Minden hír
Kezdődik a parlagfűszezon - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szombaton a Facebook-oldalán.
Az Országos Főállatorvos még januárban rendelte el a baromfik zártan tartását, hogy csökkentsék a madárinfluenza-vírussal történő fertőződés kockázatát.
Délután négy órától a Milyennek szeretnéd látni Érdet 2030-ban? rajzverseny eredményhirdetésével veszi kezdetét az első Érdi Fecskenap a főtéren. Kiderül majd az is, kié a leginkább madárbarát kert Érden. A nyertesek a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) ajándékait vehetik majd át.
Van is, meg nincs is, mint a mesében - körülbelül így jellemezhető az a körzeti megbízotti iroda, amelyet két éve adott át Parkvárosban az előző városvezetés. Csőzik László polgármester valódi rendőrállomást szeretne itt. Interjú.
Harminckét fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma, nincs újabb elhunyt.
Kelet felől emelkedve az országban egyre nagyobb területen haladja meg a napi középhőmérséklet a 25 Celsius-fokot, nagyvárosokban akár a 27 Celsius-fokot is - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken az MTI-vel.
Ismét magas az ózon koncentrációja a levegőben - írta pénteken a tisztifőorvosi Facebook-oldal.
Három nap alatt második felkészülési mérkőzésén lépett pályára az ÉRD NB I-es női kézilabdacsapata péntek délelőtt.
A határozatképtelenség miatt elmaradt rendkívüli közgyűlés, illetve a közbiztonság helyzete volt a témája az érdi Fidesz pénteki sajtótájékoztatójának.
Van egy barátom, akinek hiába próbálom elmagyarázni, miért költöztem Érdre jó tizenkét éve. Ő csak a szokásos negatív sztereotípiákat hajtogatja, pedig a város, ha lassan is, de kupálódik. Hogy meggyőzzem, elhatároztam, megmutatom neki Érd másik arcát, azt, amelyik tele van természeti kincsekkel.
Augusztus 9-én, vasárnap 17.30-kor a Komárom VSE vendégeként lép pályára a Molaji Sporttelepen az NB III Nyugati csoportjának második fordulójában az Érdi VSE.
24 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 4621 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 602 főre emelkedett, 3464-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 555 fő.
A feldolgozóipari alágak többségében csökkent a termelés volumene. Jelentős visszaesés volt a legnagyobb súlyú járműgyártásban, míg a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása, illetve az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása kismértékben emelkedett - írja a KSH.
Már az előszűrésen elbukik az iskolaőrnek jelentkezők többsége, a több mint 1400 jelentkezőből alig 500-an jutottak túl a vizsgálatokon.
Menet közben kigyulladt egy személygépkocsi csütörtökön délután Érden, a Bethlen Gábor utcában. A tűzoltók kiérkezésekor az autó már teljes egészében égett. A tüzet az érdi hivatásos tűzoltók oltották el, majd hűtötték vissza a felhevült fém alkatrészeket és vizsgálták át a kiégett járművet.
Mostantól mindenki számára elérhető az Edison100: az a 100 innovatív és jövőbarát kezdeményezés, amely óvodások és iskolások jövőben kritikus tudását és készségeit fejleszti, iskolai kereteken túl. A lista szereplői közül saját kategóriájában legkiemelkedőbbeket augusztus 26-án díjazza a szakma.
Nagyüzemben zajlanak a strandröplabda versenyek hazánkban, a szabadtéri bajnokságok hétről hétre feladat elé állítják Érd és a környék sportolóit is. A diósdi Kun Stefánia és az érdi Tátrai Nikolett egyaránt érdekelt volt az elmúlt hetek tornáin.
Nem volt sok oka az örömre az Érd Wildcats női softball csapatnak az NB I soros játéknapján. Két mérkőzést játszottak Terry Lingenhoel tanítványai, de mindkétszer kikaptak.
Harmadik felkészülési találkozóján első vereségét szenvedte el az ÉRD tegnap, az Alba Fehérvár KC otthonában. A mérkőzést 14-12-es első félidei vezetést követően 27-21-re nyerte a házigazda.
A benzinkúton lezajlott, halálos kimenetelű csetepaté elszigetelt eset volt, ami nem fordulhat elő többé – hangsúlyozta közösségi oldalán Csőzik László polgármester, aki pénteken megbeszélést folytatott a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjével, és áttekintették Érd közbiztonsági helyzetét.
Áprilisban elmaradtak a felvételi meghallgatások a Lukin László Alapfokú Művészeti Iskolában, amit augusztus 31. és szeptember 4. között pótolnak majd. A jelentkezési lapok letölthetők, online és e-mailben is leadhatók.
A Fidesz-KDNP frakció szerint leállt minden, a városvezetés viszont úgy látja, a programok haladnak, bár a projektek forráshiányosak, és sok az elődeik által elkövetett előkészítési hiba. Minderről Szűcs Gábor alpolgármester és Simó Károly frakcióvezető beszélt a közgyűlés elmaradt ülését követően.
Folytatódik az állami autóbuszpark megújulása: augusztustól szállítja az utasokat az a 29 új, magas komfortfokozatú, Neoplan Tourliner típusú autóbusz, amelyek vásárlásáról még februárban kötött megállapodást a Volánbusz Zrt. a MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft.-vel - közölte a Volánbusz.
Sorozatunkban a kutyanevelés során felmerülő legégetőbb kérdésekre kapunk választ a Tükör Módszer Magyarország szakembereitől.
A Perseidák az egyik legismertebb és leglátványosabb meteorraj, amely minden évben augusztusban éri el maximumát. A meteorhullás akkor alakul ki, amikor a Föld áthalad a 109P/Swift-Tuttle üstökös által hagyott törmeléksávon, a szemcsék pedig a légkörbe belépve megsemmisülnek.
4597 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Megkezdődött az iskolaőrök felkészítése - közölte a rendőrség szerdán a honlapján, hozzátéve: a fővárosban és több megyében továbbra is várják a jelentkezőket.
Sok gyermek megfelelő eszközök nélkül kezdi az iskolát. Számos család a megélhetés költségeit csökkenti, kevesebbet költ élelmiszerre, ruhára, vagy késlelteti számláinak befizetését, hogy az iskolai költségeket rendezni tudja. Több tanszerakció is indult a napokban a megsegítésükre.
Időpont: 2020.08.06. 10:00, helyszín: Polgárok Háza Díszterme – Érd, Alsó utca 3.
Hogy is lesz most az iskolakezdéssel? Vegyünk-e füzetet tucatjával és új iskolatáskát? Az üzletek mindenesetre ugyanúgy készülnek a tanszervásárlási dömpingre,mint az előző években,és aki jogosult rá, az idén is igényelhet tanévkezdési támogatást az önkormányzattól. Tízezer forint jár gyermekenként.
Nem az utakkal, a sírok közti ösvényekkel van baj, hanem az elhanyagolt halmokkal. Ott jártunk.
Gyerekkoromban úgy vártuk a szúnyogirtó repülőt, mint a mennyei felmentő sereget. Később rengeteg módszerrel próbálkoztam a szúnyoghálós horgászkalaptól a legkülönfélébb spray-kig és illóolajokig, és végül meg is találtam a személyre szóló csodaszeremet. Szubjektív szúnyognapló.
Világ- és Európa-bajnokokkal teletűzdelt mezőnyben végzett dobogós helyen Végh Artúr, az országos strandbirkózó bajnokságon. A sorozat második állomásán az Érdi Spartacus SC hét sportolója vett részt.
Rengetegen aggódnak a babái miatt annak a nőnek, aki a városközpontban szervezett magának kétes hírnevet azzal, hogy mindennap sörözik és láncban szívja a cigarettát, miközben mindenórás terhes. Az Annabell néven ismert nő, semmilyen segítséget nem fogad el, senki nem tudja mi lesz a kicsikkel.
Felkerült az önkormányzat honlapjára a képviselő kereső, ahol elég beírni az utcanevet és már mutatja is, hogy ki az önkormányzati képviselő, akihez fordulni érdemes a lakóhelyünket érintő kérdésekkel, ügyekkel.
Mint azt korábban megírtuk, „szakemberhiány miatt” az autista gyerekek nem vehetnek részt az ingyenes Erzsébet-táborokban, ezért Zádori Henrietta, a Szikra Tehetséggondozó Egyesület alapítója akciót hirdetett.