Minden hír
Hosszú idő után új vezetője lesz az érdi polgármesteri hivatalnak, közölte Csőzik László polgármester hivatalos Facebook oldalán.
A 2020-as szezonra alaposan átalakult az akrobatikus tornászok versenynaptára. Az új idény az eddig megszokott tavaszi-őszi időszak helyett három hónap alatt lezajlik, amely nagyban érintette az egységek felkészülését, akiknek már február 16-án, a Balance Kupán kell bizonyítaniuk.
Folytatódnak az infrastrukturális fejlesztések a köznevelési intézményekben, a budapesti agglomerációhoz tartozó, Pest megyei településeken működő 16 iskola fejlesztésére mintegy 60 milliárd forintot fordítanak.
Február 15-én és 16-án immár nyolcadik alkalommal rendezik meg hazánk legnagyobb amatőr dartsversenyét, a VIII. Target Amatőr Kupát, melynek harmadik éve az ÉRD Aréna a házigazdája.
Közel 14 ezer táska gyűlt össze a #nemluxustáska kampányban azoknak a rászoruló nőknek, akik nem engedhetik meg maguknak az alapvető tisztálkodási eszközöket, és akiknek a körülményei sem adottak ahhoz, hogy megőrizhessék méltóságukat és nőiességüket. Érdről 21 táska érkezett a központba.
Múlt héten lassan emelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma. Leggyakrabban továbbra is az óvodás és az általános iskolás gyermekek megbetegedését regisztrálták. A legtöbben Pest megyében mentek orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.
A Közbeszerzési Döntőbizottság 2 millió forintos bírságot szabott ki, és közben az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság is közel 50 millió forint visszafizetését helyezte kilátásba a Fácán utcai óvoda felújításának kartellezés gyanús közbeszerzése miatt - értesült róla az atlatszo.hu.
A magyar konyha e két ínycsiklandó gyöngyszemét a Kós szakképző iskola tanárai készítették el, mikor az Erasmus+ program keretében Fuchalban töltöttek pár napot. Nem volt egyszerű dolguk, hiszen Madeirán nem ismerik a tejfölt. Úti élményeikről videót is készítettek, amit most Önök is megnézhetnek.
A legjobb tizenhat között búcsúzott a budapesti BOK Csarnokban rendezett korosztályos karate Európa-bajnokságon az MTK Budapest érdi sportolója, Botos Botond.
Az NB II-es Szolnoki MÁV FC és az NB III-as Jászberényi FC elleni felkészülési mérkőzések mellett az edzéseken is bizonyított, s megállapodott az Érdi VSE vezetőségével az együttes új igazolása, a 21 éves védekező középpályás, Durso Giuliano.
Óriási figyelem kíséri azt a bejelentést, ami szerint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezte az illegális kutak moratóriumának 2020-ig szóló meghosszabbítását.
Érd Megyei Jogú Város Polgármestere Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. CLXXXIX. törvény 82. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet jegyzői munkakör betöltésére.
Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény Tüdőgondozó Tüdőgyógyászati szakasszisztens munkakör betöltésére.
Másfélszeresére nőtt a vonatokon hagyott tárgyak száma 2018-hoz képest. Míg két éve 5883, 2019-ben már 9029 talált tárgyat regisztráltak, az elhagyott értékek közül minden második került vissza a tulajdonoshoz – írja a MÁV közleményében.
Ha olyan tinédzser vagy, aki közösségi oldalak aktív tagja és szabadidőd nagy részét az okostelefonod, vagy a számítógép előtt töltöd, olvass tovább!
Élelmiszergyűjtést szervez a Fészek Gyermekvédő Egyesület javára az "Egy szelet a szívünkből" elnevezésű jótékonysági csoport szombaton 8-20 óra között az érdi Intersparban. A Fészek átmeneti gyermekotthont és országos nevelőszülői hálózatot is működtet, mindkettőnél jó helyre kerülnek az adományok.
Az Ifjúsági Önkormányzat kisorsolta a 2020-as úszóbérleteket. Ebben a tanévben nem havonta, tízesével sorsolják ki a nyerteseket a jelentkezők közül, hanem egyszerre húztak ki száz nevet hétfő délután. Így iskolánként tíz-tíz diák veheti át hamarosan az úszóbérletét. Mutatjuk a nyerteseket!
A decemberi közgyűlés határozata értelmében, január 1-jétől nem kell építményadót fizetnie azoknak a 65 év feletti érdi lakosoknak, akiknek jövedelme nem éri el a határozatban foglalt maximumot. Közben kiderült, sokan már korábban is mentességet kaphattak volna, mégis fizették az adót.
Van, amikor már előre ismerjük a forgatókönyvet, mert unos-untalan ugyanazokban a jelenetekben találjuk magunkat és párunkat, ugyanazokkal a dialógusokkal. A végén arra sem emlékszünk sokszor, mi volt a vita forrása, mert közben már teljesen másról szól az egész. Hogyan lehet kilépni a játszmákból?
Mi is az a cyberbullying? Ki a nomofóbiás? Mit jelent az online világban a flaming? Van megoldás arra, ha valakit a neten bántalmaznak? Felismerhetők azok a helyzetek, amikor veszélybe kerülhet valaki? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések szerepelnek a Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszt legújabb részében.
Fakitermelés zajlik Ófaluban, a Molnár utca végén, ami a leromlott egészségi állapotú nemes nyár faállomány lecserélésére irányul. A munkavégzés miatt nagyon saras lett a Duna-partra vezető út, ezért Tetlák Örs tájékoztatót kért a Pilisi Parkerdő Ráckevei Erdészetétől a kialakult helyzetet illetően.
Február 10-től Százhalombattán, a Hamvas Béla Városi Könyvtár galériájában lesz látható az Olvass és írj Anne Frankkal! című vándorkiállítás. Az amszterdami Anne Frank Ház ismeretterjesztő kiállítása, amelyhez interaktív munkafüzetek is kapcsolódnak, elsősorban a 9–15 év közötti iskolásoknak készült
Most több mint 4000 keresztnév közül választhatnak a szülők, az akadémia listáján egyre hátrébb kerülnek a bibliai eredetűek, de továbbra is népszerűek az ómagyar, valamint a távoli világokat idéző utónevek.
Sorozatban negyedik mérkőzését nyerte meg a Delta RSE Érd a női röplabda NB II Nyugat A-csoportjában, miután hazai környezetben közel egyórás mérkőzésen győzte le 3:0-ra a PTE-PEAC-ot.
Azt tudjuk, hogy a dinoszauruszok miattuk haltak ki. De milyen nyomokat őriznek a meteoritbecsapódások után kialakult kráterek? Mikor és milyen élet alakulhatott ki ezekben? Február 10-én este 7 órától ezekre is fény derülhet az Érdi Csillagászati Klubban, ahol Rezsabek Nándor mesél expedíciójáról.
Öt arany-, két ezüst- és hat bronzérmet szereztek az Érdi Spartacus SC birkózói az abonyi Varga István Sportcsarnokban rendezett diák egyes közép-magyarországi szabadfogású, illetve diák kettes, serdülő és gyermek versenyen.
Sorozatban hetedik vereségét szenvedte el a férfi kosárlabda NB II Közép A-csoportjában szereplő VMG DSE. Valaczkay Gábor együttese a MAFC-BME vendégeként szenvedett 77–59-es vereséget.
Véradást szervez február 13-án, 13:00-tól 18:00 óráig a Magyar Vöröskereszt, a Szepes Gyula Művelődési Központban.
Hazai pályán hihetetlen végjátékban közel állt a továbbjutáshoz, de 24–24-es döntetlent játszott a román CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud ellen, így nem jutott tovább az EHF-Kupa C-csoportjából az ÉRD.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapi előrejelzése szerint a délnyugati, déli szél ma estétől a Dunántúl egyre nagyobb részén megerősödik, majd viharossá fokozódik, illetve reggelre az országban már másutt is sokfelé lesznek erős széllökések.
Reneszánszát éli az ősi csomózási technika, a makramé, amely időről időre alkotásra ösztönzi a kézműveskedőket, hogy a legkülönbözőbb dísztárgyak készüljenek ezzel a technikával. A Szepes Gyula Művelődési Központ előtéri tárlóiban február 6-tól Mengyán Anikó munkái láthatók.
A tavaly október 13-ai önkormányzati választás óta eltelt az első száz nap. Múlt heti lapszámunkban Csőzik László polgármester értékelte az új városvezetés munkáját. Most elődjét, T. Mészáros Andrást, az érdi Fidesz elnökét kérdeztük, miként látja az elmúlt időszakot.
Amikor először került szakmai zsűri elé a munkája, a bírálók számára nem az volt a kérdés, hogy díjazzák-e, hanem az, hová sorolják. Végül a szobrászat kategóriájában kaptak helyet Ilka Gábor minifigurái, amelyeket immár negyedszázada készít, s amelyekért idén átvehette az Érdi Művészeti Díjat.
A II. világháborúban több mint száz érdi zsidót parancsoltak fel azokba a vagonokba, amelyekkel előbb Birkenauba, majd Auschwitzba vitték a foglyokat. Ahogyan több százezer magyar deportált, ők sem tértek haza soha többé. Rájuk emlékeztünk január 27-én, a holokauszt áldozatainak emléknapján.
Hamarosan új eszközök érkeznek a Dr. Romics László Egészségügyi Intézménybe, nettó 157 millió forint értékben. A beszerzést az Egészséges Budapest Program keretében elnyert pályázat tette lehetővé.
Egy dolgot tartsunk mindig szem előtt: csak olyat adományozzunk, amit mi magunk is viselnénk, használnánk, megennénk. Az olajfoltos farmer, a félig kinyomott tubus fogkrém, a lejárt konzervkukorica és a törött lábú ágy nem adomány, hanem hulladék.