Minden hír
A Harkály utcában fát vág és gallyat darák az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény, amely december 22-én folytatja a Hírnök és Ügyész utcák helyreállítását.
Molnár Gábor 2016 augusztusában döntött úgy, hogy Érdről az Egyesült Államokba, Floridába költözik. YouTube-csatornáján a napokban a helyi járványhelyzetről beszélt, melyet az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorának hallgatóival is megosztott.
Korszerű számítógépeket, nyomtatókat és monitorokat vásárolt a helyi fogorvosoknak Százhalombatta önkormányzata – hívta fel a figyelmet rá Vezér Mihály, a település polgármestere közösségi oldalán.
Jövő év első felében elkezdődik Érd egyik legforgalmasabb útjának számító Törökbálinti út Szövő utca és Felsővölgyi utca közötti szakaszának rekonstrukciója, melynek részeként a Törökbálinti–Felsővölgyi–Tetőfedő utcák kereszteződésében új körforgalmat építenek
Átmenetileg szünetel az ügyfélfogadás Érd Polgármesteri Hivatalában december 27. és 31. között, így ügyeinket december 23-ig intézhetjük. Összegyűjtöttük, hogyan tartanak nyitva a városi létesítmények a két ünnep között.
Novemberben és decemberben az átlagos éves zöldhulladékképzés háromszorosát gyűjtötte össze az Érd és Térsége Hulladékkezelő, amely január második felében gyűjti a fenyőfákat. Csókai Viktor ügyvezető az Érd FM 101.3-nak ismertette, 2022-ben egy előfizető húsz zöld zsákot kap a szolgáltatótól.
Mintegy félszáz oldalon keresztül mutatja be Érd sportéletét az 1921-től 2021-ig tartó időszakig Pató Lajos: az érdi sport 100 éves története című kötete, melyet az Érd Városi Sportegyesület készíttetett el a klub fennállásának századik évfordulója alkalmából.
Az Érdi Járás hét településén élő, hátrányos körülmények között élő gyermekeknek szervezett négy héten át tartó adventi programot a Kárpáti Farkasok jégkorongcsapata.
A torna első kiemeltjét, a világranglista 70. helyén álló francia Yaelle Hoyaux-t is legyőzve bronzérmesként végzett a 2021-es esztendő utolsó nemzetközi versenyén, a Milánóban rendezett Decathlon Perfly viadalon Kőrösi Ágnes, az Érdi VSE válogatott tollaslabdázója.
Tovább folytatódott a szennyvíz SARS-CoV-2 koronavírus örökítőanyag-koncentrációjának csökkenése, bár az átlagkoncentráció továbbra is jelentős.
Napok óta izgalomban tartja az országot a hír, miszerint egy fekete párduc garázdálkodik Kiskunhalason, a rendőrség az állat lehetséges nyomait is megtalálta. Az Érd FM 101,3 Bundáskenyér című műsorában munkatársaink Both Zoltán vadállatbefogóval beszélgettek.
Karácsonykor, majd szilveszterkor és újévkor az átlagos hétvéginél jóval nagyobb utasforgalom várható, ezért a MÁV és a Volánbusz arra kéri utasait, hogy időben tervezzék meg utazásukat, és indulás előtt tájékozódjanak a menetrendváltozásról.
Összegyűjtöttük az elkövetkezendő egy hét érdi programjait.
Egyre többen intézik online a karácsonyi ajándékvásárlást, de sokan nincsenek tisztában azzal, milyen jogok illetik meg őket ilyenkor, mit tehetnek, ha nem elégedettek a kifizetett termékkel - tájékoztatta online felmérésének eredményeiről a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) kedden az MTI-t.
Az Útinform tájékoztatása szerint az M0-s autóút déli szakaszán, az M1-es autópálya felé, az M5-ös autópálya csomópontjánál szalagkorlátot javítanak. A 31-es km-nél lezárták a belső sávot. Fokozott figyelemmel közlekedjenek!
Lesz-e fehér karácsony? Sokakat foglalkoztat most ez a kérdés, és bár múlt héten még 45% esélyt látott erre Takács Lajos amatőr meteorológus, kedden már azt mondta, majd jövőre. Az Érd Fm101,3 Bundáskenyér című műsorában többek között a várható időjárásról kérdezték munkatársaink.
Szociális Gondozó Központ - Érd a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet
Szociális Gondozó Központ Támogató Szolgálat gondozó / segítő munkakör betöltésére.
Rusvai Miklós virológussal az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában többek között arról beszélgettek munkatársaink, hogyan karácsonyozzunk idén. Bár javulni látszik a járványhelyzet, nem dőlhetünk hátra, hiszen nyakunkon az omikron variáns, így természetesen az ötödik hullám is szóba került.
Ma és holnap, december 21-én és 22-én két felkészülési mérkőzést vív Románia ellen az ÉRD Arénában a héten Érden edzőtáborozó magyar férfi röplabda-válogatott.
Négy arany-, öt ezüst- és egy bronzérmet szereztek a BudaSkate SE érdi mű- és szinkronkorcsolyázói az Óbuda Christmas Cup-on, ahol az egyesület tizenhárom egyéni indulója és két szinkronkorcsolya egysége mutatta be kűrjeit.
Idén ősszel ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját a Törökbálinton működő Tábitha Ház, ahol Magyarország egyetlen, az orvosi szakma által széleskörűen elismert gyermekhospice szolgálata működik. Teslér Judit marketing- és adományozási menedzserrel beszélgettünk.
Biatorbágy önkormányzata a lakosok segítségét kéri egy sikeres pályázat érdekében.
Zöldhulladékot gyűjt, járdákat és utakat állít helyre és utakat újít fel kedden az ÉKFI.
Két hete egy házaspár kálváriájáról írtunk, akik nem együttműködő bérlőikkel felmondták a szerződését márciusban. Az Érdi Járásbíróság jogerős kilakoltatási végzést ítélt a javukra, a végrehajtó azonban a vészhelyzet miatti kormányrendelet hatálya alatt nem hoz kényszerintézkedést.
Több civil szervezet és jótékony magánszemély összefogásával kapnak ajándékot a nehéz helyzetben élő, sérült gyermeket nevelő családok. A gyerekjátékok mellett tartós élelmiszerrel lepik meg a szülőket, akiknek ez hatalmas segítség, hiszen sokan a rezsit is épphogy fizetni tudják.
Az érdi főtéren nyílt korcsolyapálya közzétette nyitvatartását. December 24-25-én zárva tart, a többi napokon azonban várja a korcsolyázás szerelmeseit.
Az ELMŰ Hálózati Kft. Budai régióközpontjától kapott értesítés szerint a villamos hálózaton végzett munkálatok miatt áramszünet lesz több százhalombattai utcában.
Január 9-én emlékezik majd a város arra a többezer emberre, akiket 1944-ban málenkij robotra hurcoltak a Szovjetunióba. A koszorúzást a Szabadság téri emlékműnél tartják 11 órától, ezt megelőzően szentmisét, illetve istentiszteletet celebrálnak a Jézus Szíve, valamint a Kálvin téri templomban.
Mennyiségben és minőségben is folyamatosan lép előre a Kárpáti Farkasok jégkorongcsapata, amely a 2021/22-es szezonban már hat korosztályban és tizenhét csapattal érdekelt. A klub szakmai vezetőjével, Hegyi Ádámmal beszélgettünk.
A Dr. Romics László Egészségügyi Intézményben januártól új szakrendelés indul. Dr. Mohácsy Júlia gyermek endokrinológus péntekenként 8 és 14 óra között fogadja a 0-18 év közötti betegeket. A szakemberrel beszélgettünk a szakterület fontosságáról és az azt érintő tipikus tünetekről.
Érd Megyei Jogú város önkormányzata tisztelettel hív mindenkit az elhurcoltak emlékére tartandó közös koszorúzásra 2022. január 9-én, vasárnap 11 órára.
Lezárult a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első szakasza, a december 1-12. között lefolytatott vizsgálat tapasztalatai kedvezőek - közölte az Agrárminisztérium hétfőn az MTI-vel.
A Szociális Gondozó Központ és az önkormányzat közösen 200 család számára, összesen 400 csomag tartós élelmiszert juttat el hétfőn. Kedden további 160 csomag talál gazdára, december 23-án pedig melegételt szállítanak ki a rászorulóknak.
A vírushelyzet komoly kihívás elé állított bennünket, sokan veszítették el hozzátartozóikat, barátaikat, ismerőseiket. Dr. Vogronics Juditot, a Romics László Egészségügyi Intézmény pszichiáterét kérdeztük a gyászfolyamatról, a gyász feldolgozásáról.
A gyalogátkelő és a kerékpáros átvezetés után, megnyithatóvá vált a Szarvasugrás körforgalom negyedik, egyirányú behajtó ága Biatorbágyon.
Az Artisjus vezetőségének döntése értelmében 2021-ben Artisjus Zenepedagógusi Díjban részesült a tárnoki Riha Emila a zenei oktatásban végzett kiemelkedő munkájáért. Riha Emil dobos, a tárnoki ütősegyüttes vezetője, a mai napig tanít.