A mostani konzultációt nem postázták ki a lakossághoz, csak interneten elérhető, és a megjelenésétől számítva mindössze egy hétig lehet kitölteni (november 18-november 25. között), de elvileg ez alapján (is) véglegesítik a 2050-ig tartó időszakra vonatkozó Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégiát.
Tartalom flag-ek: Fontos
Tartós élelmiszerekkel és édességgel lepték meg a Cargill Magyarország Zrt. munkatársai a Dr. Dizseri Tamás Habilitációs Központ fiataljait. A jótékonysági akcióra nem először került sor, az érdi kötődésű elnök-vezérigazgató már korábban is segítette az érdi intézményt.
Manapság, a gyorsételek világában meglepő, hogy van olyan óvodás, akinek a spenót a kedvence, meg a répa. Az Ófalusi óvodában sok ilyen gyerek van, ami részben annak köszönhető, hogy a kicsik játékosan ismerkedhetnek meg a zöldségekkel, gyümölcsökkel, no meg az egészséges életmód alapjaival.
Április 3-án indulnak a zöldjáratok. A tavalyi évhez képest több változásra is számíthatunk.
Érd térségében 2021. március 29-étől – a járványügyi helyzet miatt – az alábbi járatok nem közlekednek. Az eljutást az ideiglenesen szüneteltetett járatok mellett felsorolt alternatív autóbuszok biztosítják.
Világszerte évente hétmillióan, azaz hat másodpercenként egy ember veszti életét a dohányzás miatt. Magyarországon sem jobb a helyzet, nálunk körülbelül 2,5 millió ember dohányzik, közben a tüdőrák okozta halálozási ráta nálunk a legmagasabb az egész világon. Ma van a "Ne gyújts rá!" világnap.
Az utóbbi időben egyre több felhívás, hazai és nemzetközi kezdeményezés indult arra, hogy faültetéssel próbáljuk megállítani, vagy legalább lassítani a klímaváltozást. Érd is kiveszi részét a 10 millió fa ültetéséből, szombaton az EFA Global Docking Kft. 18 nagyméretű hársat és platánfát ültetett.
A gyerekek voltak a főszerepben november 20-án az egész világon, és nem volt ez másként a régi Parkvárosi Közösségi Házban sem, ahol kicsik és nagyok mutatták be mit tudnak a színpadon, a felnőtt szakértők pedig a gyerekjogok érvényesítéséről, a gyerekvédelmi jelzőrendszerről folytattak diskurzust.
Már most, az őszi időszakban érdemes beadatni az influenza elleni védőoltást, hogy a járvány okozta kellemetlen szövődményeket elkerülhessük. Ám az életmódváltással is erősíteni lehet az immunrendszert.
Almásy Lászlót „az angol beteg”-ként ismerte meg a világ, holott a film szép szerelmes történetének nem sok köze volt az életéhez. De legalább bevitte a köztudatba, hogy volt egy magyar felfedező, aki többet látott a Szaharában élhetetlen homok és kőtengernél. Mihalicz Csilla cikke az Érdi Újságból.