Minden hír
Hat arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel lettek gazdagabbak az Érdi Spartacus birkózói Zentán.
Budapest irányába nem lehet majd felhajtani az autópályára, de a Balatonról jövők sem hajthatnak le Érdnél az M7-esről.
A Fészek Gyermekvédő Egyesület átmeneti gyermekotthonát támogathatják a résztvevők.
Kétszer három sávos lesz az M1-es, a Concó pihenőig.
Eláruljunk, hogy könnyíthetjük meg az iskolakezdést anyagi és közlekedési szempontokból.
Az Érdi VSE hazai pályán kikapott a Paks FC II csapatától az NB III-as bajnokság hatodik fordulójában.
Napok, akár órák kérdése csupán, mikor válik nehézkessé Érd északi részének közlekedése.
Szlovákiában jártak tanulmányúton az ÉrdLeMKE tagjai, akik sok ismerettel és kalanddal lettek gazdagabbak.
Szeptember 8-án indul az országos Fizioterápia Világnapja program.
Mutatjuk a tanítási szünetek, a felvételi határidők és az érettségi vizsgák időpontjait is.
Csőtörés miatt nincs víz az érintett területen, órákat vehet igénybe a szolgáltatás helyreállítása.
Csőtörés miatt nincs víz a Kont, illetve a Madách Imre utcában és környékén.
Szeptember 1-jétől új útvonalon, egész nap járnak a Z42-es vonatok, ráadásul Kelenföld és Érd felső között nem állnak meg sehol.
Hét éve hunyt el Simonyi Endre, aki élete utolsó két évtizedét Érden töltötte.
Szociális Gondozó Központ Érd Idősek Otthona pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében 5 fő gondozó/ápoló munkakör betöltésére.
A Szociális Gondozó Központ Érd Házi Segítségnyújtás pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében 2 fő gondozó munkakör betöltésére.
Az utolsó szájsebész is távozik a Romicsból, helyettesítő szolgáltató kijelölésére a hatóság segítségét kérte a szakrendelő.
Karbantartás miatt több órára szüneteltekik majd a szolgáltatást a lakótelepen, Erzsébetvárosban és Parkvárosban.
Az Érdi VSE idei első sikerét könyvelhette el az NB III-as bajnokság hétközi fordulójában.
Ha vonattal utazik, jelentős fennakadásokra számítson.
Ezt Szűcs Gábor alpolgármester mondta a lecsófőző fesztiválon, ahol ötszáz nyugdíjas búcsúztatta a nyarat.
A közösségi médiában megosztott képek, a gyenge jelszavak és az elhanyagolt frissítések könnyen ajtót nyithatnak a bűnözők előtt.
Pszichiátriai betegek és fogyatékkal élők búcsúztatták a nyarat egy közös pikniken.
A Keleti pályaudvar felújítása miatt a vonatok és a csatlakozó buszjáratok menetrendje is változott.
Az érdi emelkedőn egy motoros a "második" születésnapját ünnepelhette, miután egy hajszál választotta el a tragédiától.
Rekord számú érdi helyszínen tartanak idén szomszédünnepet, hatvan helyi közösség jelentkezett.
Szeptember 20-ig két rangos elismerésre lehet javaslatot tenni.
Érdről indulva gyalog, kerékpárral és lóháton is végigjárják a királyi sereg útját.
Csőtörés miatt nincs víz Érdliget egy részén.
Élvonalbeli csapat látogat ősszel a Novák Ferenc Sportközpontba.
Kirándulások, kalandok, sok tánc, zene és kézműveskedés – a Német Nemzetiségi Önkormányzat napközis táborában senki nem unatkozott.
Beadta a derekát az áramszolgáltató, elfogadta az érdi szakrendelő kártérítési igényét.
Az érdi kertbarátok jubileumi terménybemutatóján kóstolgathatunk és tanácsokat is kaphatunk.
Emberfeletti teljesítménnyel szerezte meg a harmadik helyet dr. Császár-Szabó Veronika Németországban.
Harmadik alkalommal hirdeti meg rajzpályázatát az Érdi Kertbarátkör.
Csőtörés miatt nincs víz a területen. Akár estig is eltarthat, mire helyreáll a szolgáltatás.