Augusztus utolsó hétvégéjén a balkányi VIII. Cellspan Kupán vettek részt a Spartacus fiatal versenyzői, akik a versenyszezonra való bemelegítésként két bronzérmet szereztek a nemzetközi mezőnyben. A 29 kilogrammosoknál Jakab Roland, az 50 kilósoknál Jakab Dániel állhatott a dobogó legalsó fokára.
Szeptember első hétvégéjén mindkét napra jutott program. Előbb szombaton a veteránok Miskolc felé vették az irányt, ahol a korosztály országos bajnokságát rendezték szabad- és kötöttfogásban is. Az Érdi Spartacustól négyen mérették meg magukat. Közülük az E-kategóriában, a 130 kilogrammosok között induló Kovács János szabadfogásban arany-, kötöttfogásban ezüstérmet szerzett.
B-kategóriában a 88 kilogrammosoknál Apáti Zsolt és Szeitl Károly lépett szőnyegre mindkét fogásnemben, ahol Apáti egyaránt második, Szeitl pedig harmadik lett.
Mellettük még a D-kategóriásoknál Sipos Árpád küzdött meg, aki a 100 kilogrammosok mezőnyében két bronzéremmel gazdagodott.
A kisebbek ezzel párhuzamosan egy nemzetközi megmérettetésen voltak érdekeltek Szlovákiában. A közel kétszáz birkózóval rendezett viadalon a kötöttfogásúak 33 kilogrammos súlycsoportjában Szenicza Nimród bronzéremig jutott.
Vasárnap viszont a szórakozásé volt a főszerep az egyesületnél, hiszen idén már tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Spartacus Családi Napot, amely ezúttal az ÉRD Arénában kapott helyet.
T. Mészáros András, Érd polgármesterének köszöntője után jó hangulatú, színes versenyeket tartottak a szervezők, hiszen ultiban, snapszerben és asztaliteniszben is megvívtak egymással a résztvevők – emellett pedig nem maradhatott el a gulyásfőzés, arcfestés, íjászat és csokoládéevő verseny is színesítette a programot.
Az asztaliteniszezők között Bíró Attila diadalmaskodott Fertődi Dorottyát és Sipos Boglárkát megelőzni. Snapszerben Kalmár Béláé lett az első hely, Végh Zoltánt és Somogyi Gyulát letaszítva a dobogó legfelső fokáról. Az ultiversenyt Macsotay Tibor nyerte Südi Gábor és Tar Miháy előtt.