30_sebesseg_tabla

Betelt a pohár: véget vetnek a száguldozásnak a mellékutcákban

30_sebesseg_tabla

Betelt a pohár: véget vetnek a száguldozásnak a mellékutcákban

Harmincas zóna kialakítását tervezik Tusculanumban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Munkácsy hosszú utca, a vasúttól a Tárnoki útig húzódik, számos mellékutca keresztezi. Elsőbbsége (a Kossuth Lajos utcát kivéve) mindenütt a Munkácsyn közlekedőknek volt – egész decemberig. Akkor, a Martinovics utca burkolása után, egyenrangúvá tették a Martinovics – Munkácsy kereszteződést.

Egyik olvasónk hívta fel erre az ÉrdMost figyelmét, hangsúlyozva: szerinte ez komoly veszélyforrás. 

Az itt lakók megszokásból közlekednek, ráadásul hozzászoktak ahhoz, hogy az aszfaltos mellékutcákkal szemben is elsőbbsége van a Munkácsyn haladóknak – érvelt levelében.

László Ferencet, a Polgármesteri Hivatal kommunikációs vezetőjét kérdeztük arról, miért változott a forgalmi rend a Munkácsy utcában. László Ferenc elmondta: Érd forgalomszervezésében fontos szempont, hogy egy-egy utca aszfaltozását követően úgy alakítsák az útszakasz forgalmi rendjét, hogy a gépjárművezetőket ösztönözzék a sebesség csökkentésére.

„Ezért döntöttünk úgy a Martinovics utca burkolása után, hogy a Munkácsy – Martinovics kereszteződés egyenrangú utak találkozása lesz. Hosszú távú célunk a Kossuth – Könyves –Tárnoki – Szent István tömb mindegyik utcájának leaszfaltozása, majd 30-as zóna kialakítása, tekintettel az itt lakókra, elsősorban a gyerekes családokra. Ez azt jelenti, hogy az összes táblát le fogjuk  venni, minden út egyenrangú lesz.”

László Ferenc elmondta azt is: a Munkácsy –Martinovics kereszteződésben eszközölt forgalmirend-változásra három hónapon keresztül tábla hívta fel a figyelmet a csomópont előtt 50 méterrel mind a négy becsatlakozó útszakaszon. Így jelezték az itt közlekedőknek, hogy legyenek tekintettel a módosításra. Jogszabály írja elő, hogy három hónap után ezeket a táblákat be kell venni – jegyezte meg.

Olvasónk észrevételére reagálva elmondta: megvizsgálják, a 30-as zóna kialakítása előtt szükséges-e a Munkácsy – Martinovics kereszteződésben fenntartani a mostani rendet.

Az ÉrdMost riportere is kint járt az említett útszakaszon. Az egyenrangú kereszteződést jelölő tábla nemcsak jól látható, hanem feltűnő helyen is van, a saroktól jó pár méternyire, hogy az autósoknak legyen még idejük lelassítani. Ott-jártunkkor több gépkocsi is áthaladt az ominózus részen, és láthatóan lassítottak.

A kereszteződés környékén élő egyik lakos ugyanakkor tart tőle, hogy előbb-utóbb baleset lesz, mert szerinte az itt közlekedők nagyon gyorsan hajtanak. „Van, aki megadja az elsőbbséget, van, aki nem. A zöme sajnos végigdönget az úton. Ezért szerintem jobb volt, amíg ez volt a fő útvonal” – mondta az idős hölgy. Az unokája hozzátette: „Lehet, hogy az a cél, hogy lassabban menjenek az autósok, de sajnos, így sem mindannyian teszik.”

Pedig, ha 30-as övezet lesz ez az utca is, kénytelen-kelletlen vissza kell fogniuk a száguldozóknak. Addig is érdemes figyelmesen, és nem megszokás alapján, hanem a táblák és a KRESZ alapján vezetni, így elkerülhetők a balesetek. Információink szerint egyébként ezen a szakaszon december óta nem történt olyan karambol, amiről a hatóságok tudomást szereztek volna.

Fotó: Ádám Katalin / pixabay.com

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email