Minden hír
December 2-án, advent első vasárnapján megkezdődik az idei melegétel-osztás az Emma utca 8. szám alatt, a szociális ágazat és az egyházak együttműködésével. Az akció február végéig, vagy ha nagyon hideg lesz a tavasz, akár március végéig is tart majd. Aki szeretné adományaival segíteni az ételosztást, vagy téli ruházatot ajánlana fel a rászorulóknak, cikkünkben megtalálja az ezzel kapcsolatos információkat is.
Tősgyökeres érdi családból származik; azt vallja, hogy a város szeretete öröksége és kötelessége. Büszkesége pedig Érd NBI-es női kézilabda-csapata, amelynek évek óta törzsszurkolója. Nem csak a szurkolótáboron belül szervez, több érdi jótékonysági akciót is kezdeményezett már, és vannak további tervei is. Endrész Csabával beszélgettünk.
Az negyedik Ifjúsági Önkormányzat diákpolgármestere, Lázár Evelin tartott sajtótájékoztatót, ahol ismertette az idei évi költségvetést. A diákképviselők egyhangúlag szavaztak a rendelkezésükre álló összegről, és idén újabb programokkal is készülnek az érdi ifjúságnak.
Hat arany- és négy ezüstérmet szereztek az érdi Masters SE táncosai az őszi idény utolsó országos versenyeiről.
Megnyitotta kapuit a város első, Szent Antalról elnevezett római katolikus bölcsődéje és gyermekfelügyeleti intézménye, a Székesfehérvári Egyházmegye fenntartásában. A 2-5 éves kicsiket fogadó napközi a Tompa Mihály utca 1. szám alatt található; az ingatlant az önkormányzat bocsátotta az egyház rendelkezésére. A Szent Antal bölcsődébe folyamatosan jelentkezhetnek a szülők.
Az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete november 8-án, csütörtökön 18 órai kezdettel tartja meg idén 2. alkalommal a Szülők Iskoláját az Epicentrum Rendezvényközpontban, ahol ezúttal Tassi Miklós előadását hallgathatják meg az érdeklődők "Pénzügyi háztartásunk berendezése" címen.
Az ÉrdFM Jazzpresszó című műsorának 2018. november 7-iki, szerdai adása.
Idén 15. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 6. és 11. között 35 országból 59 filmet vetítenek Budapesten. A fesztivál idei szlogenje: Nézz szembe a világ legfrissebb lenyomatával. A filmek mellett persze lesznek szakmai programok, a gyerekeket és a fiatalokat megszólító érzékenyítő foglalkozások, no meg koncertek is szép számmal.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának döntése értelmében a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2019. évi fordulójában a pályázati beadási határidő és az önkormányzati döntési határidő is meghosszabbításra került. A pályázatok benyújtásának módosított határideje: 2018. november 13.
Idén októberben a kismesterségek volt a témája a Pumukli Óvoda tematikus hónapjának. A minden évben megtartott rendezvénysorozat célja, hogy a nemzetiségi tanintézménybe járó gyerekek a szokásosnál is mélyebben el tudjanak merülni a német kultúrában és hagyományokban.
31–22-es győzelmet aratott a Budaörs ellen, hazai pályán az ÉRD a női kézilabda NB I kilencedik fordulójában, így Szabó Edina lányai sikerrel hangoltak a szombati, Storhamar Handball Elite elleni EHF-Kupa-mérkőzésre.
Minden eddiginél fenyegetőbb jelentést tett közzé az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete. A testület szerint éveink maradtak csak arra, hogy átalakítsuk a világgazdaságot, különben a klímaváltozás súlyos, azonnali következményeivel kell számolnunk.
Igazi meglepetés fogadta hétfőn reggel az őszi szünet után az Érdligeti Általános Iskola Diósdi úti épületébe visszatérő gyerekeket: a szülők összefogásának és munkájának, valamint a tankerület támogatásának eredményeként színes, a beton udvarra festett játékok teszik mostantól fogva izgalmasabbá a gyerekek udvaron töltött idejét a szünetben.
Folytatódott a lakásépítések tavalyi lendületes bővülése az idei év első három negyedévében is, amihez jelentősen hozzájárult a kormány otthonteremtési programja - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel a legfrissebb statisztikai adatokról kedden.
November 7-én tartja következő találkozóját az Érdi Anyatej Klub, amely nemcsak az édesanyákat várja szeretettel, hanem az érdeklődő kismamákat is. A holnapi összejövetel témája "A második félév és azon túl", de minden olyan szoptatással, illetve babagondozással kapcsolatos témáról szó esik, ami a jelenlevőket éppen foglalkoztatja.
Harmincadik helyen végzett a türkmenisztáni Asgabatban rendezett súlyemelő-világbajnokságon a Kecskeméti TE érdi sportolója, Jung Beáta.
Hetedik világbajnoki címét szerezte meg a szenior nagymesterek 75 kilogrammos súlycsoportjában a Vaskar SE érdi szkanderese, Józsa Mihály.
2018. 11. 08. (csütörtök) 8:00 órától 14:00 óráig az Érd és Térsége Közműfejlesztési és Beruházási Önkormányzati Társulás megbízásából ivóvíz vezeték rekonstrukciós munkálatokat végez a Társulás által megbízott kivitelező, emiatt az ivóvíz-szolgáltatás szünetelhet, ezt követően nyomásingadozás és vízzavarosság fordulhat elő.
A Budapesti Honvéd SE színeiben folytatja pályafutását Milák Kristóf, az Érdi Úszó Sport Kft. eddigi sportolója, s vele tart edzője, Selmeci Attila is.
A női kézilabda NB I 9. fordulójából előrehozott mérkőzésen látja vendégül a térségi rivális Budaörsöt az ÉRD november 6-án, 18 órától az ÉRD Arénában.
A Papi földek korábban mocsaras, ártéri terület volt, melyen most egy rekreációs központ létesül. Az érdi városliget projekt részeként több mint 600 féle növényt telepítenek a területre. A szakemberek egy olyan ligeterdőt igyekeznek itt rekonstruálni, amely a korábbi állapotokat tükrözné.
A tavalyihoz hasonlóan idén is aranyérmes lett a huszonharmadik WKF Karate diákolimpián Botos Botond érdi karatéka.
A pesterzsébeti Kruj Iván Sportcsarnokban rendezték meg a hétvégén a junior birkózók kötöttfogású országos bajnokságát, melyen az Érdi Spartacus SC hét sportolója összesen négy érmet szerzett.
Megszerezte harmadik győzelmét a Delta RSE Érd női röplabdacsapata, amely az NB II Közép csoportjának hatodik körében, hazai pályán múlta felül a Hercules SE-t.
Kigyulladt egy nyolcvan négyzetméteres családi ház tetőszerkezete vasárnapra virradóra Érden, a Sajó utcában. A tűzoltók kiérkezésekor az épület már teljes egészében égett, egy gázpalack a tűzben felrobbant.
1956-ban is vasárnapra esett november 4-e, amikor hajnali 4:15-kor a szovjetek általános támadást indítottak a szabadságukért harcoló magyarok ellen - hadüzenet nélkül.
Koós Gábor 89. percben szerzett góljával győzött az FC Nagykanizsa vendégeként 1-0-ra az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának 13. fordulójában.
Amikor a különbözőség hasonlóságot szül, amikor a látásmód az ellentétesben is megtalálja a közöset, akkor születnek olyan kiállítások, amilyet a parkvárosi református gyülekezet közösségi termében láthattunk Homolya Gábor és Hamar József fotográfiáiból, amelyeket az alkotók barátjaként Süle Zsolt ajánlott a figyelmünkbe, ránk bízva – sőt, kifejezetten ösztönözve erre –, hogy kitaláljuk, melyik felvétel kinek a munkája.
Múlt héten befejeződött annak a szenzációs régészeti leletnek a feltárása, amely lázba hozta nemcsak az érdieket, de az egész országot. A feltételezett hajóroncs kutatása azonban csak most kezdődik. Dr. Kubassek Jánossal beszélgettünk a leletről, arról, hogy mik az esélyei annak, hogy a szentendrei múzeum búvárrégészei megtalálják a hajóroncsot, és hogy milyen veszélyeket rejt, ha valaki megfelelő szakismeretek és felszerelés nélkül vág bele önállóan a kincskeresésbe.
Talán kevesen tudják, de az Érd és Térsége Víziközmű Kft. Környezetvédelmi Laboratóriuma nemcsak a szolgáltatott és termelt ivóvíz, valamint az elvezetett szennyvíz minőségét ellenőrzi és vizsgálja folyamatosan, de magánszemélyek vagy cégek megrendeléseit is várja - például kútfúrás, állattenyésztés vagy egyéb olyan tevékenység kapcsán, amihez kötelezőek időszakonként a laboratóriumi víz-szennyvíz vizsgálatok.
Csütörtöktől egészen szombatig a huszárokat és a polgárőröket kemény képzés, a közönséget pedig programokkal gazdag, élményteli nyílt nap várta Simonpusztán, ahol otthont adtak a huszárok és polgárőrök alaki, földi és lovas képzésének a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség szervezésében.
Érdi emelkedő címmel Matzon Ákos Munkácsy-díjas festőművész kiállítása nyílt meg az Érdi Galériában. A tárlatot Pataki Gábor művészettörténész ajánlotta a közönség figyelmébe, s szokás szerint – ahogy ezt már nyugodtan elmondhatjuk – Dresch Mihály szolgáltatott alkalomhoz és a hangulathoz illő dallamokat szaxofonon.
Csaknem ötvenéves volt, amikor felfedezte, hogy az agyagozás a „kezeiben van”. Műszaki rajzoló volt egy nagyvállalatnál, de ma már hálás, hogy a rendszerváltáskor a cég megszűnésével elveszítette a munkahelyét, mert így került felszínre rejtett tehetsége. Közel tíz évig saját otthonát kínálta fel az érdi keramikusok nyári alkotótáborának. Kerámiái országszerte megtalálhatóak a galériákban. Vaád Évával beszélgettünk.
Aki már vesztette el közeli hozzátartozóját, az tudja, van egy különös, szívszorító időszámítás is, amiről a nagy könyvek általában nem írnak: az idő szeretteinkkel és az idő nélkülük, haláluk után. Ebben az időben fontos szerepet kellene, hogy kapjon a gyász is, amire azonban manapság már sem időnk nincs, se technikánk nincsen. Polcz Alaine Gyászban lenni című könyve ebben segíthet.
Az ÉRD női kézilabda csapata hivatalos facebook oldalán tudatta, hogy a csapat válogatott beállójára, Kisfaludy Anettre több hónapos kihagyás vár, miután a Győri Audi ETO KC elleni idegenbeli mérkőzésen térdsérülést szenvedett.
December 31-ig jelenthetik be a gazdák az engedély nélkül telepített gyümölcsültetvényeket szankciómentesen, a határidő elmulasztása akár 20-50 ezer forintig terjedő bírsággal is járhat – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).