őszi szünetet azzal igyekeznek a pedagógusok a gyerekek számára érdekesebbé, a szülők számára pedig könnyebbé tenni, hogy kézműves foglalkozást tartanak az alsósoktól a felsősökig mindenkinek, aki nyitott egy kis barkácsolásra. Így történt ez tegnap is, amikor csodás őszi asztali díszek, polipok, cicák, sünök születtek a gyerekek kezei között.
Három, interneten rendelt, Kínából származó étrend-kiegészítő azonnali hatályú forgalomból történő kivonását és a fogyasztóktól való visszahívását rendelte el a Nébih, mert gyógyszer-hatóanyagot talált bennük. Az érintett szerek: a BoomBoom, a Gold Power vagy a Tornado nevű, férfiak részére kifejlesztett növényi kivonatokat tartalmazó étrend-kiegészítő kapszulák.
Mindenszentek és a halottak napja időszakában gyakrabban fordul elő gépkocsi-feltörés, zseblopás, kerékpárlopás, a sírokról virágok és koszorúk eltulajdonítása, épp ezért, illetve a közlekedés megkönnyítés érdekében az Érdi Rendőrkapitányság, az Érdi Polgárőrség és az Érdi Közterület-fenntartó is fokozott jelenléttel készül az érdi Ercsi úti temetőnél.
Egy vállalkozás szabályos és biztonságos működéséhez tájékozódni kell a leendő üzleti partnerek megbízhatóságáról. Adóellenőrzéskor akár komoly hátrány is érheti azokat, akik nem járnak el kellő körültekintéssel üzletfelük, beszállítóik kiválasztásakor. A NAV adatbázisokkal, lekérdezhető nyilvántartásokkal segít a tájékozódásban, írja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményében.
Mi a boldogság kulcsa? Talán még felnőttként is nehéz válaszolni a kérdésre. Pedig a szakemberek szerint a boldogságra való képesség tanulható és tanítható. Ezt vette alapul a Jobb Veled a Világ Alapítvány, amikor az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Intézetével közösen kidolgozta a Boldogságóra Programot. Az Érdi Bolyai János Általános Iskolában Paraszthy Ildikó vezette be a módszert. Boldogságórán jártunk.