20230115_114535

Jutott mindenkinek a székelykáposztából – videó

20230115_114535

Jutott mindenkinek a székelykáposztából – videó

Egyre nehezebb megszervezni a jótékonysági akciót, de mindig vannak olyanok, akiknek fontos a segítségnyújtás.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Emberi Hang Alapítvány koordinálásával és támogatásával advent első vasárnapján kezdődött az ételosztás, amelyet minden vasárnap megtartanak a szervezők. Paróczai Zoltánné elmondta, hogy általában az érdi egyházak is csatlakoznak az akcióhoz, azonban az idei év első két hetében mindössze önkéntesek, barátok és szponzorok közreműködésével tudták megvalósítani a célkitűzéseket.

Nehéz két hetünk volt, de szerencsére annyi segítséget kaptunk, hogy szinte nem kellett lemondanunk semmiről. Múlt héten egyrészt a lakótelepi húsbolt felajánlásának köszönhetően tudtuk megtartani az akciót, illetve most is rengetegen a siettek a segítségünkre. Többek között az Érd Médiacentrum csapata is támogatott benünket, de az egyik biatorbágyi gyülekezet és az OM Misszió is a mai ügy mellé állt

– tette hozzá Paróczai Zoltánné, az ételosztás koordinátora.

350 adag székelykáposzta készült az Érdligeti Kempingben felállított gulyáságyúban. Kenyérrel is készültek a szervezők, így egy bőséges, laktató ebéd jutott minden rászoruló családnak.

A mi látókörünkben rászoruló idős emberek, családok és nagycsaládosok vannak. Közel száz címre szállítunk ilyenkor ételt. Arra figyelünk, hogy ne egy adagot kapjanak az érintettek, hanem igyekszünk több napra elegendő ennivalót adni mindenkinek

– emelte ki Paróczai Zoltánné.

A kiszállítás is önkéntes alapon működik, sokan ülnek ilyenkor autóba és járják végig a területet, hogy személyesen adják át a gondosan összeállított csomagot. Hagyományosan az Érdi Polgárőrség is segít a kiszállításban, ők Ófalu teljes területét járják végig.

Január 22-én is folytatódik az ételosztás, akkor az Érdligeti Baptista Gyülekezet csatlakozik az Emberi Hang Alapítvány által szervezett kezdeményezéshez. Emellett természetesen további támogatást is elfogadnak, hiszen a krízisidőszak végéig lesz ételosztás.

Az Emberi Hang Alapítvány köszönettel fogadja a felajánlásokat, a 10403136-31305332-0000000 számlaszámon, „ételosztás” megjelöléssel.

fotó: Gárdos Attila

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email