Karate: Botos Botond minden éremből hozott

Karate: Botos Botond minden éremből hozott

Két arany- és egy-egy ezüst-, illetve bronzérmet szerzett az MTK érdi karatésa, Botos Botond, aki tárgyi nyereményekben is részesült a hétvégi, Szarvason rendezett Hayashi Magyar WKF Karate Liga záró versenyén

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Saját korcsoportjában az U21-75 kg kumite versenyszámban első lett, a felnőtt -75 kg pedig harmadik helyezést ért el.  A négyfordulós bajnokságban Botos csak három helyszínen tudott részt venni, de így is fölényesen megnyerte az összesítést kategóriájában, felnőttben pedig ezüstérmes lett az összesítésben. Így további elismerést kapott, és a Székely Budo-Sport Kft. jóvoltából tárgyi nyereményekben is részesült.

A megmérettetések nem érnek véget, hiszen március 7-én rendezik a nemzetközi Tatami Kupát, ami már a nyárra halasztott Európa-bajnokság kvalifikációja is. A pihenésnek ekkor sem lesz itt az ideje, mivel  március 10-én repül Botond Isztambulba, élete első Premier League versenyére, ahol a világ legjobbjai ellen léphet tatamira.

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email