Minden hír
Tizedik alkalommal jutalmazza Pócsi Dóra-díjjal, illetve az Érd Legösszetartóbb Osztálya kitüntetéssel a diákokat a Szociális Gondozó Központ.
Többfelé lehet zápor, zivatar, néhol felhőszakadás is, de a meleg az marad.
A Semmelweis-nap munkaszüneti nap az egészségügyben dolgozók számára. Mutatjuk, hol kaphatnak ellátást július 1-jén.
Az Érdi Városgazda ütemterve szerint az alábbi utcákban dolgoznak a nap folyamán a cég szakemberei.
A rendőrség kizárta az idegenkezűséget.
Útfelújítások, kertészeti munkák és közműépítések miatt lehetnek fennakadások a forgalomban városszerte.
A hét közepén sokfelé leszakadhat az ég, de fázni azért nem fogunk.
A betonelemek sem fogták meg az autót, amely végül a vasúti síneken kötött ki.
Mongólia csodálatos világa egy estére a Magyar Földrajzi Múzeumba költözött. Tekintsék meg képes összeállításunkat.
Fennállása első versenyét rendezte meg a Kiválasztottak Kempo Sportegyesület Érden. A helyi harcművészeti központ csurig megtelt sportolókkal.
Mi volt a különbség a lengyel és a magyar szocializmus között? Akik ellátogattak Mitrovics Miklós történész, polonista előadására, ezt is megtudhatták.
A Duna vonalában vad zivatarok is kialakulhatnak vasárnap.
Idén is kiosztották „A Magyarország jó tanulója, jó sportolója díjat", amiből Érdre is jutott néhány.
Az M7-es autópálya építésekor merült fel a lehetőség, ami végül sose valósult meg.
A Szociális Gondozó Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálat pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében családsegítő munkakör/feladatkör betöltésére.
A Magyar Földrajzi Múzeum mellett az Érdi Galéria is izgalmas programokkal készül.
A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó/ápoló munkakör/feladatkör betöltésére.
A Szociális Gondozó Központ Házi segítségnyújtás pályázatot hirdet jözalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó munkakör/feladatkör betöltésére.
A Kamarazenekar vasárnap tartja évadzáró koncertjét a múzeumkertben.
Mutatunk egy rossz, és két jó példát arra, hogyan lehet eltűntetni a települések határából az illegális hulladékkupacokat.
Összefogásra van szükség, hogy a város nagyot tudjon előrelépni régi hiányosságai területén - hangsúlyozta a polgármester a képviselői megbízólevelek átadásán.
Égett az olaj a konyhában, ahonnan a kiömlő sűrű fekete füst jelezte, hogy nagy a baj.
A tucatnyi csillogó érem közül nyolcat bearanyoztak városunk büszkeségei Gyulán.
Strandidő lesz ugyan, de vasárnapra megszűnik a kibírhatatlan hőség.
Június 22-től, a vakáció kezdetével járatja csúcsra a balatoni forgalmat a MÁV-VOLÁN-csoport.
Az Érdi Városgazda több helyszínen javítja az utakat és gondozza a növényeket is.
Jégkorongozás és erőemelés várja a hallgatókat a hétvégi Playoff-ban.
Az emberek meglepő módon átlátnak ezen a taktikán, megértik, hogy mire megy ki a játék és nem dőlnek be neki - vélekedik a polgármester.
Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Főépítészi Főosztály pályázatot hirdet Közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében főépítészi munkatárs munkakör/feladatkör betöltésére.
Ezekben az utcákban szedik össze a zöldhulladékot június 22-én.
Akárcsak fivére, László, ő is az orvostudomány jeles, nemzetközileg is elismert alakja volt.
Nem nyugszik meg az időjárás, továbbra is hőségriadó van érvényben.
Érdekesen alakul a diósdi polgármester-választás, a választási bizottságok után a Kúria fogja kimondani a végső szót, várhatóan két héten belül.
Mutatjuk a helyszíneket, ahol az Érdi Városgazda dolgozik a nap folyamán.
Így segít a város azokon, akik már kitikkadtak a forróságtól.
Négy edzőmérkőzést játszanak az érdi labdarúgók az NB III. Dél-Nyugati csoport őszi rajtjáig.