22_03_29_erdmost_nincskep

Az erdő legyen veled!

22_03_29_erdmost_nincskep

Az erdő legyen veled!

Bár a koronavírus miatt idén elmaradnak az erdei iskolai foglalkozások az erdőkben, az online térben nem. Az Országos Erdészeti Egyesület ugyanis "Otthonról az erdőbe" címmel internetes programokat indított a gyerekeknek a környezeti nevelés jegyében.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A foglalkozások 2020. május 10-étől minden hétköznap délelőtt 10 órától tekinthetőek meg az Országos Erdészeti Egyesület Facebook-oldalán, illetve az adott erdei iskola és erdőgazdaság közösségi csatornáin.

A madarak és fák napján leadott első részben a madárbarát étlappal, csőrevolúcióval és madáretetéssel lehetett otthonról ismerkedni a madarakkal. 

Az elsősorban az általános iskolás korosztálynak szóló videók elérhetőek a Facebookon kívül az Országos Erdészeti Egyesület YouTube-csatornáján is, így minden érdeklődő megkeresheti nemcsak a számára érdekes témát, hanem virtuálisan ellátogathat a környék erdeibe is, hiszen a Nyírségtől Somogyig, a soproni parkerdőtől a főváros környékéiig az ország minden térségéből részt vesznek az erdészeti erdei iskolák a programban.

A tervek szerint a tanév végéig minden nap egy-egy 15-20 perces online foglalkozás anyagát teszik közzé. Az erdőpedagógusok és erdészeti szakemberek által összeállított programban olyan témák szerepelnek, mint a nyomolvasás és nyomkeresés, gyógynövényismeret, az égig érő fák, vagy a víz útja az erdőben.

Mindezen túl például a gyerekek megtanulhatnak papírból fecskét hajtogatni, megismerkedhetnek a madárgyűrűzéssel, valamint az év fájával és madarával is. A videók mellett az erdőgazdaságok megoldandó feladatokat, rejtvényeket, egyéb erdei iskolai tartalmakat is feltöltenek a saját közösségi média oldalukra. A környezeti nevelés alapgondolata, hogy aki megismeri az erdők értékeit, az hosszú távon részt is vesz a megóvásukban és a gyarapításukban.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email