Minden hír
Január 14-én egy ráhangoló edzéssel kezdi meg hathetes felkészülését az NB III Nyugati csoportjának tavaszi idényére az ötödik helyen telelő Érdi VSE.
2004 óta, 16 éve folyik csontsűrűség vizsgálat Érden, korábban azonban az érdi intézményben fizetni kellett érte. Januártól térítésmentesen vehető igénybe a szolgáltatás, de egyúttal beutaló kötelessé is vált. A háziorvos nem, de számos szakorvos adhat beutalót.
Az LMP sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Tetlák Örsöt, Érd alpolgármesterét indítja el az előválasztáson, hogy az ellenzék közös képviselőjelöltjeként ő indulhasson a 2022-es országgyűlési választásokon. Az LMP elnökségi tagja röviden felvázolta terveit is.
A magyar diákok fele részese volt iskolai erőszaknak. A DUE Médiahálózat és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács negyedszer is elindította a Nagy Diák Bűnmegelőzési Tesztet. Aki részt vesz a játékban, megtudhatja például, hogy baj esetén kitől kérhet segítséget, és hogyan ismerhető fel az álhír.
A Magyar Vöröskereszt továbbra is várja az önkéntesek jelentkezését a diszpécserközpontokba és a mintavételezési pontokra. A jelentkezés feltétele a betöltött 18. életév.
3 068 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 127 beteg. A lélegeztetőgépen lévő betegek száma tovább csökkent.
Az oltási tervnek megfelelően az egészségügyi dolgozók oltása mellett fokozatosan megkezdődik az idősotthonok dolgozóinak és lakóinak oltása is. Csütörtökön az ország négy legnagyobb létszámú idősotthonában kezdik meg az oltást a mobil oltócsapatok.
Sokan kérdezik, miből él egy város? Honnan van pénze az önkormányzatnak?
A múlt hét eleji földrengések után Horvátországot szerdán újabb utórengés rázta meg, amelyet Magyarországon is érezni lehetett. Ezúttal is több érdi lakos jelezte, hogy érzékelte a földmozgást.
Mostantól Playoff néven várja a nézőket az Érdi Televízió heti sportműsora. 2021 első adásában Pecsuvácz Péter műsorvezető Horváth Rolanddal, az ÉRD NB I-es női kézilabdacsapatának vezetőedzőjével beszélgetett.
1945. január 6-10. között több mint háromezer ezer érdi és környékbeli férfit hajtottak málenkij robotra a Szovjetunióba. Legtöbben a gyűjtőtáborokban vagy a munkatelepeken életüket vesztették, alig páran tértek haza. Érd minden esztendőben megemlékezik az elhurcoltakról.
A Tesco visszahívta saját márkás 200 grammos kiszerelésű mazsola termékét, mert az határérték feletti növényvédőszer-maradékot tartalmaz,
1830-ban, 190 évvel ezelőtt tört ki a kolerajárvány, mely Magyarországon egymillió ember életét oltotta ki. Érden is szép számmal szedte áldozatait a kór, több mint 500-an veszítették életüket városunkban. Tiszteletükre emléktáblát avattak az Arató utcai Fogadalmi kápolnánál.
Jól kezdett és sokáig tartotta magát a jóval esélyesebb FTC-Rail Cargo Hungaria vendégeként az ötödik fordulóból pótolt bajnokin az ÉRD női kézilabda csapata. A szünet után viszont megtorpant Horváth Roland együttese, így a zöld-fehérek sima, 35-18-as győzelmet arattak.
Elég néhány személyes adat ahhoz, hogy célponttá váljunk. Ha valaki azt tapasztalja, hogy a telefonja váratlanul elveszíti a kapcsolatot a hálózattal, haladéktalanul értesítse erről a bankját és mobilszolgáltatóját, mert könnyen lehet, hogy SIM-csere típusú támadás áldozata lett.
Exkluzív videóinterjút készített az Érdi TV Dr. Szakmány Tamás orvosprofesszorral, kinek neve az érdiek számára ismerősen csenghet. A Brit Birodalmi Lovagrenddel kitüntetett, jelenleg Walesben élő magyar aneszteziológus ugyanis az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium tanulója volt.
Az Európai Gyógyszerügynökség forgalmazásra ajánlotta az Európai Unióban a Moderna koronavírus-vakcináját. Az EU 80 millió dózis Moderna-vakcinát kötött le. A gyógyszeripari vállalat becslései szerint 2021 első negyedévében 15-25 millió adag vakcinát tud az USA-n kívül rendelkezésre bocsátani.
A női kézilabda NB I ötödik fordulójából pótolt mérkőzésen lép pályára az Elek Gyula Arénában az FTC-Rail Cargo Hungaria vendégeként az ÉRD női kézilabda csapata. Kövesse a mérkőzést folyamatosan frissülő élő közvetítésünkkel!
Miközben a világ számos pontján oltanak már, a fertőzöttek és a halálos áldozatok száma továbbra is növekszik. A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerda reggeli adatai szerint a világban 86 385 273-ra emelkedett a koronavírus-fertőzöttek és 1 868 421-re a halálos áldozatok száma.
Bámulok ki az ablakon és azon tűnődöm, mi mindent rabolt el tőlünk a 2020-as év. A járvány megfosztott a szabad mozgáshoz való jogunktól. Karantén, PCR-teszt, napi fertőzöttek száma, maszk, távolságtartás, és még egy halom kifejezés vált kéretlenül az életünk részévé.
December első felében mindenkiben felmerült a kérdés: vajon végre lesz-e fehér karácsonyunk. Nem volt. Lakatos Mónika éghajlati szakértővel arról beszélgettünk, mire számíthatunk a tél elkövetkező időszakában, de szóba kerültek a jegesmedvék és a hazánkat érintő klímahatások is.
Ősszel az Érdi VSE NB III-as csapatában három saját nevelésű játékos is bemutatkozhatott. Az egyesület igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy a következő időszakban ezt minél több labdarúgó elmondhassa magáról. Ebedli Zoltánnal, az Érdi VSE utánpótlásvezetőjével beszélgettünk.
Feloldották a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága területéről induló polgári légi járművek leszállási tilalmát Magyarországon - közölte az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a szerdai online sajtótájékoztatón.
2047 fővel emelkedett a fertőzöttek száma szerdára, ami az előző napi 870-hez képest jelentős növekedést jelent.
A katolikus egyház január 6-án ünnepli vízkeresztet, Jézus Krisztus megjelenésének ünnepét.
Megkezdődött a Topoly utcai idősotthon lakóinak átköltöztetése a régi épület mellett felhúzott új szárnyba. XXI. századi körülmények, nagyobb kényelem várja az itt élőket, és - ami szintén nagyon fontos - bővül a férőhelyek száma is. A teljes, komplex intézmény átadása nyárra várható.
Január elsejétől az OTP lett az önkormányzat számlavezető pénzintézete. A helyi adókról szóló értesítőkben – amelyeket márciusban postáz majd az adócsoport – már az új bankszámlaszámokat tüntetik fel. Jó tudni, hogy a gépjárműadót 2021-ben már nem az önkormányzatnak kell megfizetnünk.
Nehéz évet zártunk, és bárcsak azt mondhatnám, hogy a 2021-es esztendő könnyebb lesz.
Online utcafórumot tart Andrasek Mónika képviselő a Kutyavári utca sebességkorlátozási lehetőségeivel kapcsolatban, miután többen megkeresték őt ebben az ügyben. Az internetes beszélgetésbe - amelynek elérhetőségét cikkünkben megtalálják olvasóink – Szűcs Gábor alpolgármester is bekapcsolódik majd.
Bár a járvány elleni védekezés miatt a Diósd fejlesztésére fordítható források nagy mértékben csökkentek, így is számos fejlesztést valósítottak meg 2020-ban Diósdon és az új évnek is újult erővel, sok tervvel vágtak neki.
Tetlák Örs, Érd alpolgármestere közösségi oldalán számolt be róla, hogy megtalálták azt a gépjárművet és rendszámot, melyből a levendulásban nagyobb mennyiségű hulladékot helyeztek ki.
Az ünnepi időszakban sok kéménytűz volt, de műszaki mentésben is részt vettek a tűzoltók. Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, nemcsak Érden, hanem a szomszédos településeken is beavatkoztak a tűzoltók.
Az Érd és Térsége Hulladékkezelő közösségi oldalán hívta fel a figyelmet rá, hogy Sas utcai telephelyén továbbra is átvehetőek az üveggyűjtő kukák.
A korábbi évek gyakorlatának megfelelően az ÉTH Nonprofit Kft. elszállítja az ingatlanok elé kitett fenyőfákat. A begyűjtést január 9-én egyszerre végzi a szolgáltató Érden, Diósdon, Tárnokon és Sóskúton.
Már elérhetővé vált a hulladékszállítás 2021-es menetrendje az Érd és Térsége Hulladékkezelő honlapján, ahol saját lakcímünkre keresve megtudhatjuk, mikor szállítják a normál hulladékot és mikor a szelektívet.
Az ünnepi időszakban a kisebb rongálások mellett megnövekedett a vagyon elleni bűncselekmények száma - mondta el az Érdi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója. Szatmáriné Berczi Dolóresz kiemelte: ezek jó része kivédhető lett volna nagyobb odafigyeléssel.