Minden hír
A Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács olyan pályamunkák elkészítését várja, amelyek a tűzoltóság, a polgári védelem és az iparbiztonság szakterületein a szakmai munka gyakorlati kérdéseivel és problémáival foglalkoznak.
A tűzoltók Érd térségében végzik a mentést, az érintett szakaszon forgalmi akadály alakult ki.
Június 4-én szombaton az Érd és térsége Hulladékkezelő Nonprofit Kft. ismét gyűjti a zöldhulladékot. Mutatjuk a részleteket!
A Heinrich Antal Ház júniusban néhány nap erejéig zárva tart, ez a tárnoki könyvtár nyitvatartását is érinti.
Friss Magyar Kupa-győztessel, tavalyi bajnoki aranyérmessel erősít az ÉRD! A védekező specialista nem ismeretlen klubnál, hiszen 2011 és 2015 között már játszott itt.
Júniusban horgászversennyel várja tagjait, júliusban pedig az érdieknek rendez családi napot a Horgászegyesület.
Kettős sikerrel zárta az Érd Angels a baseball NB II alapszakasz legutóbbi játéknapját.
Két kulturális programra invitál a pünkösdi hétvégére a Szepes Gyula Művelődési Központ.
Karbantartás miatt szerdáról csütörtökre virradó éjszaka 0-3 óráig szünetel a jegyértékesítés a MÁV-nál.
Csibi József, a Kárpáti Farkasok U8-as korosztályának vezetőedzője szerint nagyon jó szezont zártak.
Ötven tagot és hat póttagot sorsoltak ki június 1-jén azok közül, akik regisztráltak a közösségi gyűlésre.
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából ünnepi megemlékezést tart a város a kutyavári országzászlónál, június 4-én 10 órától.
Június elsejétől visszaállt a korábbi ügyfélfogadási rend a Polgármesteri Hivatalban.
Szedd magad akciót tartanak az Evirában, a jövő héttől. Először cseresznyét, majd mennyet kínálnak.
Remekeltek a Masters SE táncosai a Dunaharasztiban rendezett országos akrobatikus rock and roll versenyen.
Június elsején délután négy órakor sorsolják ki a közösségi gyűlés résztvevőit. Érd város közösségi oldala élőben közvetíti az eseményt.
Mindössze 10-15 százaléknyi víz maradt a százhalombattai Csónakázó-tóban, amelyet elkezdtek feltölteni, annak érdekében, hogy ne száradjon ki. Komolyan elkezdődött az elmocsarasodása, rövid időn belül az élővilág kipusztult volna.
A közel harmincéves régi játszóezközöket idén újakra cserélik a parkvárosi Szivárvány Óvodában, számolt be róla Szűcs Gábor alpolgármester a Bundáskenyér című reggeli műsorunkban. A fejlesztésre az OTP Banktól vett fel hitelt az önkormányzat.
A Fidesz alig leplezett várakozásai ellenére nem távolították el polgármesteri székéből Csőzik Lászlót, Érd ellenzéki polgármesterét. Az Átlátszó cikke.
A terveknek megfelelően haladnak a százhalombattai városi strand felújítási munkálatai, így a létesítmény június 4-től, Pünkösdtől ismét várja a vendégeket.
Június 1-e a Szülők Nemzetközi Napja. Csabi és édesanyja története akár e nap szimbóluma is lehetne.
Második gyermeke születését követően Érden tér vissza a kiváló jobbszélső, Dávid-Azari Fruzsina. Így az Érd rutinos játékossal erősödött.
A Vörösmarty Mihály Gimnázium magyar–történelem szakos tanárával nem volt könnyű időpontot egyeztetni. Amikor épp nem a VMG-ben van órája, akkor Maróti Zsolt Viktor a Balassi Intézetben tanít vagy továbbképzést tart, illetve az ujkor.hu történelmi magazint szerkeszti.
Május 29-én rendezték meg az Érdi Batthyány Sportiskolában a 2021-22. tanév évzáró Csoki- kupa bajnokságát tollaslabda sportágban.
Többek között favágás, gallyazás, gallydarálás, kaszálás, locsolás, zöldhulladék összeszedése, járdák és utak javítása és felújítása vár az ÉKFI dolgozóira június 1-jén, szerdán.
Május végétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csaknem 426 ezer gazdálkodónak küld értesítést az adószámla egyenlegéről. A küldemény elején mindenki megtalálja a számára legfontosabb információt: kell-e fizetnie, illetve igényelhet-e vissza.
Összegyűjtöttük az elkövetkezendő egy hét érdi programjait.
Sokan, tévesen azt gondolják, hogy Érden klóros az ivóvíz. Kakuk András az Érd és Térsége Víziközmű Kft. vízellátási ágazatvezető főmérnöke foglalta össze mi okozza a fehér színt a csapvízben.
Permetezést végeztet a BTG a vadgesztenyelevél-aknázómoly kártételének visszaszorítása érdekében május 30. és június 9. között Budaörsön a délutáni és az éjjeli órákban. A vegyszer emberre nem mérgező, a permetezett növények közelében lévő tárgyak, járművek felületén maradandó nyomot nem hagy, vízzel lemosható.
Hazai pályán az utolsó előtti fordulóban is megőrizte hibátlan mérlegét az Érdi VSE felnőtt női együttese, amely egy korai góllal múlta felül 1–0-ra a térségi rivális Budaörs II-t.
Szerdától lehet megvásárolni a nappali vagy esti tagozatos diákigazolvánnyal rendelkezőknek a korlátlan magyarországi vasúti utazást biztosító vakációbérleteket.
A közlekedés szabályaival a legfiatalabbaknak érdemes minél korábban megismerkedniük, ezért az Érdi Rendőrkapitányság az Erdőszéle Óvodában népszerűsítette országos versenyét, miközben edukálták a gyerekeket.
Ünnepélyes keretek között tett ma öt érdi lakos állampolgársági esküt, a Polgárok Házában. Az esküt tevők között volt a 101 éves Vass Erzsébet, aki meghatódva mondta el az esküszövegét.
A nyár immáron elmaradhatatlan kulturális eseménye az Irodalom Éjszakája. Június 1. és 3. között ismét rendhagyó világirodalmi sétára hív: a város és a világirodalom formabontó stílusban adnak egymásnak három estés találkozót Budapest zöld szívében, a Margitszigeten.
Hazai pályán 5–1-es győzelemmel zárta az idényt az Érdi VSE U14-es csapata, amely 104 gólt szerezve a kilencedik helyen fejezte be a regionális bajnokság középnyugati csoportját.
Megkezdődik a kifejlett szúnyogok elleni védekezés Baja és Mohács térségében, a Csepel-szigeten és környékén, Budapesten pedig biológiai módszerrel lépnek fel a szúnyoglárvák ellen.