Minden hír
Nimsz Terézia festményeiből nyílt kiállítás csütörtökön az Időseket Ellátó Intézmény közösségi terében. Ez már a tizenkettedik tárlat, amit az idősotthon falai között rendeznek.
Az előző idény végén a Ferencvárostól visszavonult védő, Hegyi Ádám a Kárpáti Farkasok új erőnléti edzője. A 36 éves, ötszörös magyar bajnok és háromszoros Erste Liga-győztes, 72-szeres magyar válogatott sportoló már meg is kezdte a munkát az Érdi Jégcsarnokban.
Szeptembertől új időszámítás kezdődhet a Teleki iskola életében: az intézmény a teljesen új, Búvár utcai iskolába költözik majd.
Locsolás, metszés, útjavítás - az alábbi helyeken dolgoznak ma a Közterület-fenntartó munkatársai.
Idén külföldi vendégek nélkül rendezik meg a Summerfest Folklórfesztivált, Magyar Kincsestár címmel, augusztus 12-22. között.
Főleg a Dunántúl déli területein érheti el a parlagfű pollenkoncentrációja a már tüneteket okozó szintet.
Három hónapja szervezték át az előjegyzést a szakrendelőben, az azóta elért eredményeket Bárány Zsolt főigazgató összegezte az intézmény közösségi oldalán.
Hazai pályán ért el értékes győzelmet az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjában, miután Farkas Bálint 72. percben szerzett védhetetlen fejesével 1–0-ra legyőzte a Tatabányai SC-t.
Csütörtöktől szombat éjfélig újra harmadfokú hőségriasztás lesz érvényben az országban Müller Cecília országos tisztifőorvos elrendelésére, írja közleményében a katasztrófavédelem.
Egyre több településen jelezik, hogy a nehéz gazdasági helyzet miatt lemondják az augusztus 20-i tűzijátékot. Százhalombattán a Summerfesten és Battai Napokon is látványos tűzijáték szokott lenni minden évben.
Harmadik alkalommal szervezi meg az Érdnyugat Egyesület a Parkvárosi Parádét, mely az elmúlt években az Érd és környéki programturisztikai palettáján kiemelkedő helyet foglalt el. A több ezer főt fogadó érdi fesztivál idén is a szokott helyen, a Fundoklia tér és környékén várja a látogatókat.
A karácsonyi cipős doboz sikerén felbuzdulva jótékonysági tanszergyűjtést szervez a tárnoki Heinrich Antal Ház és Könyvtár a tárnoki alsó tagozatos gyerekek számára. A gyűjtés célja, hogy mindegyik évfolyamból legalább 10 diáknak tudjanak segíteni.
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával augusztus 20-án sörpikniket rendeznek Parkvárosban. Igazi családi mulatság várja a látogatókat, lesznek gyerekprogramok és fellép a Lóci játszik is.
Hatodik alkalommal rendezik meg Martonvásáron a Fülesbagoly Tehetségkutatót szeptember 10-én, a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban.
Első hazai bajnoki mérkőzését játssza szerdán az Érdi VSE a 2022/2023-as idényben. A harmadosztályú futballbajnokság 2. fordulójában a Tatabányai SC vendégeskedik az Ercsi úti sporttelepen.
Folyamatos topik az érdi Facebook csoportokban, hogy betörők járják Érdet. A problémáról az érdi rendőrség és polgárőrség is tud, sőt a polgármester figyelmét sem kerülték el az ezzel kapcsolatos hozzászólások.
2022. június 1-jétől megszűnt az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló dolgozók felmondási tilalma, vagyis a korábbi feltételeket szerint lehet felmondani.
Harmadik alkalommal rendezik az Érdi Galériában a Művészet és Technika című kiállítást. Fiatal, a regensburgi egyetemen tanuló képzőművészek mutatják be a kommunikáció témakörét alkotásaikon keresztül.
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. a 2022. augusztus 1-jei árváltozáshoz kapcsolódóan minden érintett ügyfelének lehetőséget biztosít a mérőállás bediktálására, ezért ennek határidejét augusztus 15-ig meghosszabbítja.
496 éve, hogy a Mohácsi csatába induló II. Lajos megpihent pár napra Érden. A Sárkány Ambrusnál vendégeskedő uralkodó seregéhez Érden lengyel katonák is csatlakoztak.
Péntekig léphet, aki nem akarja azonnal a drága rezsit fizetni, de érdemes inkább személyesen vagy online próbálkozni, a telefonos ügyfélszolgálat ugyanis folyamatosan elérhetetlen.
A benzin piaci ára 7 forinttal, a gázolajé pedig bruttó 9 forinttal nő literenként.
A hirtelen megugrott benzinárak miatt segítséget kér a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat.
1944. augusztus 3-ára virradó éjjel számolták fel a nácik az auschwitz-birkenaui lágerben kialakított cigány családi tábort. Csaknem háromezer férfit, nőt és gyermeket pusztítottak el a gázkamrákban.
A földi kémiai védekezést a napnyugta utáni időszakban végzi az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által kiválasztott cég hétfő este. Ez a módszer kifejezetten kifejlett csípőszúnyogok ellen hatásos.
Ezüstérmet szerzett Dénes Mercédesz az Ion Cornianu és Ladislau Simon nemzetközi birkózóversenyen. A romániai torna férfi mezőnyében Végh Richárd ötödik helyen zárt.
Villanyoszlopnak ütközött, majd az út menti füves területre csapódott egy személygépkocsi július 31-re virradóra Százhalombattán, az Olajmunkás utcában.
Szeptemberben kibővül a Lukin László Alapfokú Művészeti Iskolában tanulható tantárgyak köre, ugyanis elindul a jazz zenei oktatás, vagyis mostantól az elektro akusztikus zene és a jazz is megtanulható lesz az intézményben.
Két napon belül felkutatták és elfogták az érdi rendőrök a párost, akik egy százhalombattai játszótéren támadtak áldozataikra. Gáz és riasztófegyver is előkerült a szóváltás és dulakodás közben, valamint egy mobiltelefon is eltűnt.
A KATA szabályok átmenet nélküli átalakítása az egészségügyben tovább nehezíti az ügyeletek kiállítását, akadályozhatja a betegek folyamatos ellátását a rendelőkben és osztályokon.
Erős széllel és néhol jégesővel érkezett meg a hidegfront. Többfelé egymást érték a zivatarok. A hidegfront miatt több mint 10 fokos különbség alakult ki az ország keleti és nyugati része között.
A katasztrófavédelem a lakossági riasztórendszer időszakos tesztjét végzi augusztus 1-jén.
Izgalmas, végig kiélezett mérkőzésen Szabó Richárd 69. percben szerzett góljával 1–0-s győzelemmel kezdte az NB III Nyugati csoportjának 2022–23-as idényét az Érdi VSE, amely a Komárom VSE vendégeként tudott nyerni.
Elkészült a Kelenföld–Pusztaszabolcs elővárosi vasútvonal újabb szakasza, amely kiszolgálja a Mol százhalombattai finomítóját is.
Megjelent a Magyar Közlönyben, hogy már ki lehet lőni a hódokat Magyarországon. Az új rendelet értelmében az eurázsiai hód bekerült azon fajok közé, ami gyéríthető. Az érdi Duna-parton meglehetősen sok hód él, eddig a kilövés veszélye nem fenyegette őket.
A megyei jogú város első embere és alpolgármesterei minden hónapban mintegy 350 ezer forintot hagynak a közös kasszában – derül ki Csőzik Facebook-bejegyzéséből.