Minden hír
Korábban is voltak már kezdeményezések az egynapos sebészeti ellátás kiterjesztésére hazánkban, de számtalan finanszírozási, kivitelezési akadályba ütközött a zökkenőmentes alkalmazás. Bemutatjuk az érdi egynapos sebészeti ellátást.
Az italos kartondobozok karbonlábnyoma fele akkora, mint a PET palackoké, derült ki a bécsi egyetem kutatásából. A kartondobozok a jövő zöld gazdaságának alapvető elemei is lehetnek, hiszen fenntarthatósági szempontból az üvegekénél előnyösebb az alkalmazásuk.
Nagytéténynél meghibásodott egy váltó. Emiatt a Kelenföld–Nagytétény-Tárnok közötti szakaszon csak az egyik vágányon közlekedhetnek a vonatok. A székesfehérvári vonalon közlekedő elővárosi, továbbá a balatoni, szombathelyi, zalaegeerszegi távolsági vonatok menetideje 15-30 perccel meghosszabbodik.
Barabás Emőkével, az önkormányzat Lakosság-szolgálati Irodájának vezetőjével az ÉrdFm 101.3 Zónázó című műsorában beszélgetett munkatársunk a parlagfű mentesítésről és a közérdekű védekezésről. Kiderült, ha kényszerkaszálást rendelnek el, akkor ennek a költsége a tulajdonost terheli.
2021. augusztus 19-én Szent István napi megemlékezést tartanak Diósdon, melyet néptánc gála követ. 14 órától a legkisebbeknek kézművesfoglalkozás és játszóház lesz a Gárdonyi kertben, majd kulturális programok várják az érdeklődőket az Államalapítás ünnepe alkalmából.
Immár III. alkalommal rendezik meg a simonpusztai Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban a Szent István-napot, augusztus 21-én. Az államünnepen keresztül a szervezők szeretnék bemutatni a nemzetünk értékeit jelentő lovas hagyományokat, valamint méltó tisztelgéssel ünnepelni őseinket.
A Biatorbágyi Juhász Ferenc Művelődési Központban 2021. augusztus 20-án az intézmény honlapjának tájékoztatása szerint a következő ünnepi programokra kerül majd sor.
A Pest Megyel Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint Érden eddig négy helyszínre riasztották a tűzoltókat az éjszakai vihar következtében kidőlt fák és letört ágak miatt.
Érd és Pusztaszabolcs között fél hétre helyreállították a felsővezetéket, immár mindkét vágányon közlekedhetnek a vonatok. A Budapest–Pusztaszabolcs–Pécs és a Budapest–Pusztaszabolcs–Dunaújváros vonalon folyamatosan csökkennek a késések. A menetrend a délelőtti órákban állhat helyre.
Jellemzően kidőlt fák, letört faágak miatt riasztották a tűzoltókat a vasárnap esti viharral összefüggésben - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hétfő reggel az MTI-vel.
Hétfőn tetőzik a hőség: emiatt néhány megyére a legmagasabb fokú figyelmeztetést is kiadta az Országos Meteorológiai Szolgálat. Várhatóan este viharos széllel érkezik meg a hidegfront, de már délutántól is lehetnek heves zivatarok. Pest megyét sem kerüli el az újabb vihar.
Ismét lecsapott a vihar az országra. Itt vannak a rendárség jó tanácsai arra vonatkozóan, hgy hogyan közlekedjünk zivataros időben. A sebesség csökkentésével, több odafigyeléssel a balesetek nagyobb eséllyel elkerülhetőek.
Ercsi és Pusztaszabolcs között tartós felsővezetéki zárlat miatt késések és járatkimaradáaok várhatók. Az egyik vágányon újraindult a vonatközlekedés villamos mozdonyokkal.
A cseh HK Hodonín elleni 39–13-as és a lengyel Korona Kielce elleni 36–18-as siker után a cseh Slavia Prahát 29–26-ra, a Kielcét másodszor 30–20-ra, az osztrák UHC Eggenburgot pedig 42–19-re verve nyerte meg a csehországi felkészülési tornát az ÉRD női kézilabdacsapata.
Bécsi klasszicista zeneszerzők szimfóniáival és egy fuvolaversennyel örvendeztette meg a közönséget az Érdi Kamarazenekar vasárnap délután, a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében. Ezen az alkalmon fúvósokkal és karmesterrel kiegészülve léptek színpadra.
Küzdős mérkőzésen az első félidő hajrájában Csiszár Zoltán révén ugyan vezetett az Érdi VSE a ZTE FC II ellen, de erre a vendégek Csóka Dominik góljával válaszoltak, így 1-1-es döntetlennel ért véget az NB III Nyugati csoportjának 3. fordulójában rendezett találkozó.
Műszaki okok miatt pár órára leállt a hidegvizes artézi kút, ideiglenesen nem adott vizet.
Széles körű összefogással újult meg az Érdi Mentőállomás mosógarázsa és fertőtlenítő helyisége.
A nehéz helyzetben élő családok idén is igénybe vehetik a gyermekenként tíz-tízezer forintos, a tanévkezdéshez kapcsolódó kiadásokra szabadon felhasználható tanévkezdési támogatást az önkormányzatnál. Mutatjuk, kik és hogyan nyújthatják be a kérelmet, és milyen igazolások szükségesek mellé.
Lovasbemutatókkal, kézműves kiállítással és foglalkozással, sétalovagoltatással, íjászattal és rockoperával ünnepel szombaton a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központ. Nem maradhat el a díjugratás és a huszárok bemutatója sem, és még habfürdőzhetnek is a vállalkozó kedvűek. A belépés ingyenes.
23. alkalommal rendezik meg a Budaörs Fesztivált szeptember 1-4. között. Az ingyenes kulturális seregszemle négy napján 33 program várja az érdeklődőket, hat helyszínen, 180 közreműködővel. A választék és a kínálat széles és sokszínű.
Augusztus 18-án légi és földi úton irtják a szúnyogokat Érden, a napnyugta utáni órákban, Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogirtó szerrel. A készítmény a kijuttatott csekély mennyiségben kizárólag az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvérű állatokra, emberre nem veszélyes, pár óra alatt lebomlik.
Légi kémiai és földi kémiai szúnyoggyérítést végez a katasztrófavédelem Százhalombattán, augusztus 18-án. A hatóság kéri, hogy helyezzék biztonságba a méheket.
Szabadbattyánnál súlyos, több áldozatot követelő buszbaleset történt, Velencénél három személyautó koccant össze.
Pest megyében hőségre és zivatarok kialakulására figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Mint írják, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.
Augusztus 15-én 16 órától második nyári koncertjét adja az Érdi Kamarazenekar a Magyar Földrajzi Múzeum kocsiszínében, ahol főleg bécsi klasszicista műveket – Haydn, Mozart – játszanak, és meglepetéssel is készülnek: egy Beethoven-darabbal. A zenekar fúvosokkal és karmesterrel is kiegészül.
Szél Bernadett független országgyűlési képviselő, a Fővárosi Kormányhivataltól megszerezte az adatokat arra vonatkozóan, hoyg Magyarország egyes területein milyen a védettséggel rendelkezők aránya. Ez a szerv postázza a védettségi igazolványokat szerte az országba.
Az egyik jármú az oldalára borult a karambol után- írja a Katazstrófavédelem VÉSZ alkalmazása.
Az utóbbi időben városszerte hallani, hogy sétáltatás során a kutyák összefutnak a vadon élő állatokkal. A találkozók hangulata bizonytalan, de például a Beliczay-szigeten egészen véres jelenetekre is sort került a kutyák és az őzek között.
A budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki vasútállomásokon ásványvizet biztosít utasainak a MÁV-START a hőségriasztás ideje alatt. Fontos, hogy mindenki elegendő mennyiségű ivóvízzel vagy folyadékkal induljon útra.
Szombat délelőtt a székesfehérvári vonalon több vonat menetideje 20-30 perccel megnőtt, mert háromnegyed órán keresztül egy vonat műszaki hibája miatt Dinnyés és Székesfehérvár között csak egy vágányon közlekedtek a vonatok. A menetrend fokozatosan áll helyre a székesfehérvári vonalon.
A Katasztrófavédelem VÉSZ alkamazásának tájékoztatása szerint a baleset miatt lezárták a Nagytétényi út érintett szakaszát.
Sokan haladnak az M7-es autópályán a Balaton felé. Törökbálint és Tárnok között szakaszos torlódásra, hosszabb menetidőre kell számítani. Az M0-s autóúton, az M1-es autópálya felé vezető oldalon, a nagy forgalom miatt, Szigetszentmiklós és Halásztelek között araszol a kocsisor.
Hőségriadó, vörös kód, 39 fok. Nem ritka jelenség nálunk, idén megtapasztalhattuk. Ilyenkor a folyadékpótlás fontossága még inkább felértékelődik. Dr. Bálint Lászlót, a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény belgyógyászát kérdeztük mikor, mennyit és mit igyunk.
A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. hatféle Milka márkájú jégkrémet von ki a forgalomból, mert azok egyik összetevője etilén-oxiddal szennyezett - közölte a Spar a honlapján.
A hőség miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat néhány megye kivételével az ország egész területére figyelmeztetést adott ki szombatra. Emellett több megyében, így Pest megyében is zivatarveszélyre figyelmeztetnek.