10 millió fa mozgalom Érden

10 millió fa mozgalom Érden

Az utóbbi időben egyre több felhívás, hazai és nemzetközi kezdeményezés indult arra, hogy faültetéssel próbáljuk megállítani, vagy legalább lassítani a klímaváltozást. Érd is kiveszi részét a 10 millió fa ültetéséből, szombaton az EFA Global Docking Kft. 18 nagyméretű hársat és platánfát ültetett.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A „10 millió fa” elnevezésű civil kezdeményezés egyre nagyobb visszhangot kap az országban, nem véletlenül. Tavaly jött létre Facebook-csoportjuk, ma pedig már több tízezer követővel büszkélkedhetnek. Az ötletgazda, Bojár Iván András a szervezet Facebook oldalán is a faültetés fontosságára, sőt elkerülhetetlenségére hívja fel a figyelmet, miközben cselekvésre buzdít: mi is csatlakozzunk a nemzetközi viszonylatban egyre sokasodó pozitív példákhoz. 

Ennek apropóján jött létre a 10 millió Fa – Érd csoport a Facebookon, aminek már közel 400 tagja van és egyre többen döntenek úgy, hogy egyénileg vagy vállalati szinten csatlakoznak ehhez a remek környezetvédelmi kezdeményezéshez. Az érdi telephellyel is rendelkező EFA GLOBAL DOCKING Kft. innovatív, az iparágban élen járó, középtávon Európában, hosszú távon globálisan működő digitális szolgáltató társaság. A cég ügyvezetője, Köbli Attila az Érd TV-nek elmondta, alapvető cégfilozófiájuk a környezettudatosság, minden általuk forgalmazott ipari kapu és dokkolást segítő rendszer innovatív és energiahatékony. Az EGD faültetési projekt összhangban van a cégvezetés törekvéseivel, az ötlet már két éve megszületett azonban a múlt évre tervezett optimális ültetési időszakból a körülmények miatt kifutottak. A telephelyük Érden van, munkatársaik közül többen Érden laknak, ez adta a gondolatot, hogy a megvalósítás is Érden legyen.

Bálint Anna, a cég marketing vezetője arról tájékoztatott, hogy az első lépés az önkormányzattal való egyeztetés volt, figyelemmel a helyi településfejlesztési és parkosítási tervekre. Sok segítséget kaptak az érdi önkormányzattól a szervezésben és ígéretet kaptak a fák utógondozására, amely épp olyan fontos, mint a gondos ültetés.

„Csatlakozásunkkal ösztönözni szeretnénk a cégeket országszerte és helyben, hogy kövessenek minket, csatlakozzanak a 10 millió Fa országos közösség céljának eléréséhez lehetőségük szerint, akár csak néhány fa ültetésével. Az általunk ültetendő 18 db fa (12 platán és 6 hárs) kicsiny lépés a 10 millió Fa célkitűzéséhez képest. Készítettünk az érdi telephelyünk betonkerítésére egy graffitit, mellyel a 10 millió Fa ismertségét és cégünk részvételét népszerűsítjük, talán ösztönzés is az Érdieknek.” – nyilatkozta a marketing vezető. 

Gyertyánági Lívia, a a 10 millió Fa – Érd csoport vezetője elmondta, hogy nagyon örülnek, hogy ezúttal egy cég döntött úgy, hogy teljeskörűen megszervezi a fa vásárlást és ültetést és ezzel is hozzájárulnak a zöld környezet fejlesztéséhez, a tiszta levegő, és a jövő megőrzéséhez.

A faültetésen reggel megjelent Csőzik László polgármester is, aki köszönetét fejezte ki az EGD-nek, hogy 18 fával gazdagítják Érdet. Reményét fejezte ki, hogy mások is példaértékűnek találják a kezdeményezést és csatlakoznak a programhoz.  

A fákat egyébként a hipermarketnél lévő körforgalomnál és a régi szörpgyár előtti főút mentén ültették el.

 

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email