Tollas: 3/3, Zsarnaiék tovább menetelnek

Tollas: 3/3, Zsarnaiék tovább menetelnek

Harmadik versenyén harmadik aranyérmét nyerte az Érdi VSE tollaslabdázója Zsarnai Marcell és a győri Nusser Ádám tollaslabda kettőse, akik megnyerték a ceglédi Living Sport Kupa U17-es korosztályának férfi páros versenyét. Egyéniben sem Zsarnainak, sem Schvirján Zsófiának nem jött össze a dobogó.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Az elmúlt hetek történései miatt nem igazán tudtak úgy készülni a gyerekek, ahogy egy versenyre szoktunk” – kezdett bele értékelésébe Kőrösi Ágnes az Érdi VSE tollaslabda szakosztályának játékos-edzője, miután női egyéniben Schvirján Zsófia az első körben búcsúzott a ceglédi viadaltól, míg Zsarnai Marcellel vegyespárosban is egy meccs után véget ért a versenye.

Zsarnai azonban egyéniben a legjobb nyolcig menetelt, míg párosban a győri Nusser Ádámmal harmadik versenyét is megnyerte. „Harmadszor játszottak együtt és most is sikerült legelöl végezni, ami azt jelenti, hogy eddigi mindhárom versenyüket megnyerték. Sok potenciált látok az ő párosukban, hiszen a pályán kívül is jó barátok, épp ezért megértik egymást, amikor játszanak. Bízom benne, hogy sokáig kitart a győzelmi szériájuk és az országos bajnokságon is hasonlóan jó eredményt érnek el” – tette hozzá a játékos-edző.

Az Érdi VSE indulóinak eredményei, Living Sport Kupa, Cegléd, U17
női egyéni:
 Schvirján Zsófia 1. kör
férfi egyéni: Zsarnai Marcell legjobb 8
férfi páros: Nusser Ádám–Zsarnai Marcell 1. hely
vegyespáros: Schvirján Zsófia–Zsarnai Marcell 1. kör

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email