kiajo_230106

Ki a jó? Még pályázhatnak az érdi diákok

kiajo_230106

Ki a jó? Még pályázhatnak az érdi diákok

A Kovács István Alapítvány akár fejenként 200 ezer forinttal díjazza a legszorgalmasabb érdi középiskolásokat.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Kovács István Alapítvány idén is díjazza a legszorgalmasabb, 13. évüket betöltött, középiskolás érdi diákokat, valamint az U23 kajak-kenu mezőny kiemelkedő versenyzőit.

Az alapítvány elsődleges célja, hogy az Érd középiskoláiban tanuló, kiemelkedő tanulmányi, sport-,  művészeti és közösségi munkát végző diákokat támogassa, illetve, hogy a kajak-kenu sportág utánpótlás versenyzőinek felkészülését hatékonyabbá tegye.

A KIAJÓ kezdeményezést 2016-ban hívta életre az alapítvány, amely idén is jelentős támogatási összegekkel – ennek maximuma 200 ezer forint/fő – kívánja segíteni a fiatalokat.

kiajo_dijatado

Január 15-ig még lehet pályázni a kitüntetésre.

A pályázati felhívást, illetve a jelentkezés feltételeit itt találják olvasóink, a jelentkezési lap/támogatási adatlap/ajánlólevél itt elérhető.

Az alapítvány kuratóriuma január végén dönt a pályázatokról, az elnyert összegek ünnepélyes átadására február közepén kerül majd sor, a Művészetek Palotájában.

A részletekről Kovács Anita, a Kovács István Alapítvány kuratóriumi elnöke beszélt a Bundáskenyérben:

 

 

Kiemelt fotó: Kovács István Alapítvány, belső fotó: ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email