Minden hír
Kedves Olvasók, hetente több tucat levelet kapunk olyanoktól, akik nem jutottak hozzá lapunkhoz. Ennek oka elsősorban a terjesztői hálózat hiányossága.
Hogyan érinti, hogy csak nem sikerült eljutni A-ból, ahol minden pocsék, B-be, ahol meg ott a mennyország. Ezt kérdeztük Lovasi Andrástól legújabb albumának egyik dalára utalva.
Április 30-ig lehet jelentkezni a Szikra Egyesület Év gyógypedagógusa pályázatára.
Battán ismét meghirdetik a „Tiszta udvar – Rendes ház” városszépítő versenyt, nevezni július 24-ig lehet.
Baleset történt az M6-os autópálya 24-es kilométerszelvényénél, a Budapest felé vezető irányban.
A kormány mai ülésén úgy döntött, meghosszabbítják az üzemanyag- és élelmiszerárstopot.
Elhunyt Dubecz Lászlóné András Julianna, azaz Jutka néni, akit meséiről és bábjátékairól ismertek az óvodások.
Április 27-én az egész országban megszűnt a tűzgyújtási tilalom. Ugyanakkor még mindig jelentős a csapadékhiány.
Ebben a tanévben ünnepli alapításának 75. évfordulóját az Érdi Körösi Csoma Sándor Általános Iskola. A jubileumi programzáró rendezvényeket május 13-án tartják.
Hiánypótló rendezvénnyel készül a hétvégére Érd: egy különleges piknikkel. Ez nem egy klasszikus értelemben vett majális - hanem jóval több annál.
Az ötödik helyen fejezte be a női röplabda NB II Nyugati csoportjának alsóházát az idény előtt új alapokra helyezett Delta RSE Érd.
Június 27-e és augusztus 19. között rendezi meg Érd önkormányzata a városi napközis tábort az érdi gyerekeknek. A helyszín idén a Bolyai iskola, illetve a Magyar Földrajzi Múzeum kertje lesz.
A Tánc Világnapja alkalmából szerdán a főtéren a Városháza előtt összegyűlt két tucat, zömében nyugdíjas hölgy és úr, a Szenior Örömtánc érdi csoportja, hogy Hollenczer Katalin tánctanár irányításával megünnepeljék a neves napot.
Galó Tomika SMA betegségben szenved, de ő már idehaza nem kaphatja meg a gyógyszert tb-támogatással, mert betöltötte a harmadik évét.
Május 1-én jár le az élelmiszerárstop határideje. A kormány mai ülésén dönt arról, hogy meghosszabbítja-e az árkorlátozást.
Hosszú hétvége nem lesz, de a boltok nyitvatartása változik a május elsejei hétvégén.
Bruttó 546 ezer forintot keres az átlag magyar. Kiszámoltuk, mennyi az nettóban.
Magyarországon a fogyasztók már nemcsak az árak alapján választanak élelmiszert, 36 százalékuk a környezeti hatásokat is figyelembe veszi - közölte a Danone Magyarország Kft. reprezentatív felmérése alapján az MTI-vel.
A meteorológia szolgálat szerdán hét megyében zivatar, további négy megyében eső és három megyében felhőszakadás miatt adott ki figyelmeztetést.
A százhalombattai Dunamenti Erőmű támogatásának köszönhetően 20 városi iskolás is részt vesz a nemzetközi SpaceBuzz projekt magyarországi kezdeményezésében.
A fővárosi rendőrök Érden fogták el a 21 éves R. Eriket.
Bár már hat kerékpárt kapott, továbbra is várja a nem használt biciklik felajánlását a Fészek Gyermekvédő Egyesület.
Az Orom, a Bérc és a Csúcs utcákban javítja a szórt burkolatot április 27-én az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény.
Eltűnés miatt keresik a képen látható Kelemen Józsefnét, leánykori nevén Kocsi Gizellát.
Az ÉRD női kézilabdacsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy a következő szezonban Horváth Roland együttesét erősíti az átlövőként és irányítóként is bevethető Puskás Lilla.
A Dr. Sáska László életét bemutató, Kelet-Afrika Csodavilága nevet viselő programsorozat második állomásaként tartott előadást Dr. Lerner János rendező, operatőr, geográfus Kelet-Afrika eltűnő vadvilága címmel a Magyar Földrajzi Múzeumban.
A Kárpáti Farkasok négy játékosa is részt vett az U15-ös és U16-os korosztályok nemzetközi tornáján, a Riga Kupán a korosztályos magyar válogatottat képviselve.
Budaörs 142,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert bölcsődei férőhelyek kialakítása, bővítése címen, amelyből egy 16 férőhelyes minibölcsőde épül a Dózsa György utcában.
A Beliczay-szigeten kivágott és kitermelt fák után hagyott hulladékfát gyűjtötte össze rászorulók számára több érdi szervezet.
Az Érdi Hírek értesülései szerint visszatért az Érdi Fidesz közgyűlési frakciójának élére T. Mészáros András, a párt helyi elnöke.
Május 1-jén a Gárdonyi Géza utcában található Gárdonyi kertben rendezik meg az idei városi majálist Diósdon.
Április 29-én, pénteken 17 órától az ÉRD női kézilabdacsapatának játékosai is ellátogatnak az Érdi Piknikre, ahová nem érkeznek üres kézzel, hiszen aláírt pólókat és labdákat hoznak magukkal a vasárnapi tombolára.
Május 2-án, hétfőn, 3-án, kedden és 4-én, szerdán tartják a beiratkozásokat a 2022/23-as nevelési évre az önkormányzati fenntartású érdi óvodákban.
A jogelőd Budapest Bank MKB Bankba történő 2022. március 31-i beolvadását követően megnőtt az egyesült bank ügyfelei ellen indított adathalász kísérletek száma, a csalók az egyesülésre hivatkozva próbálnak banki adatokat kicsalni az ügyfelekből - közölte a Magyar Bankholding kedden az MTI-vel.
Április 28-án, csütörtökön, délután fél négy és fél hat között facsemetét oszt a főtéren az önkormányzat, az Elvira majorral való együttműködésnek köszönhetően. Személyenként 2-2 fát tudnak adni, ezek alma-, meggy-, cseresznye-, kajszi-, szilvacsemeték.
Összesen hat körözés volt érvényben az ellen a két ember ellen, akiket a budaörsi, illetve az érdi rendőrök fogtak el. A 46 éves nőt Budaörsön, míg, a 45 éves férfit Érden fülelték le.