Minden kétséget kizáróan visszatért az élet a Magyar Földrajzi Múzeumba, ahol túlszárnyalták a koronavírus-járvány előtti látogatottságot, annyi csoport érkezik az intézménybe.
Rövid idő alatt rendkívül sok bejelentést kapott az érdi városvezetés azzal kapcsolatban, hogy tervbe vette az önkormányzat az Érdligeti Általános Iskolát övező két utca, a Túr és a Temes egyirányúvá alakítását és a csatlakozó utak forgalmi rendjének részleges megváltoztatását - számolt be róla közleményében az önkormányzat.
A Vörösmarty Mihály Gimnázium után az Érdligeti Általános Iskolába is ellátogatott a város klímasátra, ahol különböző, környezetvédelemhez kapcsolódó foglalkozásokon vehettek részt a diákok.
Ez a fő kérdése a Közösségi Gyűlésnek, annak a közösségi kezdeményezésnek, melyben ötven helyi lakos tehet javaslatot arra, milyen irányba fejlődjön Érd.
A tömegkommunikációs eszközök ma már társai mindennapjainknak: tájékozottságunk nagyrészt tőlük függ, sok időt töltünk velük, hatnak ránk, befolyásolják gondolkodásunkat, alakítják véleményünket, ízlésünket.
Kilenc ófalusi állomás, kilenc feladat, két óra, vidám hangulat és sok-sok új ismeret – így lehetne összefoglalni azt a programot,
amelyet a Szepes Gyula Művelődési Központ és a Magyar Földrajzi Múzeum szervezett az időseknek 12-én.
A megemlékezést az I. világháborús emlékműnél (Ófalu, Hősök tere) tartják május 29-én, 10 órakor. Megemlékező beszédet mond Dr. Csőzik László, Érd polgármestere.
Csütörtökön változik az autós forgalmi rend az Alsóerdősor, a Nyírfa és a Fűzfa utca kereszteződésében.
Harminc személy ellen emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség, akik még 2020. júliusában az egyik érdi benzinkútnál estek egymásnak és a tömegverekedésben egy ember életét vesztette.
Szombaton, május 21-én a közelgő gyereknap köré szerveződik a Magyarok Érdi Vására.