Márciusban a Hóangyal Alapítványt támogatja a Civil Licit

Márciusban a Hóangyal Alapítványt támogatja a Civil Licit

295 350 forint gyűlt össze a Civil Liciten februárban az Érd és Térsége Mentőszolgálatáért Alapítvány javára, amely a befolyt összeget eszközfejlesztésre fordítja. Márciusban a Hóangyal Alapítványon keresztül támogathatjuk a Móra Ferenc Általános Iskolát és diákjait.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Átlag feletti eredményt hozott a február a Civil Licit Érd csoportban, hiszen összesen 295 350 forintot sikerült gyűjteni az Érd és Térsége Mentőszolgálatáért Alapítvány javára. A mentők megsegítéséhez a civilek mellett ismert emberek is csatlakoztak. A Civil Licit társalapítója, Martin Norbert szerint így nem véletlen, hogy átlag feletti hónapot zártak.

Martin Norbert az ÉrdMost.hu-nak beszámolt róla, márciusban a Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény alapítványa, a Hóangyal Alapítvány a kedvezményezett.

Mint az alapító tag elmondta, az iskola két célt fogalmazott meg, elsődlegesen azt, hogy megújítsák az intézmény informatikai eszközparkját, másodsorban pedig azt, hogy tartós élelmiszerekkel, fatüzelővel támogassák a Mórába járó diákok családjait.

Kitért rá, a Civil Licit adminisztrátorai is aktivizálják magukat és az árverésből befolyó összegek mellett igyekeznek megkeresni számítástechnikai vállalkozókat, hogy fel tudnának-e ajánlani eszközöket az iskolának, emellett a tartós élelmiszerek beszerzéséhez felveszik a kapcsolatot nagyáruházakkal, hogy ugyancsak a családokat segítsék az áruházaktól kapott élelmiszercsomagokkal.

A Civil Licit Érd csoporthoz ide kattintva csatlakozhat!

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email