Minden hír
A tervbe vett csomópont-átépítések közül az egyik legfontosabb a Fehérvári-Zámori – jelenleg jelzőlámpás – kereszteződés teljes körű felújítása, ami június 14-én startolt el.
Számlálóbiztosokat keres az érdi önkormányzat a 2022. október 1. és november 28. között megtartandó országos népszámláláshoz.
Harcsa Veronika, Szakcsi Lakatos Béla és a Budapest Jazz Orchestra is fellép az idén négy napon át tartó rendezvényen.
Az amerikai gospel-rock zenekar, a Bill Drake Band ad koncertet Érden július 13-án.
Ismét Angliában lépett szorítók közé Krämer Péter érdi profi ökölvívó. A sportember Liverpoolban mérkőzött meg az angol Josh Kellyvel, nagyváltósúlyban.
A termelőszövetkezeti vezető majd később önkormányzati képviselő 82 éves volt.
Az "Idősen, aktívan Érden" programsorozat júniusban zárul, de a nyári szünet után ismét folytatódik.
Csőtörés volt a Törökbálinti úton és környékén, a helyreállítást reggel hat órakor megkezdték az ÉTV szakemberei. Az ivóvíz-szolgáltatást várhatóan délben indítják újra.
Az E.ON Hungária Zrt. július 6-án 9 és 16 óra között felújítási, karbantartási munkálatokat végez a villamosenergia-hálózaton.
Összegyűjtöttük az elkövetkezendő egy hét programjait.
Az Érden élő Schneller Szilviának már a dédnagyszülei is cirkuszosok voltak, így számára egyértelmű volt, hogy ő is ezzel szeretne foglalkozni, noha édesapja többször megkérdezte tőle, egészen biztos-e ebben. A cirkusz most picit háttérbe szorult, jelenleg gyerekeket oktat hulahoppozni, és velük jár fellépni.
A parlagfű kaszálása az ingatlan tulajdonosának, bérlőjének feladata: aki nem akadályozza meg a parlagfű virágbimbójának kialakulását, és nem tartja fenn ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig, törvényt sért.
Az Érd Aeros simán legyőzte az Óbuda Warriorst. Az Érdi Baseball és Softball Club NB II.-es felnőtt férfi együttese, az Angels, illetve a Wildcats NB I.-es softballcsapata hazai pályán szenvedett vereséget.
Huszonkilencedik alkalommal rendezik meg a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivált.
Több mint háromszázan voltak kíváncsiak a néhány hete elkészült Ég-Ígérő Érdligeti Református Óvodára a hétvégi bejáráson.
Képzőművészként és íróként kezdte pályáját, de a zeneszerzés lett a hivatása. Műveit környezetbarát komolyzenének aposztrofálja, ami „cirkuszi elemeket” is tartalmaz. Mint vallja, az ember ne csak koncertet adjon, hanem műsort is. Az Érden élő Csepregi György zeneszerzővel beszélgettünk.
Birdo – Az év madárfotósa címen fotópályázat indult.
Megújul a parketta, karbantartják a lelátókat, de az uszodában is nagyszabású munkálatokat végeznek a zavartalan működés érkedében a nyár folyamán.
A jó minőségű cseresznye kilójáért 800-1200 forintot is fizettek a kereskedők.
Járatonként három bicikli szállítható az autóbuszok hátfalára szerelt kerékpárszállítókon.
A hazai zöld rendszámos autók száma már az 51 ezret is meghaladta, és ezek több mint fele tisztán elektromos.
Rendezvény miatt lezárják a kispesti Ady Endre út egy szakaszát szombaton és vasárnap, ezért a 42-es villamos helyett pótlóbusszal lehet majd utazni, a 68-as autóbusz pedig módosított útvonalon közlekedik.
Drasztikusan emelnek az üzemeltetők a strandbelépők árain az energiadrágulásra és a minimálbéremelésre hivatkozva. A battai strand viszont nem emelt árat.
Elkezdődött az első Érdi Közösségi Gyűlés szombaton az Érdi Vígadóban. Magyarországon eddig Budapest és Miskolc városa adott otthont közösségi gyűlésnek, most az érdiek mondhatnak véleményt.
Június 17-én Krämer Péter megmérkőzik Liverpoolban a brit Josh Kelly-vel, aki amatőrként a 2016-os nyári olimpián és a 2015-ös Európa-bajnokságon is indult, amelyen Nagy-Britannia színeiben bronzérmet szerzett.
Heten nyerték el csütörtökön az érdi Klímadíjat: intézmények, boltok, civil szervezetek, oktatási, nevelési intézmények pályáztak a kitüntetésre, amit első alkalommal ítélt oda a szakmai zsűri.
A két pandémiás év után végre újra megrendezik a Szőlővirág Ünnepet a történelmi és gyönyörű Érd ófalusi pincesoron június 24-én pénteken.
Vasárnap horgászversennyel várja tagjait az Érd És Környéke Horgászegyesület. A részletekről Berényi Andrásné beszélt a Bundáskenyér műsorában.
Softball- és baseballmérkőzés is várja az észak-amerikai sportágak szerelmeseit Érd-Ófaluban a hétvégén.
Érdet sem kímélte a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű eső csütörtökön, illetve péntek hajnalban. Udvart, garázst, pincét öntött el a víz, több helyen fák dőltek ki.
Ismét szép számú mezőny gyűlt össze az Érd Arénában, ahol most amatőrök és a szabadidőkárytások is megméretették magukat a múlt hétvégén.
Átadták a Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Sportiskolai Általános Iskola atlétikapályáját.
A Nemzet Sportolója címmel kitüntetett Portisch Lajos sokáig Magyarország első számú sakkozója volt. Legnagyobb értékű helyezését csapatban érte el 1978-ban, a Buenos Aires-i sakkolimpián. Bár sakkozni már nem szeret, mesélni annál inkább – ennek az érdi közönség is részese lehet a Szepes Gyula Művelődési Központban június 13-án.
Többször írtunk már a Topoly utcai idősotthonról, ami az önkormányzat fenntartásában működik. Van azonban egy olyan, önköltséges része is az intézménynek, amit még nem adtak át. Arra kerestük a választ, miért nem került, és mikor kerülhet sor erre.
Szalagkorlátnak ütközött egy személygépkocsi az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Martonvásár térségében.
Közel negyven éve áll a Magyar Földrajzi Múzeum élén. Kapott jobb ajánlatokat, válthatott volna nemcsak állást, hanem országot is, de nem tette, mert azt vallja: nem az anyagi előnyök optikáján keresztül nézi az ember a világot. Kubassek János múzeumigazgatóval beszélgettünk.