A mesenapra a belépés ingyenes, de a szervezők a helyek korlátozott száma miatt kérik az érdeklődők előzetes bejelentkezését telefonon 0623-365-470 (2. mellék) vagy emailben a gyk@csukalib.hu-n.
- info@erdmost.hu
2021. szeptember 9-én, csütörtökön 10 órától Simon Attila előadásában bolgár mesenapot tartanak a Csuka Zoltán Városi Könyvtár Gyermekkönyvtárában (Érd, Hivatalnok utca 12.), ahol a Hiter Peter az erdőben című művet adják elő.
Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!
HIRDETÉS
További cikkeink
Az NB III-as bajnokság legutóbbi játéknapján a BFC Siófok volt a vendég az Ercsi úton.
Csőtörés történt a területen, az ÉTV munkatársai már dolgoznak a hiba elhárításán.
További cikkeink
Évtizedekig volt Érd hatósági állatorvosa, közel negyven éven át nagy figyelmet fordított az állatjárványok leküzdésére.
Egy nyitva hagyott kapu, egy rossz kerítés, és a hétköznapi kutyasétáltatás pillanatok alatt rémálommá válhat.
Egy meg nem valósult víztározóhoz hordták oda a földet, a gyerekek időközben kerékpáros pályaként
Az ünnepség részeként békefát ültettek a központ kertjében.
Ebben a fűtési szezonban már hatvanan részesültek ebben az önkormányzati segítségben.
Indul a krízisidőszak, a téli teendőkről és a tapasztalatokról a napokban egyeztettek az érintett