Az, hogy egy gyerek felnő, függetlenné és önállóvá válik, az élet rendje, és a szülő akkor nyugodt, ha látja: a gyerek sínen van, boldogul nélküle is. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor a gyerek felnőve sem képes az önálló életvitelre, és hatalmas teher az anya, apa számára, hogy mi történik majd vele, ha ők már nem lesznek. Jellemzően az intézmények zsúfoltak, a várólistára is nehéz felkerülni, és ott a bizonytalanság: mi van, ha nem  lesz hely?

Megoldást jelenthet a támogatott lakhatás intézménye: a fizikai, szellemi akadályozottsággal élő emberek otthonra találhatnak, és segítséget, támogatást, figyelmet kapnak élethossziglan – azaz akkor is, ha a szülők már nem élnek. Csakhogy ilyenből nagyon kevés van az országban.

Érden nemrégen nyílt egy ilyen intézmény. Paróczai Zoltánné Mariann, az Emberi Hang alapítvány kurátora évtizedeken át foglalkozott értelmi fogyatékos fiatalokkal a Habilitációs Központ (Habi) vezetőjeként, és ha valaki, hát ő pontosan látta, mekkora terhet ró az idős szülőkre egy értelmi sérültséggel élő felnőtt gondozása, hiszen a Habi csak napközbeni ellátást biztosít.

Nyugdíjba menetele óta azon dolgozott, hogy egy támogatott lakhatást hozhasson létre a Habi igénybevevői részére. Ezt az álmát sok akadály és nehézség közepette sem adta fel. A hosszú, rögös úton a megvalósításban segítségére volt dr. Vassné Baki Ilona nyugalmazott református lelkész, valamint Récsei Krisztina és Érsek Tünde szociális szakemberek. Együtt, egy csapatként éveken át dolgoztak azon, hogy az álom valóra váljon: ingatlant, fenntartót, anyagi forrást kellett találniuk, és számtalan előírásnak megfelelni.

Évekbe telt, de végül megérkeztek az engedélyek, és megalapíthatták a Hármas Kötelék Alapítványt. Egy fiatal holland-magyar házaspárnak, Berend Oosterhuisnak és feleségének, Oosterhuis-Pap Zsófiának köszönhetően lett egy ingatlan is, az Agapé Ház, ahová beköltözhettek 2025 márciusában. Igaz, csak ideiglenesen, és csupán hat lakóval, de már készül az új, tizenkét értelmi sérült befogadására alkalmas, végleges megoldást nyújtó ház is, amelynek két-két és fél év múlva várható az átadása.

Nem mintha a mostani épülettel bármi probléma is lenne: a három szintes, felújított és nagyon barátságos ház igazi otthona a hat lakónak, akik igen különböző körülmények közül érkeztek, de nagyon jól ismerik egymást, hiszen a Habiba jártak mindannyian, és jelenleg is igénybe veszik a nappali ellátást, illetve a fejlesztő foglalkoztatást.

Most már együtt is laknak, kétágyas szobáikban, ahová magukkal hozhatták kedvenc bútoraikat, berendezési tárgyaikat. A szobákat ők tartják rendben, ahogy ők mosnak, takarítanak is. A segítő munkatársak annyi támogatást nyújtanak, amennyi szükséges az önálló életvitel segítése, fenntartása érdekében. A munkatársakkal együtt, közösen alakították ki az együttélés szabályait, a napirendet, a feladatok beosztását.

A srácok megtanulnak háztartást vezetni, főzni, mosogatni, bevásárolni, sőt, még a pénz kezelését is, ki-ki saját képességei szerint. Van, aki önállóan intézi ügyeit, mint például az orvosi látogatást, csak épp átbeszélik vele előtte a menetrendet. Ez az önállósodás óhatatlanul feltűnik az otthoni látogatásokkor is: a szülők csodálkoznak és persze örülnek, hiszen nagyon jó látni ezt a fejlődést.

Ami mögött persze nagyon sok munka – feladat, játék, gyakorlás – van. Már csak azért is – tudom meg Érsekné Tündétől, az Agapé Ház vezetőjétől –, mert itt enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékosok egyaránt laknak, és bizony nem mindenki egyformán önálló, és hosszabb időbe kerül megszokni azt is, hogy már nem a szüleikkel élnek.

Robi ötvenéves, harminc éve jár a Habiba. Az első éjszaka az Agapé házban nagyon nehéz és furcsa volt, meséli, de már kezdi megszokni. Sok elfoglaltsága van, tagja a Felhőjárók Mozdulatszínháznak, fellépésekre is jár, és estére bizony elfárad. Mutatja a képeit, üvegfestményeit, amelyeket saját maga festett, és most a szobáját díszítik. Honvágya van még, de már egyre jobban érzi magát. „Hiányzik az édesapám. Édesanyánk meghalt, apukám még él, szemműtétje lesz nemsokára. Kéthetenként járok haza” – mondja mosolyogva.

A szemközti szobában Ildi és Dóri lakik. Dóri mindig mosolyog, és bár már elmúlt negyvenéves, mintha még mindig fiatal lány lenne. Lelkesen meséli, hogy a beköltözés után apukája milyen bútorokat készített neki, megmutatja a plüssállat-gyűjteményét is. Ildivel nagyon jóban vannak, hamar megszokott az Agapé házban, bár nehezen hagyta ott a szüleit. „Itt önállóbb vagyok, takarítok, mosok, mosogatok. Felnőttesebb életet élek, és ez jólesik” – nevet.

Szobatársa, Ildi a kiskutyáját is magával hozta, aki kint lakik a kertben. Gondozza, sétáltatja, és persze a többiek is nagyon szeretik. Ildit arról kérdezem, nem unalmas-e, hogy itt is, és a Habiban is folyton együtt vannak Dórival. Határozottan rázza a fejét, inkább öröm számára, hogy ismerős emberek közt lehet egész nap. Ez is hozzájárul a biztonságához.

Ha hazaérnek, mindannyian leülnek kávézni, beszélgetnek, tévéznek, együtt készítik el a vacsorát, részt vesznek a foglalkozásokon. Szeretnek hímezni, és van sok programjuk is házon belül és kívül. Kirándulások, nyaralások, az alapítvány szervezésében. A nyáron voltak a Balatonnál, és több napot töltöttek Pécsett és környékén is.

Az intézményvezető kihangsúlyozza, hogy mindehhez elkötelezett munkatársak kellenek. „A Jóistennek hála, nagyon jó és elhivatott szakemberekkel működik az Agapé Ház. Az anyagi források is meghatározóak. Az állami normatíva és a térítési díj a költségeink 70 százalékát fedi le, a többit az alapítvány teszi hozzá.

Hogy megkönnyítsük a fenntarthatóságot, az alapítvány szeretne további szolgáltatásokat is nyújtani. Nagyon jó kapcsolatot ápolunk a Szociális Gondozó Központtal, és szeretnénk kiegészíteni az ő támogató szolgálatuk által nyújtott szolgáltatásokat. Alapítványunk jelenleg tervezi egy Támogató Szolgálat létrehozását, amellyel lakóinknak és szolgáltatásunkat igénybe vevő személyeknek szeretnénk szolgálatukra lenni” – mondja Tünde, aki tele van tervekkel és energiával.

Miközben beszélgetünk, a lakók sepregetnek, rendet raknak, ebben Zubor Anikó esetfelelős van a segítségükre, halkan mondja, mit hol találnak. Ő és munkatársai egymást váltva, 0-24-ben a lakók segítségére vannak, támogatják őket. A fejlődésük, önállóságuk nekik is hatalmas öröm. Lassan itt a délután, a vacsorakészítés ideje, elköszönünk. Mindannyian kikísérnek, integetnek. Nehezünkre esik elmenni: az Agapé ház szeretetteljes légköre ránk, látogatókra is sugárzik, lakói kedvessége, nevetése még sokáig elkísér.